A történet főszereplője Elliot Ness, visszavonult nyomozó, aki békésen éli életét az általa vezetett kis étterem pultosaként, illetve szakácsaként. Csendes élete felbolydul az egyik délután: ősi ellensége - nem más mint Al Capone - üzen neki és felbérli egy rejtélyes ügy felgöngyölítésére.
Egy amerikai kisvárosban sorra tűnnek el a kisgyerekek, többek között a 'kedves' maffiavezér unokája is erre a sorsra jut, a feladat pedig egyszerű és világos: találja meg a kislányt, és vigye haza. Az üzlet részeként Capone önként vonul a börtönbe, így teljesíti az alku rá eső részét. Fontos megemlíteni, az ügy régóta húzódik, a rendőrség meg nyomok híján, egész egyszerűen nem foglalkozik a kérdéssel.
A játék nyitójelenete után máris megállapíthatjuk, hogy a Blues and bullets atmoszférája nyomasztó, sötét, de remek hangulatú. Színek gyakorlatilag nincsenek, a fekete és fehér valamint a piros színeiben pompázik minden, elsőre szerintem mindenkinek a Sin City fog eszébe. Nem véletlenül, a képi világ egy az egyben a filmet idézi, de mindez remekül mutat.
Végre egyedi megvalósítással találkozunk, szinte jelesre vizsgázik ezen a téren a program. És bizony, akinek a vértől és a brutalitástól forog a gyomra, ne is kezdjen bele a kalandokba, mert bizony ez egy abszolút tizennyolcas kategória, fröcsög, folyik a vér, kapjuk az erős jeleneteket dögivel. A menü egyszerű, de nagyszerű - és bár talán több grafikai opciót elvárna az ember, túl lehet lépni ezen a hiányosságon.
Aki azt gondolja, hogy egy Max Payne szerű, őrült akció orgiát kap a pénzéért, ne indítsa el a játékot. A játékmenet lassú, tötyögős, hősünkkel szinte futni sem tudunk, a lényeg nem ezen van. Rengeteg párbeszédbe bonyolódunk, ahol nagyon sokszor többféle válasz közül lehet válogatni, illetve előfordul, hogy olyan választás elé állít minket egy-egy jelenet, ami befolyásolja a történet alakulását.
Egyik példa erre talán az előbb említett első pár perc: egy elrabolt kislányt irányítunk, aki a cellatársától kapott tolvajkulccsal kinyitja a börtön ajtaját, de mivel ezt megneszelik a maszkos fogvatartók, választani kell: mentjük a saját irhánkat, vagy előtte segítünk az említett társunknak. A döntés rajtunk áll.
A további teendők klasszikus rendőrös feladatok lesznek: nyomozunk, kicsit lövöldözni is kell, továbbá perzse verekszünk. Utóbbi kettő azonban a háttérbe szorul, a fő csapásirány a beszélgetés, és az egyre bonyolultabb rejtély kibogozása, illetve a helszíneken sétálva lehet még megvizsgálni a különböző tárgyakat, amelyek néha viccesek, érdekesek, és talán a történetbe is valahogy majd beleillenek.
A hangok, zenék és a szinkron is pazar színvonalat hoz, itt egyértelmű, hogy a majdnem a maximális tízest adom a Blues and bullets-nek. A főszereplőnk hangját nem más, mint a jól ismert Geralt-ot is megszólaltató Doug Cockle adja (elsőre nem is tűnt fel, de nagyon ismerős volt, kicsit én is 'nyomoztam' a témában), nem kell szerintem túlragoznom, illik nagyon az orgáunma Ness-hez.
A többi szereplő is hoz egy stabil színvonalat, nincs ezzel gond. Zenei téren sem vall szégyent a játék, még saját betétdal is készült, kiváló adalék mindez a hangulathoz.
Sajnos külön bekezdés fog szólni a negatívumokról, kiváltképp azért, mert jónéhány dolog rondít bele az összképbe. Először is, optmializálatlan. Egész egyszerűen magasabb beállításon szinte nullára csökkent a frame rate, pedig az asztali gépem ennél komolyabb látványt is bőven elbír, továbbá a bugok az, ami megkeserítette a körülbelül két és fél órás tesztidőt.
Igen, jól olvastátok, ennyi idő alatt kényelmesen végigvihető a játék, tehát igen rövid. Tudom, hogy ez egy epizód és még jön négy rész, ettől függetlenül nagyot néztem, amikor láttam, hogy ennyi volt a móka, folyt. köv. A grafikába is bele kell kössek, mert sok helyen elnagyolt textúrák és csúnya tereptárgyak fogadnak, néhány animáción is kellett volna még csiszolni. További fájdalom a két lövöldözős rész, semmi értelmük nincs: hősünket csupán a fedezékek között mozgathatjuk, máshogy nem, és a nagyon bugyuta ellenségekre lövöldözhetünk, akik a nekik kirendelt helyről elő-elő bújva lőnek néha párat.
Az előbbi bekezdés azért ne vegye el senkinek sem a kedvét a játéktól, nagyon jól fognak azok szórakozni, akik kicsit belefásultak az egy kaptafára készülő játékrengetegbe és igazi újdonságra, egyedi élményre vágynak.
De nemcsak nekik, mindenki másnak is javaslok legalább egy próbát a játékkal, hiszen csupán 5 euró kipengetése után máris a tiétek az első epizód. Ugyan kicsit hamar vége lesz, előételnek mégis tökéletesen megfelel a The end of peace, várom a főfogást, a folytatást!