Call of Cthulhu teszt

2018. november 12.
74.2021
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Sosem tagadtam, hogy mennyire kedvelem a horror játékokat. Nem feltétlenül a borzongás miatt, sőt, az olcsó jump scare dolgokat kifejezetten gyűlölöm, hanem inkább a megfoghatatlan, nyomasztó atmoszféra az, ami nagyon be tud szippantani. Ha még keresgélés, valamint nyomozás is van benne, akkor napokra el tudok veszni ezekben a történetekben. Ezek miatt meglehetősen vártam jelen tesztünk alanyát, az új Call of Cthulhu stuffot.
Advertisement


A legtöbb horror rajongónak valószínűleg nem kell külön elmesélnem, hogy kicsoda H.P Lovecraft és mekkora nyomot hagyott maga után az egész műfajon. Alkotásai messze nem tökéletesek, de olyan atmoszférát tudnak teremteni (többek között), hogy tényleg úgy érezzük, menten becsavarodunk. Mivel munkásságára nagy hatással volt Edgar Allan Poe és Nietzsche, ezért világos, hogy írónk meglehetősen plasztikusan képes ábrázolni az általa megálmodott Ősöket, illetve a mindenféle dimenzión túli bestiákat. A név tehát garancia arra, hogy alanyunk körítése több mint rendben lesz, már csak egy jó grafikus motor, valamint érdekfeszítő játékmenet kell és meg is van a tökéletes mű.

Egy kis takarítás ráférne a kecóra

Egy kis takarítás ráférne a kecóra


Gondolom már megnéztétek az értékelőben virító számot, ezért túl nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, már megint itt egy olyan produkció, amiből sokkal, de tényleg sokkal többet is ki lehetett volna hozni, csak az a fránya büdzsé már megint közbeszólt, így a prezentáció megragadt valahol a kétezres évek közepén. Az a vicc, hogy még így sem lett rossz a cucc, gondoljunk bele, mi lehetett volna belőle, ha a fejesek nem nyirbálják meg a költségvetést arra hivatkozva, hogy ez mennyire rétegjáték. További fanyalgás helyett merüljünk inkább el részletesebben az alkotásban.

A történet áll igazából az egész anyag középpontjában. Előre le kell szögeznem, hogy a kisebbek messze kerüljék el a játékot, mert semmilyen formában sem nekik készült, illetve egy közepes angol tudás mindenképp szükséges hozzá, mert nagyon sok párbeszédet fogunk meghallgatni, illetve nyomozásunk során a begyűjtött dokumentumok (amik szükségesek a teljes mozaik összerakásához) sem ékes anyanyelvünkön íródtak. Főhősünk, Edward Pierce egy igazán tökös legény. Az első világháború idején az úgynevezett Lost Batallionnál szolgált, tehát nem ijed meg a saját árnyékától. Egy magánnyomozó irodát üzemeltet, mérsékelt sikerrel, mivel az ügyfelei nem annyira kedvelik, hogy reggel kilenckor már whiskey-től bűzlik a lehelete.

Nahát, milyen bájos, pozitív vidék!

Nahát, milyen bájos, pozitív vidék!


Pontosan ezért (meg felettesei nyomására) el kell vállalnia a következő ügyet, amivel egy meglehetősen elkeseredett bostoni iparmágnás keresi meg. A Hawkins család sajnálatos tragédiájáról mindenki hallott, azonban a megbízó szerint teljesen másról van szó és a tűzvész csak elterelő hadművelet volt. Ezt bizonyítandóan egy festményt is hozott magával, amit unokája, Sarah Hawkins, a neves művész készített. Pierce-nek tehát nincs más választása, mint felkerekednie és kideríteni, mi állhat az egész dolog hátterében, mivel a kép alapos vizsgálata olyan bajsejtelmeket ébreszt benne, amire nehéz magyarázatot találnia.

Így kezdődik tehát a kaland, amiről többet nem árulnék el, mivel az elbeszélés kapta az abszolút központi szerepet. Már amikor megérkezünk Darkwater szigetére, sejtjük, hogy itt finoman szólva sincs minden rendben. Csupa gyanús külsejű tengerész és bálnavadász vesz minket körbe, akiknek sok melójuk nincs, lévén valamiért a nagy emlősök mind elkerülik már ezt a helyet. Akad helyi alvilág, akikkel kerülni kéne az összetűzést, de egy hegyormon láthatjuk még az eléggé félelmetes szanatóriumot is. A nyúlós, ködös idő és szemerkélő eső tovább erősíti félelmeinket, ráadásul találunk egy brutálisan meggyilkolt kardszárnyú delfint, ami nemrégiben vetődött partra. Baljóslatú jelek mindenhol.

Nem, uram, nem én vizeltem a rendőrautóra

Nem, uram, nem én vizeltem a rendőrautóra


FPS nézetből irányítjuk hősünket és a játékmechanika meglehetősen hibrid formát kapott. Rengeteget kell nyomoznunk, ami főleg párbeszédekből, valamint tárgyak keresgéléséből fog állni. A legtöbb kommunikáció során több lehetséges módon tárgyalhatunk aktuális partnerünkkel, segítségül hívva hat képességünk valamelyikét. Mindegyik skill egy adott témához köthető, így van például orvosi ismeretünk, nyomozási technikánk, pszichológiánk, okkult tudományok, fizikai erőnlét és az elrejtett tárgyak megkeresése. Bizonyos szituációk után képzettség pontot kapunk és növelhetjük ezek szintjeit, kivéve az orvoslást és okkult tudományokat, mert azokat a kezdeti xp elosztása után csak specifikus könyvek megtalálása után lehet erősíteni.

És hogy ez miért fontos? Bizonyos válaszoknál, ha használjuk valamelyik képességet, a rendszer sunyiban gurít egy próbát. Ha sikerül, akkor tudtuk alkalmazni az adott dolgot, ha meg nem, akkor csak általános infóval gazdagodunk. A menüben turkálva ezen kívül még láthatjuk Pierce jegyzeteit a fontosabb szereplőkről valamint helyszínekről. Ennél jóval érdekesebb a Sanity. Minél mélyebbre ássuk magunkat a város sötét történelmében, esetleg sokkoló, nem feltétlenül evilági dolgokat tapasztalunk, annál jobban szétesik elménk. Itt nekünk kell dönteni: ha meg akarjuk ismerni a teljes igazságot, az nagyon könnyen a mentális egészségünk rovására megy. Ezt persze nem muszáj, viszont a titkok felfedezése, esetleg tudatos kerülése miatt csak részben érthetjük meg a körülöttünk zajló dolgokat.

Érdekes ez az újhullámos művészeti stílus, csak sok a csáp

Érdekes ez az újhullámos művészeti stílus, csak sok a csáp


Emiatt a játék természetesen több végkifejlettel rendelkezik és egynél többször is érdemes lehet nekifutni. Eddig nagyon mesésen hangzik minden, de jönniük kell a negatívumoknak, mert azok sajnos alaposan lehúzzák az egészet. Szavatosság tekintetében nem túl kiemelkedő a produktum, lévén 5-6 óra alatt a végére is lehet érni az első körnek, és ebben egy nagyon alapos nyomozás is benne van. Hiába az újrajátszhatóság, mivel a második menetben már nagyjából tudjuk, mi merre van, így az olyan három órányi szórakozást biztosít, ami minden tekintetben eléggé karcsú.

Ezt még valahogy megbocsájtanánk amúgy, ha nem lenne az ótvar gyenge grafika és animációk. Értem, hogy nincs a Cyanide brigádjának pénze a legújabb grafikus motorra. Pontosabban ez nem igaz, mert UE4 hajtja meg az alkotást. Szóval nincs nagyon kifogás, botrányosan gyenge ez a rész. Elnagyolt hátterek, kidolgozatlan szereplők várnak ránk mindenhol - ez már bő tíz éve is vérciki lett volna. Aztán jön a második gyomros, az animációk meg az átvezetők. Úristen. A videók alatt úgy mozog mindenki, mintha valami paralízises betegségben szenvednének. Kiverik szemünket az alacsony felbontású textúrák. A szájmozgás véletlenül sincs összehangolva a szinkronnal.

Tiltakozás a rezsi ellen

Tiltakozás a rezsi ellen


Nem rúgok bele még jobban, nézzétek meg a képeket, az összes PS4 Pro-n és egy durva 4K-s tévén készült. Lokációkkal egy kicsit jobban állunk, de a stuff elkezdi magát ismételni nagyjából a felétől, így a legtöbb helyszínt többször is be kell járnunk. Az egyetlen, amit a technikai szegmensből ki tudok pozitívumként emelni, azok az árnyékok, valamint a köd. Valamiért ez a két terület nagyon jól sikerült, így sokszor a frász fog kerülgetni minket bolyongás közben. Ja, ráadásul még közepesen sokat is tölt a cucc. Noha a szinkrongárda sem ezért a teljesítményért fog Oscart kapni, őket még meg lehet dicsérni, mert szerintem kihozták az egészből a maximumot.

Rettentően sajnálom az új Call of Cthulhu játékot. Már csak azért is, mert minden hibája ellenére, ha beszippant, akkor bizony nem lehet letenni amíg a végére nem érünk. A vérgyenge kivitelezés mellett olyan atmoszférával rendelkezik, hogy simán be tudja szippantani a téma iránt fogékonyakat. A baj csak az, hogy ennél kategóriákkal jobban összerakott, horror panelekből építkező sétaszimulátorok vannak a piacon, harmad ennyiért.

Nahát, te nem a Doomból jöttél cameora?

Nahát, te nem a Doomból jöttél cameora?


Ennek ellenére azt mondom, ha kedvelitek a témát, esetleg valami újdonságra vágytok, gondolkodjatok el a beszerzésén valami nagyobb leárazáskor, mert tényleg van benne nagyon sok jó, durva pillanat. Szerintem itt a legnagyobb kérdés a vásárlás előtt dől el: be akarunk-e ruházni rá, ad vajon annyi pluszt, ami kiemeli a többi közül? Erre a válasz igen és nem. CoC témában nem nagyon vagyunk eleresztve, szóval a rajongóknak kvázi nincs más választásuk. Egyszer azért szeretném megélni, hogy kilenc pont körül tudjunk adni ebben a témában valamire. Addig pedig marad ez a köztes út.

Call of Cthulhu / Tesztplatform: PlayStation 4

egynek jó...
  • Stílus: Kaland
  • Megjelenés: 2018. október 30.
  • Ár: 17.790 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Remek sztori
  • Kiváló atmoszféra
  • Több elérhető befejezés
  • Sanity
  • A körítés lemaradt valahol 2005 környékén
  • Eléggé rövid
  • Borzalmas technikai elemek
  • Hang
    6
  • Grafika
    4
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    8
6
Call of Cthulhu stuffot. '>
Call of Cthulhu stuffot. '>
6 hozzászólás

zender

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Tényleg elég csúnya, de a stílusa miatt én kipróbálom mindenképpen.

válasz erre

VaPe

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Igazándiból a grafika húzza le, az engem meg nem annyira érdekel mint a 8 pontos hangulat. mosolygó smiley Úgyhogy beszerzés alatt.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 9 hónapja és 21 napja

Hát ennél én sokkal jobbra számítottam. szomorú smiley Nem megy mostanában ez a horror-kaland vonal.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 9 hónapja és 21 napja

[Tiltott felhasználó!]

Hentes

5 éve, 9 hónapja és 21 napja

De nagyon vártam pedig.

válasz erre

Direktor

5 éve, 9 hónapja és 21 napja

A stílus miatt nekem kell. De megvárom míg beesik az ára.

válasz erre
Call of Cthulhu
17.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaM.O.R.P.H. profiljamarco profilja