Call of Duty teszt

2003. november 25.
96.1211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vudu profilja, adatai
Vudu
A várva várt játék. A játékostársadalom szinte már-már hisztérikus állapotban várta az Activision és az Infinity Ward legújabb üdvöskéjét. A trailerek, előzetesek, és képek után már valami többre is vágytunk. Először is jobb, ha tisztázzuk az Activision helyzetét. Ez az a cég, aminek a keze benne volt a Return to Castle Wolfenstein-ben, vagy ha már itt tartunk, akkor a Soldier of Fortune 2-ben, de egy lapon említhetjük a Quake 3: Arena-val, és annak kiegészítő lemezével is a Team Arena-val is. Hihetetlen nagy nevek, amelyek a mai napig megőrizték biztos helyüket a piacon, hiszen mindenkit elkápráztattak igényességükkel, hangulatukkal, és remekbe szabott játékmenetükkel.



Call of Duty teszt - 2. kép

Nem beszélve arról, hogy a megjelenésük óta szó szerint folyamatosan játsszák az Interneten. A cég előrukkolt végre a Call of Duty-val(a továbbiakban „COD”), ami, nekem elhihetitek magasra tette a mércét. Már megint, mondhatnánk, hiszen a Wolf idejében is ezt éreztük, és mégis sikerült magasabbra tenni. Körülbelül 2 nap telt el amióta befejeztem a játékot, így elmondhatom, hogy az élmények nagyon frissek, és még most is a játék hatása alatt vagyok. Mikor a screenshotokat készítettem nektek a mentéseim alapján, sokszor előfordult, hogy a kép mentése után elcsábított újra a játék egy kis lövöldözésre. Gondolom, ebből kiderül, hogy a játék magával ragad, egyszerűen abbahagyhatatlan, és még azt sem ígérhetem, hogy hamar kigyógyulsz belőle. Nekem nem sikerült. Eme kis bevezető után lássuk hát, hogy játékmenetben mit is kínál ez a kis gyöngyszem:


Call of Duty teszt - 3. kép

A COD felépítése egyedi, hiszen a játék folyamán először az amerikai oldalon küzdünk, majd az angolok táborában folytatjuk, és legvégül a szovjet vörös hadsereg harcosaként fejezzük be a küldetéssorozatot. Az előzetesekben nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a háborút nem egy ember nyerte meg, hanem az összehangolt csapatok diadala volt. A játék folyamán talán nincs is olyan küldetés, ahol egyedül kellene harcolnunk. Mindig mellettünk vannak csapattársaink, akik mindig kiveszik a részüket a harcból. Nagyon tetszett, hogy a virtuális világba a játékos csak belecsöppent, és nem az ő kedvéért jött létre. Sokszor előfordult, hogy nekem kellett a csapatom után rohanni. Nem vagyunk mi tábornokok, még csak őrmesterek sem, akik kedvükre dirigálhatnak. Egyszerű közlegényt alakítunk. Itt a következő fontos pont. Folyamatosan feladatokat kapunk a felettesünktől, azaz a csapatból kiválaszt minket-általában ezt a nevünk harsány ordításával tudatja velünk-és kapunk egy-egy kisebb feladatot. Pl.: nekünk kell fedezni valakit, avagy nekünk kell felrobbantani az adott objektumot. Fantasztikus, ahogy a játék érezteti velünk a csapatmunka fontosságát.


Call of Duty teszt - 4. kép

Mi is csak egy parányi részei vagyunk a háborúnak, de rajtunk is múlik sokminden. Már volt ilyesfajta próbálkozás más játékokban is Pl.: a testvérnek mondható Medal of Honor-ban is, de az a COD közelében sem jár. Ezt a játékot direkt erre hegyezték ki. Nagyon jól sikerült. Az élvezetes játékmenetet még az ellenfelek sem rontják el. Egyáltalán nem buták, mint ahogy azt sajnos sok játékból már megszokhattuk. Nem rohannak feléd idiótán, egyenesen bele a célkeresztbe, hanem okosan, fedezékből tüzelnek. Ismerik a guggolást is, így amíg újratöltik fegyvereiket, addig leguggolnak, és nem nyújtanak szekrény méretű célpontot neked. A játékosnak nincs egyszerű dolga, hiszen nem tudhatod, hogy mikor bukkan föl a fedezékből újra. Előfordult, hogy Rambo stílusban kiszaladtam a fedezékből, hogy lekaszáljam őket, de nem sokáig jutottam. Az ellenség sem egyedül jön, hanem csapatban támadnak, és fedezéket keresnek. Sokszor állóháború alakult ki a pálya egyes részein. Mindig fontos volt, hogy jó fedezéket találjak magamnak, mert a nélkül nem sokáig éltem volna. Vannak kemény szituációk is, de az esetek nagy részében azért megoldható a feladat. Minden pálya elején megkapunk egy rövid leírást az adott küldetés történetéről.


Call of Duty teszt - 5. kép

Az amerikai küldetéssorozatok között például főhősünk, Martin közlegény naplóját olvassuk, melyből megtudhatjuk, hogy hol is vagyunk, és egy kis történelmi olvasmánynak sem utolsó. Tükröződik benne a katona félelme, és az egész félelmetesen valósághű. Nem tudom, hogy az Infinity Ward-os srácok hogy készítették ezeket a feljegyzéseket, de van egy olyan gyanúm, hogy II. világháborús veteránokat vettek rá, hogy segítsenek benne, mert ilyet kitalálni lehetetlen. Remélem, hogy valaki el fogja készíteni a játék magyarítását, hogy azok is élvezhessék, akik nem tudnak olyan jól angolul. A játékélmény szempontjából mindenképpen fontos, hiszen teljesen azonosulni lehet az adott katonával. A brit küldetéssorozat egészen más szemszögből mutatja be a háborút. Itt játszhatjuk végig a benouvillei híd ostromát, amely az egyik legélvezetesebb, és egyben legnehezebb része volt a játéknak. Túszszabadítások, titkos küldetések, és egyéb nyalánkságok várnak még rátok, de nem akarom lelőni a poént. És most jött el annak az ideje, amikor is belekezdek a szovjet küldetéssorozatba, ami a 3 közül szerintem a legjobban sikerült. Elmondható, hogy ez a rész teljes egészében az „Ellenség a kapuknál” című világháborús drámára épül.


Call of Duty teszt - 6. kép

Rengeteg jelentet „elloptak” a készítők a filmből, sőt voltak olyanok, melyeket nemes egyszerűséggel átemeltek a játékba. Fantasztikus érzés, mikor a látott jelenetet te is végigjátszhatod, már-már a saját bőrödön érzed a háborús borzalmakat. Gondolok itt a folyón való átkelésről, ahol melletted robbantják föl a társaidat szállító hajókat. Vagy a partraszállást, ahol szinte a dock-oknál kezdődik a frontvonal, és te csak 5 db lőszert kapsz, ahogyan a filmben. -Menj fiam! Üvöltik a füledbe, és már hasalsz is le, mert különben elkaszálnak az Mg42-esek. Aztán ott van még a Vörös téri csata. Az már csak igazi „túlélőfutam”, amikor is 5 lőszerrel a kezedben rohansz az Mg42-esek felé, és az elesett katonák fegyvereit tudod csak felvenni egy idő után. Hihetetlen élmény. Persze negatív értelemben. A hasonló témájú játékokkal szemben itt befejezzük, hogy ne keltsek képzavart végigjátsszuk a II. világháborút, hiszen a cél nem más mint Berlin, és a játék végén ott lehetünk a győzelem pillanatában is. Erről többet nem mondhatok. Játsszátok végig ti is a játékot, és élvezzétek, ahogyan én tettem.


Call of Duty teszt - 7. kép

A fegyverekre szintén nagy hangsúly került, amik mind a programozók, mind a modellezők keze munkáját dicséri. A fegyvermodellekről nincs mit elmondani, ugyanis véleményem szerint teljesen valósághű, sokpoligonos modellek. Szemetgyönyörködtető, ahogyan az animációjukat megoldották. Minden fegyvert kétféleképpen lehet a kezedben tartani. Először is úgy ahogyan eddig megszokhattuk más játékokban: előtted van a puska csöve, és a képernyő közepén egy nagy fehér célkereszt. Másodlagosan pedig magad elé emelheted a puskát, és belenézhetsz az „igazi” célkeresztbe. Így sokkal pontosabban tudsz célozni, habár a mozgásod is lelassul. Fedezékből például nagyon sokat fogjátok használni. Rengeteg fegyverrel találkozhatunk a játékban: amerikai oldalon az M1 Grand, és M1A1 Carabine puskákkal, a méltán egyik leghíresebb amcsi géppisztollyal a Thompsonnal, és a Colt .45 9mm-es pisztollyal. A britek is büszkélkedhetnek fegyvereikkel, hiszen ott találhatjuk az amcsi M1 Grand puska brit megfelelőjét a LEE Enfield-et, valamint a brutális Bren LM6-ot, és a szép kis pusztításra képes MK1 Fraggranade-et. Megint kiemelném a szovjet oldalt, ahol megtalálhatjuk a filmből ismert Mosin Nagant-ot, és a híres „dobtárast” a PPHs-t.


Call of Duty teszt - 8. kép

Itt még nem zárhatjuk le a fegyverarzenált, mert az elesett németek fegyvereit is használhatjuk. Simán lecserélhetjük fegyvereinket az övékére, amikor csak kedvünk tartja. Erre sokszor szükség is van, mert van olyan küldetés, ahol igencsak fogytán van a lőszer. Felvehetünk tőlük Stielhandgarante-t, avagy KAR98k puskát, és az MP40-est, ami semelyik világháborús játékból nem hiányozhat. A játék során van úgy, hogy használnunk kell a Panzerfaust nevű német páncélöklöt a tankok ellen, de lesz olyan küldetés is, hogy mi magunknak kell megbirkóznunk egy tank irányításával. Itt szeretném megemlíteni a hangokat. Nagyon el vannak találva. A puska visszhangja 4-5 másodpercig is szól a hegyek között, minden géppisztolynak más-más hangja van, amit lehetetlen leírni, egyszerűen érezni kell. A robbanások fülsiketítő robaja, ahogy a katonák ordítanak, ezek mind hozzátartoznak a csodás élményhez.


Call of Duty teszt - 10. kép

A grafikáról nem sok szó esett. Tudni kell, hogy a játék a majdnem 4 éves Quake 3 motorját használja. Egyszerűen fantasztikus, hogy mit ki nem hoznak a programozó srácok egy 4 éves motorból. Tökéletes. Minden a helyén van, a textúrák (ha akarod) tűélesek, a felbontást akár 1600X1200-ig tolhatod, csak legyen hozzá vasad. A modellekből van úgy, hogy egyszerre nagyon sok rohangál a pályán, de a motor elbírja. Féltem ettől az elején, de alaptalan volt. Szinte rezzenéstelenül bírta a gép, ha előugrott a bokorból 8 német soldat. Egyetlen negatívumként, ha feltétlenül mondani kell egyet, a hosszú töltögetési időt dugnám a készítők orra alá, de nem vészes, ki lehet bírni, és a sok RAM megoldja a problémát, már ha ezt egyáltalán problémának lehet nevezni.

A játékban van multiplayer opció is. Volt szerencsém kipróbálni interneten, és elmondhatom, hogy nagyon jó, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez lesz a következő WOLF. Mindennap vannak playerek a servereken, és ha jók akartok lenni, akkor még most kezdjetek el gyúrni, mert már elég profik a srácok.

Összegzés: A Call of Duty egy olyan játék, amely megéri a pénzét. Kellően hosszú, többrétű, és fantasztikus játékélményt nyújt. A grafika remek, a hangok elképesztők, egyszerűen kihagyhatatlan kategória. Sok helyről hallottam, hogy túl könnyű a játék. Azoknak azt üzenem, hogy próbálják ki veteran nehézségi szinten is.

Call of Duty

Call of Duty / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2003. október 29.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Rengeteg
  • Nagyon jó hangok
  • Kicsit hosszú töltögetési idő
  • Kissé lineáris játékmenet
  • Hang
    10
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9.3
47 hozzászólás

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 18 napja

haha nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 11 hónapja és 13 napja

Ejj a sok szánalomhuszárt. Vegyétek meg origiben lámapalánták. nyelvnyújtó smiley Full COD szériám origi, és még most sem bántam meg, hogy anno megvettem. nyelvnyújtó smiley kacsintó smiley Ti csak nyomorogjatok magyar törtszervereken. röhögő smiley Legalább így nem találkozom veletek. kacsintó smiley

válasz erre

Makker

17 éve, 1 hónapja

nem tud nekem valaki adni 1 cod 2 origi cd kulcsot? Enyémet valaki kidobta!!szomorú smiley
fontos

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 1 napja

f4b3-jn4n-4wt4-wrhn-64bf(United offensiv)
8uyx-stty-sheg-828s-7bcc(call of duty 1.rész)
Bár nemtom melyiket kérted???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 13 napja

vki nem tudja nekem megmondani a call of duty telepitőkodját?kössz előre is

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 2 napja

a call of duty elmondhatatlanul jobb mint a medal of honor!kacsintó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 11 napja

Na jó de mit?

válasz erre

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 7 napja


ha valakinek megvan a wolfenstein return to casttle1 akor küldje át az imail-cimemre

kling.balazs@citromail.hu/ jo és kösz

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 5 napja

Valaki nem tudna adni ehgy original cd key cod-hez non szuksegem van raröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley
röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 5 napja

kijátszottam a call of duty 1-et és a call of duty 3-at is!!! csibikeröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 19 napja

Mi az install kodja??????????????

válasz erre

Vendég

17 éve, 9 hónapja és 25 napja

AMIT INTERNETRÖL LESZEDEK CD - KÓDOKT A CALL OF DATY HOR MIND NAGY **** MERT 2 , 3 NAPIG MEGY AZTÁN SEHOVA NEL LÉP FEL szomorú smileyszomorú smileyszomorú smiley ÉS NEM TOM MÉRT DE SZENTEM SOKAN VANNAK FENN UGYAN EZZEL A KÓD DALL ....................................... szomorú smiley ÉS HA TUD VALAKI SEGITENI VAGY EGY OLDALT AHOL A JÁTÉKOKHOZ JÓ : KÓD GENEZÁTORT LEHET INGYE NESZEDNI AR IRJON MAJD HOLNAP VAGY HPLNAPUTÁN MEGLESEM ............................................................................................................... DE HA IRTOKNEKEM AKKOR MAJD DEGYÉTEK ELÉ A ( TNT) : SZÓT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉS AKKOR TUDOM HOGY NEKEM IRTÁTOK meglepődött smileymosolygó smileymosolygó smiley EGÉPKÉNT JÓ AZ OLDAL NÉZEGESSETEK RAJTA TIKIS röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
Call of Duty
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaManiac profiljamarco profilja