Cities XL 2011 teszt

2010. október 26.
89.7441
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Modern korban játszódó városépítős stratégiáktól nem görnyed a padlás, ezt a kijelentést talán tényként kezelhetjük a stílussal kapcsolatban, hiszen bár évről-évre felbukkan a műfaj megreformálását, vagy csak szimpla feldolgozását megkísérlő program, de az vagy elbukik és a süllyesztőben végzi, vagy nem a jelenben játszódik, hanem valamiféle történelmi időintervallumot ölel fel, és csak igazán kevés alkotás jut el arra a pontra, hogy kiemelkedjen a tömegből. A tavalyi esztendőben megjelent Cities XL éppen határeset volt, hiszen bár szinte biztosan mindannyian emlékszünk a Monte Cristo játékára, sokan még a kipróbálásig sem jutottunk el vele, márpedig az offline része ezt megérdemelte volna. Az MMO címkét is kapott többjátékos mód azonban sokakat elijesztett a játéktól, a megjelenést követően nem sokkal meg is bukott, az érdektelenség miatt ugyanis a fejlesztők úgy gondolták, felesleges ezt az oldalt erősíteni, ennek a szellemében fogant meg a program folytatása is, ami roppant kreatív módon a Cities XL 2011 nevet kapta, igaz már nem az eredeti fejlesztők, hanem a Focus Home Interactive vezetésétől, lévén a Monte Cristo az első rész után megbukott.

/>
Cities XL 2011 teszt - 2. kép

Mielőtt belekezdenénk a játék aprólékos ismertetésébe, engedjetek meg egy hozzám mérten nagyon rövid gondolatmenetet. Szerény véleményem szerint a sportjátékok mellett csak néhány olyan videojáték-stílus létezik a Föld kerekén, amelyeknek totálisan felesleges évről-évre folytatást készíteniük a fejlesztőknek. A városépítős stratégiák éppen ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen hacsak a fejlesztők nem követtek el orbitális hiányosságokat az előd, avagy az elődök esetében, akkor egy újabb epizódnak maximum a külcsín változása miatt van értelme megjelennie. Na, most ezt a gondolatmenetet átvetítve a Cities XL-re, első körben megállapítható, hogy az új rész felesleges akkor, ha már birtokoljuk a nagy elődöt, aminek egyébiránt nagyon jól sikerült az egyjátékos módja, és felesleges akkor is a 2011-es évad, ha a kinézetet szemléljük, lévén alig egy év alatt nem történtek akkora változások, ami indokolttá tenné a grafikus motor cseréjét, és a további szépítgetéseket, amit véleményem szerint nem is nagyon tettek meg az illetékesek.

Cities XL 2011 teszt - 3. kép

Merthogy a Cities XL 2011 továbbra sem kiemelkedően szép, de a szintet azért megüti, az optimalizáltság pedig ismét köszönőviszonyban sincs a programmal, ami elég idegesítő, pláne akkor, ha egy az ajánlott gépigényt bőven meghaladó tesztgépen nyüstöljük a játékot, és képes még úgy is komoly lassulásokat eredményezni. Nem mellesleg a 2011-es Cities XL nagyon minimális újdonságokat tartogat a debütáló epizód ismerőinek. Ha nagyon gonoszak akarnánk lenni, akkor azt mondanánk, hogy az első rész többjátékos mód nélküli, kissé átformált újra kiadását köszönthetjük a Cities XL 2011 képében. Mi azonban nem vagyunk szőrös szívűek, és semmi rosszat nem áll szándékunkban feltételezni a fejlesztőkről, de ha bárki, aki látta az első részt futás közben, netalántán a gyűjteményében is van a program, és most ránéz a cikk körül elhelyezett képekre, az egyből felkiált, hogy "Heuréka, de hát ez szinte teljesen olyan, mint az első epizód!". A legszomorúbb az egészben, hogy ezeknek a kiabálóknak még igazuk is lesz. Merthogy mit kaptunk újdonságot a Cities XL 2011-ben?

Cities XL 2011 teszt - 4. kép

Hadd ne soroljam fel minden apróságát, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy néhány új térképen, épületen, lehetőségen, egy átformált kezelőfelületen, valamint egy hangyányi grafikai csiszoláson kívül nem sok lényegi változás történt. Hangsúlyos a "lényegi változás", hiszen azért találhatunk sok-sok apróságot, ezek viszont egyben is kevesek ahhoz, hogy egy önálló, új epizódként tekintsünk a Cities XL 2011-re, és ne csak egy kiegészítőként. Plusz egy éves várakozási idővel és minimális kreativitással a fedélzeten ugyanis egy komolyabb programot is össze lehetett volna rántani ebből, számtalan újdonsággal, sokkal több új épülettel és lehetőséggel, nem kontinensenkénti, hanem legalább országonkénti sajátosságokkal, sokkal jobban kidolgozott épületekkel, nem lufifejű emberekkel és meseautókkal, hanem realisztikusságot szem előtt tartó ábrázolásmóddal, valamint egy optimalizált grafikus motorral. Csak ennyit kértünk volna, és akkor a cikk fele nem a panaszkodással telt volna el.

Cities XL 2011 teszt - 5. kép

Ezen a ponton azonban megnyugtatnánk mindenkit, a teszt második fele már nem ezzel fog telni, inkább bemutatjuk a játék menetét, hiszen így aki arra volt kíváncsi, hogy mi a különbség az elődhöz képest, az fentebb megtudhatta, aki azonban azt szeretné tudni, tulajdonképpen miről is szól ez a játék, az a következő sorokban találhat megvilágosodást. A stílust fentebb már tisztáztuk, egy olyan stratégiáról beszélünk, aminek a középpontjában a városépítés és menedzselés áll. Mi vagyunk tulajdonképpen az atyaúristenek, a polgármesterek és az állam egy személyben, mi döntünk mindenről, így többek között nem csak arról, hogy a városházával szemben legyen egy uszoda, ahová a nyakkendős "sokat dolgozunk, de nem látszik meg" urak bármikor át tudjanak menni csobbanni egyet, hanem olyan apróságokról is, mint az export-import kérdése, a különböző szükségletek kielégítése, így például, hogy egy pénzfaló multi, vagy egy hazai termékekkel foglalkozó kisbolt lássa el az adott lakótelep szükségleteit. Fontos kérdések ám ezek, srácok-lányok. Kezdjük azonban az alapokkal!

#tv#

Hogy mi vagyunk az atyaúristenek, azt már fentebb említettem, ennek köszönhetően a játék indítása után kapunk egy óriási területet, ami csak arra vár, hogy mi benépesítsük azt, s rajta egy város képében virágzó gazdaságot és mintatársadalmat alakítsunk ki. Minden egyes terület egyéni tulajdonságokkal rendelkezik, van, ahol minden a rendelkezésünkre áll majd, míg egyes terepek esetében például hiányozni fog a jó minőségű termőföld megléte. Érdemes a kezdőknek jól áttanulmányozni, hogy milyen területtel kezdenek, hiszen egy brutálisan nehéz föld elég hamar elveheti az ember kedvét. Ellenben, ha minden a rendelkezésünkre áll, akkor tulajdonképpen minimális erőfeszítésekkel és néhány jó kattintással egy virágzó metropolis születésének lehetünk kulcsfigurái, amely minden esetben úgy kezdődik, hogy felhúzzuk a városházát, majd építünk egy primitív úthálózatot hozzá. A város természetesen nem város, maximum kiállítás vagy múzeum a lakók nélkül, így elkezdünk házakat építeni, ahová lassan, de biztosan megérkeznek az első tősgyökeresek.

Cities XL 2011 teszt - 6. kép

Hogy ilyen mesélősen folytassam mondandómat, az embereknek szükségük lesz munkára, élelemre és egyebekre is, akárcsak a valóságban. Ezeket a szükségleteket farmokkal és gyárakkal nagyon gyorsan képesek leszünk orvosolni, előbbi élelmet, utóbbi munkát ad a népnek. Majd nekünk kell gondoskodnunk az áram és a vízellátásról, a boltok építéséről, a biztonságról, az egészségügyről, az iskolákról, a tömegközlekedésről, az emberek szórakozásáról, egyszóval tulajdonképpen mindenért mi leszünk a felelősek, célunk pedig nem más, minthogy egy óriási, virágzó, jól működő és boldog várost alakítsunk ki népünknek, nagyjából olyant, mint amilyen Budapest az utóbbi évtizedeknek köszönhetően például nem mostanában lesz. Minden egyes szükségletet épületekkel biztosíthatunk, a legtöbb esetben mindenre legalább kétféle alternatívánk lesz, így például ha szórakozás kell az embereknek, építhetünk paintball pályát, de akár egy gördeszkaparkot is. Ha munkahelyek kellenek, legalább ötféle gyár közül válogathatunk magunknak, amelyek mind-mind másra specializálódtak.

Cities XL 2011 teszt - 7. kép

A fentiekben természetesen nagyon címszavakban beszéltünk, hiszen bár sok követ lehetne vetni a Cities XL 2011-re, azt éppenséggel nem, hogy ne lenne benne számtalan lehetőségünk. A legjobb azonban, hogy ezekbe nem vagyunk kötelesek belefolyni. Természetesen jobb, ha nem csak azzal törődünk, hogy milyen arculatot varázsoljunk városunknak, és mennyire elégítjük ki lakóink igényeit, ugyanis egy kis közgazdaságtan, némi kereskedelem és export-import útvesztőt is be kell iktatni az önfeledt játszadozás közben, ugyanakkor megnyugodhat mindenki, ezek nem túl nehéz, hanem éppen egyszerűen tanulható dolgok, amelyekre ráadásul kötelezve sem vagyunk túlzottan. Ha csak a városkánkat szeretnénk csinosítgatni és lakói kedvére tenni, az egyszerűbb nehézségi fokozatot birtokló pályákon minden további nélkül ezt is megtehetjük. A sokszínűség tehát nagy erénye a programnak, azonban sajnos itt is jön a kényszerű "de", mert aki birtokolja az első epizódot, annak mindez mit sem ér.

Cities XL 2011 teszt - 8. kép

Számomra további negatívum volt, hogy az illetékesek képtelenek voltak például egy kampányt összedobni a játékhoz. Pedig plusz egy évnyi fejlesztési időbe az is belefért volna, egy olyan pofon egyszerű történettel, hogy például friss polgármester került a fejlődő város élére, aki elé különböző akadályok gördülnek az irányítás közben. Egyszerű, de nagyszerű koncepció, azonban még ennyi sincs, van egy nagyon jó, de hiányos betanító mód, illetve az a néhány pálya, ahol szabadon duhajkodhatunk, egy idő után tulajdonképpen saját kis célokat és történetet kitalálva magunknak. Mindemellett az illetékeseknek sikerült valami elképesztően idegesítő, a faludiszkókban is cikisnek mondott, fantáziátlan tucc-tucc zenéket felvonultatniuk háttérmuzsikaként, amit a jobb helyeken még a "zene" kategóriába is nehezen illesztenek bele. Szomorú, hogy ez így és ilyen formában került tálalásra, pedig a Cities XL név, a tulajdonképpeni jónak mondható kezdését követően megérdemelt volna egy méltó folytatást.

Cities XL 2011 teszt - 9. kép

Hogy mit kaptunk ehelyett? Nos, összegezzük hát. A tavaly megjelent alapjátékhoz képest néhány apró újdonságot, valamint a többjátékos mód tulajdonképpeni teljes hiányát. A friss tartalom azonban nagyon kevés, a grafikus motor mit sem változott az elődhöz képest, így akinek a tulajdonában van a franchise kezdő darabja, az akár messzire el is kerülheti a Cities XL 2011-et. Biztosan van azonban egy olyan játékosréteg kis hazánkban, akiknek nem volt szerencséjük az elődhöz. Hogy ők is ilyen szigorúan álljanak hozzá a programhoz? Véleményem szerint semmiképpen, hiszen ha a debütnek volt is hibája, az a folytatásban javítódott, és önmagában a játéknak nem sok negatívuma van, egy kiváló, rengeteg lehetőséget felvonultató városépítős stratégia, ami ha egy első rész lenne, most térdre borulva imádnám, de az elődhöz képest egy kicsit savanyú a narancs. Mindenki másnak viszont, aki tavaly azt elmulasztotta, és imádta a stílust, a Cities XL 2011 tulajdonképpen egy kötelező vétel, ez nem is lehet vitás.

Cities XL 2011 / Tesztplatform: PC

egynek jó...
  • Stílus: Szimulátor
  • Megjelenés: 2010. október 15.
  • Ár: 3.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • rengeteg lehetőség
  • sokféle terület
  • jól felépített stratégiai rendszer
  • alig van újdonság az elődhöz képest
  • optimalizálatlan a grafikus motor
  • borzalmasan rosszak a zenék
  • Hang
    5
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    7
6.8
Cities XL 2011 nevet kapta, igaz már nem az eredeti fejlesztők, hanem a Focus Home Interactive vezetésétől, lévén a Monte Cristo az első rész után megbukott. '>
Cities XL 2011 nevet kapta, igaz már nem az eredeti fejlesztők, hanem a Focus Home Interactive vezetésétől, lévén a Monte Cristo az első rész után megbukott. '>
10 hozzászólás

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 22 napja

Ez szerintem egy jó játék.NEKEM tetszik.Bár a grafika nem a legjobb.menő smileyszomorú smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
Hogy lehet exportálni és importálni a játékban?
Mit?

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 25 napja

Hogy lehet exportálni és importálni a játékban?

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 13 napja

ha lehet itt segítséget kérnem akkor kérnék! high-tech/ manufacturing is far too hard to find. Increase production or import. nem épül fel a high-tech gyáram vagy a manufacture gyáram mert ezt írja amikor rákattintok. nem tudom megfejteni hogy mi lehet a gond. segítsetek pls.

válasz erre

Maniac

14 éve, 7 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
egyébként az utak/vasutak építése megint ilyen szögletes lesz vagy van lehetőség rendes "reális" kanyarok létrehozására?
Nos, a reális az enyhe túlzás, de lehet kanyarokat tenni az utakba, igen.

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 15 napja

egyébként az utak/vasutak építése megint ilyen szögletes lesz vagy van lehetőség rendes "reális" kanyarok létrehozására?

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 23 napja

Nem rossz játék, bár egy idő után unalmassá válhat a lakás-munkahely-üzlet pakolgatás. Grafikával nekem speciel semmi problémám, talán csak a "lufifejű" lakosok néznek ki idétlenül. A zene pedig szvsz klassz. Főleg az intro alatt hallható darab, de a többi is jó. Egy rövid időre kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 23 napja

Nekem nagyon tetszik. Bár a grafika tényleg nem a legszebb.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 24 napja

Szerintem nagyon csúnya

válasz erre

totyak

14 éve, 7 hónapja és 24 napja

Nekem is felkeltette a figyelmemet a játék. És én ráadásul nem is játszottam az előző verzióval, szóval nincs mihez viszonyítani.

válasz erre
Cities XL 2011
3.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja