Akkor még ennél is kevésbé szerettem a zombis témákat, de ez a játék volt az egyik első, amely miatt kicsit kezdtem megbarátkozni a dologgal, ugyanis úgy mutatja be a ezt az egész "világot" avagy "jelenséget", ahogy nagyon kevesen. Több folytatás után idén úgy döntöttek, hogy PC-re és újgenerációs konzolokra is megjelentetik a játékot, így 10 év után újra belebújhattam Frank West bőrébe, és átélhettem mindazokat a megpróbáltatásokat, amiket annak idején.
Három élőhalottas produktum volt, ami valaha is igazán megmelengette a szívemet. Az egyik a Warm Bodies (Eleven Testek) című film, amelyben az egyik zombi elkezd érezni, és szerelembe esik egy élő lánnyal. Abszurditása és jó humora magával ragadott, nem sokkal azután, hogy a Telltale-féle The Walking Dead játék első évadában egészen más miatt egyszer már hatott rám a zombis topik.
A szájtátós, magam elé meredős, érzelmileg sokkoló történetről sosem gondoltam volna, hogy annyira megfog, hogy még évekkel később is szinte minden cikkembe belecsempészem valahogyan, sőt, olyannyira letaglózott, hogy azóta sem játszottam egy percet sem a második évaddal vagy a többi folytatással. A triumvirátus harmadik eleme a Dead Rising, aminek annak idején csak az első részével játszottam (és azzal is keveset), de olyan formabontónak és korszakalkotónak tartottam, hogy tulajdonképpen pár perc is elég volt belőle ahhoz, hogy ezt a véleményemet azóta is tartsam. Annak ellenére is, hogy összességében egy borzalmasan idegesítő alkotásról beszélünk...
Hogy miért is eszméletlenül jó a Dead Rising? Azért, mert buta zombihordák tömkelegét lehet benne képtelen eszközökkel hentelni. Azért, mert egy egocentrikus fotóst alakítunk benne, aki szándékosan egy hadsereg által lezárt plázában ragad néhány túlélővel, számos pszichopatával, és rengeteg élőhalottal. Azért, mert női ruhában futkározhatunk hatalmas legófejeket rakva a zombikra, majd láncfűrésszel, ruhafogassal vagy egy karton tejjel püfölhetjük ki belőlük a maradék nyomorult életet.
Azért, mert a szituációt magát rengetegféleképpen el lehetett volna mesélni, és a Capcom választott eszköze a humor volt. Ez az, ami elviszi a játékot a hátán, és amitől mesélnivalóan zseniális az egész. Egy ízben még fotós "haverunk" meg is kér, hogy fényképezzünk minél jobbakat arról, ahogyan ő előttünk lekaratézza az élőhalottakat. A Dead Rising szuper koncepció, ám ennél a pontnál véget is ér a pozitívumainak sora - még szerencse, hogy ez viszont annyira emlékezetes, hogy valahogy mégis elnyomja a hiányosságokat.
A történet szerint helikopterrel érkezünk egy kisvárosba, miután szabadúszó riporterként fülest kapunk arról, hogy a katonaság lezárta a területet, mert valami szörnyűség történt. Már a helikopterben guggolva megkapjuk az irányítást: felülről pásztázva a városkát hamar rájövünk, hogy itt bizony kitört a zombijárvány, és rögtön meg is ragadhatjuk a lehetőséget, hogy megismerkedjünk a játék fényképezés funkciójával, ugyanis az érdekesebb, mozgalmas, lehetőleg sokkoló jeleneteket lencsevégre kell kapnunk.
Előttünk bontakozik ki a "vírus", kameránkkal együtt szemtanúi lehetünk, ahogy a túlélők az életükért harcolnak. Minél szívszorítóbb, véresebb egy jelenet, annál több pontot kapunk egy képért, így már itt kiderül, hogy a játékbeli fényképezés egyrészt nem esztétikára alapoz, másrészt pedig szükséges dolog, ugyanis az itt kapott pontok tulajdonképpen tapasztalati pontok egyben, amelyek segítenek új lehetőségeket megnyitni a játékban. Aztán leszállunk a helikopterrel egy pláza tetejére, ahol vár a kontaktunk, és ahol megbeszéljük a pilótával: 72 óra múlva ugyanitt találkozunk, hiszen addigra meglesz minden anyagunk, és vígan elroboghatunk a naplementébe, mint első ember, aki lefényképezte a zombijárványt.
Pontosan ennyi játékbeli időt kapunk, hogy minél többet kihozzunk a riportból. Ez a 72 óra nagyjából 8 "valós" órának felel meg, és a játék számos lehetőségének, valamint a buta mesterséges intelligenciának köszönhetően valószínűleg többször is fogunk hetvenkétórázni, így a Dead Rising újrajátszási értéke magas - már ha nem adjuk fel az első komolyabb probléma után (és azokból lesz bőven). Kezdjük a legalapvetőbbel: sem 10 éve, sem most nem voltam megelégedve a mentési lehetőségekkel, a problémákkal ellentétben azokból ugyanis - főleg a játék első óráiban - nagyon kevés van.
Egyetlen mentőhellyel indulunk, ami mellett néhány, a pláza különböző, távoli pontjain elszórt toalett is rendelkezésünkre áll, hogy elmentsük a játékot. Igen ám, de azon túl, hogy magunkra kell vigyázni, fozógatni és haladni a történetben, lehetőségünk van túlélőket is menteni, és ezek nélkül az escort missziók nélkül kissé lapos marad a játék, és rengeteg extrától elesünk. Érdemes tehát teljesíteni őket, viszont ehhez a legelső mentőhelyre kell kísérnünk az embereket, akiket hatalmas, buta és vérszomjas zombihordákon kell átmentenünk, úgy, hogy a legtöbb esetben ténylegesen menteni nem tudunk.
Nincs annál frusztrálóbb, mint amikor már másfél órája kerülgetjük a buta élőhalottakat a náluk még butább túlélőkkel, aztán valami miatt meghalunk, és kezdhetjük az egészet elölről, hiszen a 3 terület egyikén sem volt lehetőségünk menteni. A kíséretünknek adhatunk ugyan fegyvert és életet adó ételt is, ám így is, úgy is keresik maguknak a bajt, lassúak, sőt, néha még minket találnak el a zombik helyett...
Alapvetően nagyon szórakoztató nézni, ahogy lohol mögöttünk négy ember, akikért állandóan vissza kell menni; egyikük egy letört emberi kézzel kalimpál, másikuk egy súlyzóval, harmadikuk egy pisztollyal, a negyedik pedig puszta kézzel lökdösi fel az élőhalottakat. A játékban még olyan achievementek is vannak, amelyek teljesítéséhez férfi főhősünknek például egyszerre 8 nőnemű túlélőt kell kísérnie, ami a játék későbbi részében egy picit azért könnyebb, mert szó szerint egy adott idő után megnyílnak új részei a plázának, átjárhatóbbak lesznek az épületek, és bizonyos túlélők bizonyos lehetőségeket tárnak fel nekünk.
Azonban míg ide eljutunk, nagyon sok kínt és szenvedést kell kiállni - a legjobb a játék elején inkább hagyni a túlélők nagy részét, és csak azután foglalkozni velük, miután több lehetőségünk és több életünk lesz. Természetesen az MI ugyanúgy buta marad, és velünk együtt a "főellenségek" ereje is nő, de néhány ideges Dead Rising-újrakezdés után valószínűleg mindenki rátalál a neki megfelelő egyensúlyra, amelynek segítségével hatékonyan tud majd túlélni, szórakozni és túlélőket menteni.
Aztán letelik a 72 óra, és vagy kiderítettük, mi folyik itt Gyöngyösön, vagy nem - és vagy elértük a pláza tetején a helikoptert, vagy nem... Így vagy úgy, gond egy szál se, a következő végigjátszásban majd megpróbáljuk kicsit jobban kezelni a helyzetet.
A Dead Rising pontosan ugyanolyan, mint 10 éve volt. Az új kívánalmaknak megfelelően persze immár 1080p-ben tündököl, korához képest pedig teljesen élvezhetően "csúnya" játék. A humora és a benne rejlő lehetőségek zseniálisak, de a frusztrálóan buta mesterséges intelligencia és a ritka mentési pontok nagyon el tudják rontani a játékélményt, sőt, azt is megkockáztatom, hogy számos játékos úgy másfél óra után fel is adja az egészet.
Egy biztos: még másfél óra alatt is átjön az a jó, velős Dead Rising-fíling, amit azért egyszer mindenkinek érdemes átélnie.