Sajnos elég rendesen felhúztam magam a program gyengeségein, viszont hamar rádöbbentem, hogy a szigor egyrészt inkább a konzolos változatnak szól, másrészt nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez egy meglehetősen aprócska stúdió szinte budget áron adott játéka. Nyilván még ezen a szemüvegen keresztül is látszódni fognak a hibák, de talán nem kell olyan szigorúan fogalmazni. A játék természetesen PC-re érkezett először 2021 nyarán, majd némi késéssel ugyan, de befutott a lastgen konzolos port is.
Nálunk a PS4 verzió járt teszten, de alapvetően PS5-ön nyúztam - natív nextgen portról egyelőre nincs információ, így maradt az upscaling meg az összehasonlítgatás. Ahogy azt a pontszámon láthatjátok, a közepesnél egy sóhajnyival jobb ugyan az anyag, de tulajdonképp minden téren elmarad a számítógépes változattól, pedig az sem volt egy világverő alkotás.
A Chernobylite meglehetősen furcsa fagocitózist alkot: egyrészt adott az FPS alap, annak minden hangulati előnyével együtt. Másrészt erre jön még egy jó adag erőforrás, bázis és csapat menedzsment, plusz egy kis RPG beütés, valamint a horror zsáner mesterfogásai. A turmix izgalmasnak hangzik, de már az első PC-s tesztek is lehűtötték a kedélyeket: a stuff messze volt a rossztól, de a kiemelkedőtől is.
Sajnos az általam tesztelt konzolos átirat a legerősebb ponton, azaz a külcsínen hasal el a legjobban, de mielőtt ezekre rátérek, nézzük, miről szól a Chernobylite. Történetünk főszereplője Igor, aki elveszett szerelmét keresi a címben szereplő helyen. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, mert az úgynevezett Chernobylite anyagnak köszönhetően össze-vissza fogunk ugrálni térben és időben, így tulajdonképpen ez csak a felszín lesz, lényegesen komolyabb dolgok húzódnak a háttérben.
Például jó kérdés, hogy ki vagy mi a tök az a Black Stalker nevű, közepesen félelmetes alak, aki szinte megállás nélkül üldöz minket. Mivel az elbeszélés a túlzottan hosszúra nyúlt prológus ellenére sem lineáris, így azért kell majd némi idő, amire összerakjuk, hogy tulajdonképpen mi történik körülöttünk, mit miért csinálunk. Amúgy inkább érdekesnek nevezném a szálakat, mintsem jónak, de az kétségtelen, hogy bőven élvezhető. És igen, meghagyták az oroszt, mint választható nyelvet (az angol mellett persze), így még akár autentikusan is élvezhetjük a kalandot.
Essünk túl a nehezén, rúgjunk bele egy jó nagyot a grafikába. Ahogy a bevezetőben említettem, PC-n mindenképp ez volt az egyik kiemelt selling point, már csak azért is, mert a fejlesztők elmondása szerint Pripyat 1000 négyzetkilóméteres területét 3D scannelték, ami nagyjából azt jelenti, hogy a stuffban megtalálható útvonalak, fák, erdők, bokrok a valóságban szinén ott vannak. Állítják ők. Én ezzel szemben azt mondom (és a screenshotok szerintem ezt bőven alátámasztják), hogy a PS4-es port külcsín szempontjából vérciki.
Ez sokkal inkább PS3 minőség (annak is valahol a közepe, nem a vége), ami a program további paraméterei szempontjából adódóan még kellemetlenebb. Bárki bármit mond, a Chernobylite nem open world szösszenet, hanem nagyon kötött. Olyannyira, hogy összesen öt eltérő területen kóborolhatunk (plusz az erőmű bizonyos zónái), amik ráadásul egészen aprócskák. Oké, a napszak változik, meg ahogy haladunk előre, kicsit amortizálódik a környezet, de lényegi változás nem lesz.
Elképesztően görényül festő erdőben és aljnövényzetben fogunk haladni - oké, a klasszikus tereptárgyak, mint a lakótelep vagy a vidámpark itt is elérhető, de már láttuk pár helyen őket, szóval hasraesni azért nem kell. Szóval vérszegény a környezet, ellenfélből mindössze pár típus van (ezres ikrek ftw), radásul az egészet még megtámogatták egy olyan gyenge mesterséges intelligenciával, hogy azt még az aktuális CoD is kiröhögi.
Mondanám, hogy legalább a technikai háttér rendben van, de sajnos ez sem igaz. A tereptárgyakba való belelógások abszolút mindennaposak, de töltési időből szintén kijutott és ezen sajnos még a PS5 villámgyors SSD-je sem dob szignifikánsan. Összefoglalva ezt a szegmenst: sajnos semmi sem jön át a számítógépes "varázsból", amit nem teljesen értek, mert az viszonylag jól volt optimalizálva és nem kellett hozzá erőmű (ha-ha) hogy fusson.
Mondanám, hogy cserébe a játékmenet majd elviszi a hátán az egészet, de ez sem igaz, hiába a komoly vegyesfelvágott. A bevezető után megérkezünk a hubként funkcionáló bázisunkra. Itt első mozdulattal ki kell takarítanunk, hogy legyen helyünk (meg nyersanyagunk) a különféle fejlesztési helyek megépítésére - innentől pedig beindul a daráló. Minden reggel ki kell választanunk egy missziót magunknak, illetve a társainknak is.
Ők a történet előrehaladtával csatlakoznak majd hozzánk és elvben eltérő egyéniségeket, képességeket hoznak magukkal. Törődnünk kell a lelki világukkal, mert ha egy darab trágyaként kezeljük őket, simán lehet, hogy egyszercsak nem térnek vissza a központba, hanem dezertálnak. Nem véletlenül használtam az elvben kifjezést, mert túlzottan nem izgattam magam miattuk és mégse hagytak ott. Szóval, kiválasztjuk az adott napi feladatot a kompániának, elteleportálunk a lokációra, begyűjtjük a nyersanyagokat és visszatérünk.
Aztán fejleszthetjük mind magunkat, mind pedig a felszerelésünket, majd nyugovóra térünk és jöhet a következő nap. A sztorit az úgynvezett ?Heist? missziókkal gördíthetjük előre. Bizonyos paramétereknek azért teljesülniük kell hogy sikerrel vegyük az akadályt, de természetesen akkor is teljesíthetőek, ha teszem azt, nem nyitottunk meg egy eszközt, amivel amúgy gyerekjáték lenne átrobogni a térképen.
És igazából ez a legnagyobb rákfenéje a mechanikának: adott lenne egy kazalnyi lehetőség, de semmilyen komolyabb hátrány nem ér minket, ha letojunk mindent és megyünk előre. Van még pár, jól hangzó motívum: figyelni kell a sugárzásra, hősünk elméjére és egy csomó más dologra. Hja, ez igaz, de tulajdonképpen mindenre van valamilyen ellenszer, amit ha bekapkodunk, törlődik minden negatív effekt és módosító. Szóval ja, köszi hogy ilyet is beleraktatok.
Az első végigjátszásom nagyjából tizenhárom óráig tartott - a nem lineáris sztoriból fakadóan, plusz a választási lehetőségek miatt akár többször is neki lehet ugrani a játéknak, de ha már elsőre is karcsúnak tűnt az egész, másodjára már tényleg morzsálás nélkül fogunk elmajszolni egy szalámis szendvicset közben. Sajnos az sem segít, hogy a szinkron rettentően B kategóriás. Ami érthető, hiszen a fejlesztési büdzsé nagyobbik fele nem erre ment, de ennél talán még én is nagyobb átéléssel tudtam volna felmondani a szövegeket.
Szóval alapvetően nem olyan rossz a Chernobylite: korrekt a történet, ha akarsz, el tudsz mélyedni a játékmenetben, plusz többször is végig lehet játszani, köszönhetően a választási lehetőségeknek és a nem lineáris sztorivezetésnek. Viszont ez inkább a PC verzióra igaz - sajnos a konzolos port nagyon sok sebből vérzik.
A legfájóbb talán a külcsín ilyen szintű butítása (jobb szó nem jut az eszembe). Viszont, ahogy említettem, alapvetően a budget kategóriában indul és ha innen nézzük, akkor a legtöbb dolgot meg lehet neki bocsájtani. A pontszám alapvetően a PS4 változatot mutatja, viszont a pécé verzióhoz nyugodtan adjatok hozzá még egyet. Sajnos ez most így sikerült, de remélem, hogy találkozunk még a fejlesztőkkel valahol, mert az látszik, hogy nem tehetségtelenek, csak nó máni, nó rendes játék.
Chernobylite / Tesztplatform: PlayStation 4
ne várj sokat tőle...- Stílus: Túlélő horror
- Megjelenés: 2021. szeptember 28.
- Ár: 12.990 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Élvezhető sztori
- Nem lineáris játékmenet
- Választási lehetőségek
- Konzolon szörnyű grafika
- Rettenetes AI
- Kihasználatlan játékelemek