Manapság egyértelműen divat lett gyűlölni a Call of Duty-sorozatot, amire valljuk be nyugodtan, adott is indokot bőségesen a múltban az Activision és az Infinity Ward. Magam is meglepődtem azonban, amikor nagyon sokszor olyan emberek is szájára vették a játékot - még itt a fórumon is -, akik ki sem próbálták, de csípőből olyan szavakkal illették a végeredményt, amivel etikailag egyszerűen nem illik egyetlen ember munkáját sem jellemezni, még akkor sem, ha annak ténylegesen és bizonyítottan vannak negatív tulajdonságai.
Merthogy azt mi sem titkoljuk el, hogy több csalódás ért minket a Call of Duty: Ghosts tesztelése során, mint amennyit vártunk, de például csípőből salakanyagnak nevezni a végeredményt, netán a Battlefield 4-hez hasonlítani, az ugyanolyan óriási badarság, mint azt mondani, hogy a Föld egy nagy kocka. Mivelhogy nem az, és a legújabb Call of Duty sem tekinthető rossznak, sőt mi több, a maga nemében egészen egyedi, egészen sajátos megközelítést alkalmaztak benne az Infinity Ward emberei, ami egyértelműen előnyére vált.
Ha most megcsúszok, biztosan megütöm valamimet... egy kicsit.
Csak, hogy tudjátok, jómagam nem az a divatember vagyok, aki az elmúlt években ismerkedett meg a szériával, hiszen ott voltam, amikor az első rész megjelent, és ment a nagy rivalizálás a Medal of Honorral, ott voltam, amikor le kellett mondaniuk a PC-seknek a harmadik részről - a mai napig nem tudtam megemészteni, hogy kontrollerrel kellett végigjátszanom -, majd amikor nagy csalódásomra szakított a sorozat a második világháborúval, és a modern hadviselés felé vette az irányt. Ott voltam akkor is, amikor az Activision elhatározta, hogy nem lesz tekintettel a rajongókra, és évente új résszel jelentkeznek, amikor a Treyarch csatlakozott másodhegedűsnek, amikor megjelent az első hidegháborús rész, és kitartóan itt vagyok most annak ellenére is, hogy a Call of Duty: Ghosts minden eddiginél messzebbre került a sorozat szellemiségétől és eredeti koncepciójától.
Nem mondom, hogy a Call of Duty és a köztem lévő kapcsolat mindig pozitív és felhőtlen volt, de kitartottam mellette, és megpróbáltam a jó tulajdonságait szeretni éppen úgy, ahogyan azt sok-sok évnyi együttlét után az idős házasok is teszik. Az Infinity Ward ugyanakkor addig feszítette a húrt, hogy a Call of Duty: Ghosts esetében gyakran már az én hitem is megingott, azonban mindez azonnal eloszlott, miután betölthettem végre az egyjátékos kampányt, hiszen jómagam azon kevesek közé tartoznak, akik egyáltalán nem csak a többjátékos mód, hanem a történet miatt is vásárolják meg a sorozat aktuális epizódjait, hiába tartanak azok maximum pár óráig, de az a fajta interaktív akciófilmes hangulat és báj egyetlen másik játékra sem jellemző, így például ezen a téren szerintem még a Battlefield 4 sem tudta felülmúlni a végeredményt, habár tény, hogy a DICE alkotása minden más téren messze jobban teljesített.
Figyelj ide Rex felügyelő, ha még egyszer beszagolsz akció közben...
Hogy mennyire sikerült erősre a Call of Duty: Ghosts egyjátékos kampánya? Talán most nagyon ellentmondásos lesz amit állítok, de összességében csak egy erős átlagosra - a Battlefield 4 története pedig ebből következik, hogy szerintem átlagon alulira -, de nagy bánatot okozott nekem a játék azzal, hogy a fejlesztők háttérbe szorították a klasszikus háborús történeteket, és előtérbe helyeztek egy tulajdonképpeni apokaliptikus, már-már polgárháborús sztorit, ami nem rossz ugyan, de olyannyira nem tudott felmutatni általa a kampány szinte semmiféle újdonságot sem, hogy az már szó szerint bántó volt. Persze ettől még nem kell lemondanunk azokról a pillanatokról, amelyek szó szerint tátva hagyják majd a szánkat, de Logan Walker oldalán inkább úgy érezzük, hogy egy igazi "best of" programban van részünk.
A Call of Duty: Ghosts ugyanis egy kissé lapos történettel, de a korábbi epizódok nagyszerű pillanataival kíván meghódítani minket, így lesznek lopakodós részek, mint korábban olyan sokszor, belebotlunk túszmentő akciókba, mint az elmúlt epizódok során számtalanszor, és beülhetünk egy páncélos pilótafülkéjébe is, szintén mint a múltban megjelent részek szinte mindegyikében. Akadnak persze sajátos vonások, így például ennyiszer még garantáltan nem robbant fel, borult össze, szakadt be, szakadt szét és dőlt romokba semmi egyetlen Call of Duty-játékban sem, sőt mi több, akadnak azért emlékezetes pillanatok is - elég csak például a vízalatti küldetésre gondolni -, de a fejlesztők nem igazán törekedtek arra, hogy a játékmenetet is sajátossá tegyék, ha csak nem tekinthetjük annak a blöki megjelenését.
Lelkem mélyén lepke vagyok, egy iciri-piciri pillangó!
A lábujjaim is kevesek lennének ahhoz, hogy az összes poént és mémet megszámoljam, ami a Call of Duty: Ghosts esetében a kutya megjelenését övezte, és a helyzet az, hogy a rajongók rosszindulata sajnos teljes mértékben helytálló volt, a kutya, avagy Riley érkezése ugyanis olyannyira felesleges, mint halottnak a csók. Habár többször is átvehetjük felette az irányítást - szerencsére csak néhányszor lesz kötelező -, de amennyire nagy újdonságnak harangozta be az Infinity Ward, nagyjából annyira lett haszontalan a jelenléte. Habár jó dolog embereket megtámadni vele, nagyot alakít akkor is, ha lopakodni kell, de annyira szánalmas lett a kivitelezése, hogy még a City Interactive játékai is megirigyelhetnék. Az opció egyszóval minőségileg nem méltó a Call of Duty névhez!
Sajnos hasonló a helyzet a kampány esetében olyan tényezőkkel is, mint amilyen például a mesterséges intelligencia, habár ezt már mondhatni megszoktuk a játéktól - ergo ezúttal sem kell többszörösen diplomás, de még csak józan paraszti ésszel rendelkező ellenfelekre sem számítanunk, a kacsavadászat tehát garantált. Nem úgy a többjátékos módban, amiben szintén nem alkalmaztak túl sok forradalmi újdonságot a fejlesztők, de legalább ugyanolyan nagyszerű lett a végeredmény, mint azt a korábbi részektől megszokhattuk. Legnagyobb sajnálatomra a Modern Warfare mellékág jellegzetessége, avagy a Spec Ops most kimaradt, cserébe azonban megkapjuk a Squads opciót, ami tulajdonképpen az említett lehetőség egy kiforgatott, kibővített változata annyi különbséggel, hogy több emberből álló csapatok versengenek, nem csak két fős alakulatok, és több játékmód közül is választhatnak a rajongók.
Kussolj, mert ha itt van Halász Samu, akkor nekünk annyi!
Ez természetesen igaz a hagyományos multiplayerre is, így visszatérnek a jól ismert játékmódok és lehetőségek - méghozzá szinte kivétel nélkül -, de például akad egy új móka is, ami az Extinction nevet kapta a keresztségben. A kérdéses játékmód leginkább a Black Ops-széria zombis őrületének szó szerinti lenyúlása, amelynek keretein belül egy négy fős kooperatív módot kell elképzelnünk, méghozzá űrlényekkel szemben. Nem azért az egyhúszért, de ennél erőltetettebb, már az első meccs alatt is unalmasnak és egysíkúnak tekinthető játékmódot - amit ráadásul fantasztikus újdonságként harangoztak be - szerintem még nem szült a sorozat.
Természetesen akadnak azért egyéb újítások is a többjátékos mód tekintetében, így például a karaktergenerálás lehetősége, amire már igencsak szüksége volt a szériának, és nagyszerűen ki is vitelezték a fejlesztők. Ez azonban nem mondható el arról a mérhetetlen sok segítségről, amelyeket a játékosok a multiban átélhető szintfejlődések során érhetnek el, így szinte már olyan extrákat és kiegészítőket oldhatnak fel maguknak képességként, illetve a fegyverek testre szabhatóságához, hogy attól már szinte szó szerint sérül a valós játékélmény, mert pár jó mozdulat, és a kiegyensúlyozatlanságnak köszönhetően bárki legyalulhatja az egész pályát, amelyek szépen rombolódnak, de azért ezen a téren is van még hová fejlődnie a sorozatnak.
Nincs is jobb kikapcsolódás, mint géppuskával halászni...
Jómagam már a Battlefield 4 esetében is szívtam a fogamat, hogy itt az újgeneráció, de még mindig nem dönthetek össze semmit úgy, mint a valóságban. A DICE alkotása azonban Kánaán volt ehhez képest, hiszen a Call of Duty: Ghosts fizikája minősíthetetlenül rossz, a küllem pedig kis híján undorítóan csúnya lett, egyáltalán nem ezt vártuk az átdolgozott grafikus motortól, a vaskos gépigénytől pedig pláne nem. Hogy mit képzelt az Infinity Ward, azt magunk sem tudjuk pontosan, de hogy kezdik ezen a téren hülyének nézni a rajongókat, az biztos, hiszen a Battlefield 4-hez képest szó szerint ocsmány lett a küllem, ám ennél is rosszabb, hogy annyi bug maradt benne, mint égen a csillag, így elnyúló textúrák, fagyások, kilépések, vagy a képernyő becsíkozódása általános jelenségek, holott ennyi pénzért többet vártunk.
Ez pedig általánosságban a teljes végeredményről elmondható. Nekem ugyan tetszett a Call of Duty: Ghosts, de olyannyira nincs benne semmi újdonság, hogy a sorozat történetében először még arra sem igazán érzek késztetést, hogy még egyszer betöltsem a többjátékos módot. Persze biztosan be fogom, hiszen szintet kell lépni, és le kell darálni a haverokat, ellenben amit eddig a Black Ops 2 jelentett - ergo a sorozat mélypontját -, azt szerintem a jövőben a Call of Duty: Ghosts fogja.
A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.
