Sokáig csak állt és porosodott a polcomon a játék, egyszerűen nem bírtam rávenni magamat a kipróbálásra, és a mai napig sem tudnám megmagyarázni azokat az érzelmeket, de még az alkotás dobozát a kezemben tartva sem fogott el az a varázs, mint ami a frissen vásárolt videojátékok esetében megszokott és elvárható. Aztán egy unalmas szombat délután mégis feltelepült a gépemre, és amint belekóstoltam az első pályába, hirtelen szíven ütött a felismerés, hogy mekkora óriási balfék is voltam, amiért korábban elmulasztottam ezt a nagyszerű játékot. Első ízben bevallom, hogy éppen az a része fogott meg a Borderlands-nek, ami korábban olyannyira taszított, ez pedig a küllem. A képregényeket idéző cell-shaded grafika egyszerűen remek volt, színes egyediséget szolgáltatott a megszürkült színtéren, de csakhamar a szerepjátékos FPS játékmenet és úgy alapjáraton az egész koncepció is magába szippantott.
Mint utólag kiderült, nem én voltam az egyetlen, aki hasonló cipőben járt a Gearbox alkotásával, hiszen rengetegen nem tudtak mit kezdeni vele a megjelenés előtt, ám a premierkor mégis örök szerelembe estek ezzel a kicsit őrült, kicsit poszt-apokaliptikus és kicsit groteszk, de mégis mesés - micsoda ellentétek - világgal. Bizonyára mindenki vágyik arra - ki titkon, ki nyíltan -, hogy az első szerelem élménye, az a bizsergető forróság, amit a későbbi, netán a megszokott kapcsolatok többsége már képtelen előidézni, ismét fellobbanjon ott mélyen legbelül. Erre vágytam én is a Borderlands 2 megjelenése előtt, hogy újfent felfedezzem a csiszolatlan gyémántot, hogy újra megmozgasson bennem valamit és azonnali viszonzatlan szerelembe ejtsen. Erre vágytam, ezt reméltem és most fülig ér a szám, ugyanis büszkén jelentem, hogy meg is kaptam mindezt a játéktól, ami már az első másodpercekben azonnal felidézte előttem a két évvel ezelőtti élményeket. Ehhez természetesen szükség volt arra, hogy az illetékesek ne módosítsanak, de legalábbis ne túl sokat a küllem milyenségén, az irányításon és a koncepción sem, de jó húzás volt a részükről az is, hogy rögtön az első másodpercekben már egy ismerős figurával fogunk találkozni, aki Claptrap lesz személyesen, a mindig vidám és szószátyár robot, aki mellett szem garantáltan nem marad szárazon.
Azonnal az első másodpercek után kiderül továbbá az is, hogy a Gearbox nem szándékozta elhagyni a járt utat a járatlanért cserébe, így nem csak a küllem vagy a kezelőfelület, de a játékmenet tekintetében sem eszközölt túl nagy változásokat. Ahogy haladunk előre a pályákon és küzdjük le a fő- vagy mellékküldetéseket, természetesen úgy fog feltűnni számunkra egyre több apró újítás, így a rengeteg új fegyver, a még mindig jellemző fegyverkészítő- és módosító opció megújult lehetőségei, valamint az egész mechanizmus, ami meghúzódik a háttérben, hiszen a Borderlands 2 bár még mindig megmaradt egy FPS akciójátéknak, sokkal hangsúlyosabbá váltak benne a szerepjátékot elemek, sőt mi több, ezek felelnek a leginkább a változatosságért is. Nagy változásokra természetesen nem is volt szüksége a Borderlands 2-nek, hiszen az első epizódban egy elég kellemes játékmenettel találkozhattunk, aminek igazából csak finomításokra volt szüksége, ennek köszönhetően a teljesen új tartalmak mellett - esetenként inkább helyett - a tökéletesítés a jellemző az alkotásra, lett légyen szó a küldetések rendszeréről, a fejlődési szisztémáról - még mindig három ágon fejleszthetjük hősünket -, a lövöldözésekről, netán a járművekről vagy a mesterséges intelligenciáról, amelyek közül utóbbi esetében sajnos csak tyúklépésnyi fejlődést tapasztalhatunk.
Természetesen van azért friss tartalom is bőven a játékban - hiszen egyrészt már a finomhangolás is annak tekinthető -, így például a fejlesztők teljesen új karakterekről és egy egészen új történetről is gondoskodtak számunkra. Kezdjük először a sztorival, ami csak átfedésekkel kapcsolódik az elődéhez, közvetlenül azonban semmi közük egymáshoz, annak ellenére sem, hogy számtalan visszatérő szereplő is megtalálható a Borderlands 2-ben, így például a bemutatkozó epizód főhősei, akik alapos nosztalgiát fognak szolgáltatni számunkra, miközben azon fáradozunk, hogy Handsome Jack grabancát próbáljuk meg elkapni, aki nem csak alaposan helyben hagyott minket, hanem a Hyperion Corporation kötelékében arra készül, hogy felborítsa az amúgy sem éppen nyugodtságáról híres Pandora világát. A folytatásban a bolygó egészen új és lényegesen nagyobb veszélyeket rejtő vidékeibe nyerhetünk bepillantást, amelyek sokkal változatosabbak is lesznek, mint az előző epizód helyszínei, de a helyzet - avagy a letűnt civilizációk által hátrahagyott tárgyak utáni kutakodás - semmit sem módosult az alatt az eltelt öt esztendő alatt, amennyi a játék világában eltelt a bemutatkozás óta.
A Gearbox ugyan nem akarta ugyanazokat a hősöket megtenni a második felvonás központi karaktereinek, akiket az elsőben már megismerhettünk, de így sem találták fel a spanyolviaszt, az új jövevények mindegyike ugyanis kísértetiesen hasonlít valamelyik korábbi szereplőre. A karakterek között ugyanis megtalálhatjuk a kötelező női hőst, Mayát, az élő hústornyot, avagy Salvadort, a csendes bevetésekre alkalmas Zer0-t, valamint a tipikus jófiút, akit esetünkben Axton testesít meg. Mindegyik karakter külön egyéniség lesz, és nem csak külsejüket, hanem képességeiket tekintve is komoly különbséget érzékelhetünk közöttük, de az igazán nagy újdonság varázsát azért egyik sem hozta el számunkra, ha csak a későbbiekben DLC formájában érkező új jövevény - vagy jövevények - nem módosítanak majd ezen az összképen. Addig azonban be kell érnünk a fenti négyessel, akik elég szűkös határok között saját szájízünk szerint formálhatók a külsejük tekintetében, a szintfejlődés segítségével pedig képességeiket tekintve is, hiszen minden egyes lépcsőfokot elérve egy tapasztalati ponthoz juthatunk hozzá, amelyek hőseink képességeire, bizonyos tekintetben pedig magára a játékmenetre lesznek komoly hatással.
Az első Borderlands esetében az egyjátékos mód mellett a legmélyebb nyomokat a többjátékos mód, egészen pontosan a kooperatív opció hagyta a rajongókban, hiszen a négy játékost támogató lehetőség keretein belül sokkal nagyobb élmények várták ránk. Nincs ez másként a folytatás esetében sem, az egyjátékos módban ugyanis néha kissé unalmassá tudnak válni a küldetések - túl sok felesleges caplatás, ismétlődések, tipikus "hozz ennyi, meg annyi ezt és azt" feladatok -, de amikor három másik játékossal együtt éljük át ugyanezt, az már a legtöbb esetben szórakoztató. Sőt, érdemes kiemelni, hogy az online kooperatív mód mellett immáron lokálisan, osztott képernyő segítségével is nekiláthatunk - hárman egy képernyő előtt - a hosszúra nyújtott, és néha sajnos azért ellaposodó történet felgöngyölítésének. Nyilván sokakat foglalkoztat, hogy a Gearbox-nak sikerült-e előbbre lépnie a küllem tekintetében, amivel már az első epizód is kitűnt társai közül, hiszen a legnagyobb és legösszetettebb projekt volt, amit valaha is megalkottak a cell-shaded technológia segítségével. Túl sok érdemi változást ezen a téren én személy szerint nem tapasztaltam, így a játék még mindig egy grafikus novellára emlékezteti az embert, de mind a karakterek, mind a helyszínek sokkal színesebbnek tűnnek, mint korábban, illetve azért az animációk is finomodtak egy kissé a megszokotthoz képest.
A Borderlands 2 esetében tehát kijelenthető, hogy a Gearbox nem mert túl forradalmi és túl nagy újításokba belevágni egyszerűen szerette volna megtartani rajongóit, méghozzá úgy, hogy a jól bevált recepthez egy kevéske újfajta fűszerkeveréket ad hozzá. Ez részint be is jött a csapatnak, hiszen mindaz, amit szerettünk a bemutatkozó részben, az megtalálható a folytatásban is, sőt, akadnak opciók, amelyeket tekintve alapos előrelépést tapasztalhattunk, ezáltal tehát, ha csak kicsivel is, de a Borderlands 2 mindenképpen jobban sikerült elődjéhez képest. Ne várjunk tőle reformértékű újdonságokat, a Gearbox ugyanis - kicsit sajnálkozva - nem vállalt be merészebb megoldásokat, de ennek ellenére is van annyi potenciál és újítás a játékban, hogy érdemes lesz beruházni rá, főleg azoknak, akik annak idején beleszerettek az első részbe is. Nálam ismét szerelem volt első látásra, így rajongóként is merem ajánlani bárkinek a folytatást!