Ennek a három változatnak a végtelen háborúját szórakoztató nézegetni. Olyan vádaskodások repkednek, hogy az egyik túl bonyolult, a másik túl primitív a harmadik pedig túl egyszerű, úgyhogy ebbe inkább ne is menjünk bele. Én imádom mind a hármat hátrányaik ellenére is; igazából csupán a húszoldalú kockát rühellem, amikor épp rossz napja van. Mert akkor nekem is az lesz.
Mélyebben a 3.5-ös és az ötödik kiadásba ástam bele magam, mivel azok alapján kialakított asztali szerepjátékos kampányokat óhajtottak mesélni a kalandmestereim, ám az ADnD 2-vel videojátékos formában találkoztam először és utoljára is. Talán nem ismeretlen a zsáner kedvelőinek a Baldur's Gate, az Icewind Dale és a Planescape: Torment; nos én ezek révén ismerhettem a "save scumming"... izé illetve a klasszikus DnD csodálatos univerzumának szeleteit.
No, de miért is hozakodom elő mindezzel? Azért, mert belefutottam egy olyan videojátékba, mely majdhogynem tökéletesen rekreálta ezeknek az alkotásoknak a... mindenüket nagyjából. Csupán rosszabb verzióban. A sztori elfogadható, de nem igazán megfogó, az animációk eléggé furcsák, de megfelelnek, a harcrendszer bukdácsol, vannak technikai malórök is és en bloc az egész a fent említett klasszikusok gyengébb kiadásának fest.
A neve pedig: Black Geyser: Couriers of Darkness. Jó, belátom, az iménti leírásom nem a legőszintébb, ugyanis én imádtam ezt a játékot, minden negatív aspektusa ellenére. Megvan benne ugyanaz a báj, amivel a másik három móka is rendelkezik, és bár a rendszer némileg furcsa, szokni kell, rendkívül jól elszórakoztam a teszttel eltöltött napok... hetek... majdhogynem hónapok alatt. Basszus, ez március 17-én jelent meg? Azt hiszem készítek Márkónak kókuszkockát... egy teherautónyit.
A történet egy általunk kreált főhős kalandjait mutatja be. A bármilyen nevű, nemű és fajú karakter az eltitkolt leszármazottja egy nemesnek, akinek a telkén, mint szolgáló dolgozik. Mondjuk vicces volt úgy italokat ide-oda vinni, hogy láncing és kétkezes pallos volt a mancsomban, de engedjük el a részleteket. Aztán megjelenik az egyenes ági leszármazottja a papinak, lemészárol mindenkit, mert... mert csak, minket pedig kiment egy jóságos öregasszony.
Aki mondjuk kicsit meg van kattanva. Nekem ez a bevezetés ijesztően hasonlított a Dragon Age Origins kezdőjeleneteire; pff túl sok időt töltök a számítógép előtt, tudom. Ezek után egy főküldetés sorozat keretei között bejárjuk az országot, társakat szedünk össze, és temérdek kalandot élünk át, miközben aktívan az apánk gyilkosa ellen dolgozunk. Igencsak hétköznapi premissza, de bevált.
Ami viszont nem hétköznapi, azok a faj- és kasztlehetőségek. A megszokott három alapfaj (ember, elf, törpe) mellett van kettő teljesen egyedi: a Feldegug (északi elfek) és a Rillow (dzsinn leszármazottak). A faj limitálja a kasztopciókat, illetve, befolyásolja, hogy mely attribútumára kap pluszt vagy mínuszt a játékos.
A kasztok négy főosztályba tömörülnek: vannak a harcosok (Fighter, Templar, Highlander, Ranger), a törvényen kívüliek (Thief, Swindler), a papok (Cleric, Druid, Shaman) és a varázslók (Necromancer, Wintermage, Spellweaver, Convoker). A kaszttól függ, hogy milyen képességeket és varázslatokat tud megtanulni emberkénk.
Ezek alapján kell majd a különféle képzettségekre és attribútumokra pontokat tenni. Az általános tudás kategóriájában ott figyel a meggyőzés és tárgyalás készsége, a tanulás és kutatás "skill", illetve a bájitalfőzés. A kasztképzettségek kasztonként változnak, nem meglepő módon.
Egy harcos például növelheti a zár erőből való feltöréséhez való hozzáértését, egy varázsló szaporíthatja az egynapi varázslatmennyiségét, egy tolvaj pedig magasabb szintre emelheti a lopakodás képességét.
Ám nem csak individuális szintlépés történik, hanem csapatunk, mint csapat, is tud szintet lépni. Ilyenkor különféle bónuszokat választhatunk, melyek minden karakterre kihatnak.
Ezen kívül van egy hírnév mércénk, illetve egy kapzsiság mérőnk is. Az utóbbi a világ kapzsiságát befolyásolja, mely magától növekszik, illetve a mi akcióink után is, és az árakat növeli, avagy csökkenti. Ezt kissé furcsának találtam, de igazából az infláció az infláció, nevezzük bárhogyan is.
Érdemes csapatunkat színes karakterekkel ellátni, ugyanis így több szituációra lesz megoldásunk. Bár, ha van egy izompacsirta harcos a bandánkban, akkor ő valószínű végig tud szaladni egy barlangon arccal levéve a csapdák okozta sebzést, majd ugyanazt az arcot belevágva a ládákba ki tudja nyitni azokat, de hol van itt a kifinomultság kérem szépen?
Ráadásul tapasztalati pont is jár egy zár okos kinyitása vagy egy csapda hatástalanítása után, szóval megéri befektetni egy tolvajba. A varázslás a már jól bevált DnD-s módon működik: van egy adott varázslatmennyiség, amit a mágiahasználó el tud lőni egy nap. Ez a szintjétől függ leginkább, de külső behatásokkal, illetve szakértelem növeléssel is lehet növelni.
Kétféle varázsfajta van: a normál és az "emelkedett". Ezen utóbbiak erősebb varázslatok, alapvetően, ráadásul külön "spell slot"-jaik vannak a normáltól függetlenül, ami jó, mert így még többet tudunk bűvészkedni. Új trükköket szintlépéskor kaphatnak a varázshasználók, no meg tekercsekből is tanulhatnak.
A nem mágus karakterek viszont képességek közül választhatnak, melyek ugyancsak a kasztjuktól függenek. A harcosok figyelemfelkeltést, őrjöngést kaphatnak, a rosszalkodók pedig a piszkos harc trükkjeit, illetve a hátba szúrást, példának okáért. Ezeket harc közben okosan kell használni, hogy elkerüljük a Benny Hill-féle kergetőzést, melybe az összecsapások gyakorta torkollni szoktak.
Ki kell használni, hogy az ellenfelek nem nagyon viszik túlzásba a gondolkodást. Egyedül a főellenségek és a mágiahasználók csinálnak meglepő manővereket, de a hétköznapi mukikat könnyedén fenéken lehet rúgni, ha jól küldjük be embereinket.
Érdemes minden olyan karakter, akin nincs nehéz páncél, távolsági fegyverrel ellátni, hogy még véletlenül se kolbászoljanak közelharci távolságba. Szerencsére nem sebeznek akkorát az ellenfelek, hogy azonnal lefektessenek egy mágust, de a szövet "páncélt" nem tankolásra találták ki (bármennyire is megdöbbentő).
Mágusainknak parittyát, mindenki másnak íjat adjunk a kezébe, esetlegesen kést vagy más könnyű közelharci fegyvert a gyorstálcájukra. Erre azért van szükség, mert, ha véletlenül beteleportálnának melléjük és nincs időnk elfutni velük, akkor legalább ne kapjanak levonást védekezésükre, mert távolsági eszközt szorongatnak. Illetve mindig egy harcos kezdeményezzen; a rosszak általában a közeli célpontokat szeretik. Kivéve, ha egy varázslat majdnem megöli őket.
Akkor lehet inkább ráfordulnak a nagyokosra, kinek az ujjait elhagyta a kártékony kisülés. Ha helytelenül küldjük be embereinket, akkor megeshet, hogy egy óriásskorpió megcélozza szegény mágust, aki elkezd menekülni, a harcosok pedig utána, és mivel a távolság is beleszól a találati esély kiszámításába, ezért mindenki egy körben szaladgál anélkül, hogy eltalálnák egymást.
Jó, hát tessék használni a harcos "hé, engem üssél mán" képességét; egyetlen probléma ezzel, hogy ha az ellen kirohan ennek a hatósugarából, akkor hiába nyomjuk el, semmi sem történik. Mint ahogy fent említettem, váltsunk át lőfegyverekre és kapjuk le a rosszaságokat, miközben a mágus az életéért fut.
A harc körökre van osztva. Minden kör öt másodpercet vesz el, de ez nem tűnik fel, mert valós időben történik az egész lezavarása. A "Space"-szel meg tudjuk állítani az idő folyását, hogy kényelmesen ki tudjuk adni a parancsokat a csapatunknak, kiválasszuk a megfelelő varázslatot, vagy tárgyakat használjunk.
Így arra is van lehetőségünk, hogy felderítsük, milyen negatív hatások kerülnek a jóbarátainkra, feltéve, ha tudjuk, miket takarnak a különféle kulcsszavak. Zsákmányból rengeteget ad a játék, főleg alapanyagokat: növényeket, bogarakat, melyeket meg tudunk főzni, vagy porrá tudunk morzsolni, hogy különféle italokat és mérgeket kapjunk utánuk.
Nagyon fontos: ha nincs kondérunk, nem is tudunk főzni (fél óra szerencsétlenkedést spóroltam meg nektek, szívesen). Az ismeretlen varázstekercseket a magas kutatással felvértezett szereplők tudják értelmezni, illetve megtanulni.
Ez így leírva egész elfogadhatónak tűnik, és mint ahogy fent említettem, nekem nagyon tetszett az egésznek a kompozíciója a kellemes zenével és a helyszínek elfogadható megjelenítésével. Akkor mi a baj? Nos, kezdjük a legszembetűnőbb majréval, ez pedig a sztori furcsa mivolta. Nem borzalmas, engem el tudott ragadni kissé, ám könnyedén belezavarodtam a nyakatekert, politizálni próbáló, de végső soron szimpla küldetésekbe torkolló narratívába.
Sebaj, a Baldur's Gate-nek sem volt igazán eget rengető narratívája, a felderítés, a szintlépés és a zsákmányolás volt a fontos. Ám sajnos nincs akkora felfedezési lehetőségünk, mint az imént említett játékban. Ráadásul, ugyan elég sok kirámolható tárolóval fogunk találkozni, nagyrészük üres. Továbbá az sem egyértelmű, hogy mikor reagálnak negatívan a körülöttünk lévők, mikor elveszünk valamit egy asztalról, úgyhogy a gyakori mentés szinte kötelező.
Az összecsapások, normál szinten, igencsak könnyűek, és csak saját sületlenségemből fakadóan hullott el néha egy-egy mágusom (a halottakat templomokban lehet feltámasztani). A fejlődés is sajnos eléggé egyszerű: mindig növelni kell az adott karakter erősségének számító szakértelmet, egy gyakorta használt fegyverképzettséget és kész. Elég sok fegyverfajta van, de sajnos eléggé véletlenszerű, hogy milyen gyilok jut a kezünkbe, így kissé ki vagyunk szolgáltatva a szerencsének.
A fent említett nem túlkomplikált küldetések általában a menj oda, csapd le, hozd el, illetve a megszokott postagalambokká-válik-a-csapat típusúak közül kerülnek ki, sok összefüggés nélkül. Belefér, de hamar bele is fáradtam. Ezen kívül pedig a töltési idők is meglepően el tudnak húzódni, mely területváltásoknál válhat hamar irritálóvá.
Ezt ellensúlyozva, viszont, a karakterek a csapatunkhoz való csatlakozása túlságosan is gyorsan és meglepően történik. Később ugyan lehet a tagokkal beszélgetni, megismerni őket, de általában ez fordítva szokott történni.
Végső ítélet: aki a klasszikus szerepjátékokat kedveli, az a Black Geyser-t is bírni fogja, minden hiányossága ellenére. Engem eltöltött ugyanazzal a csodálatos érzéssel, amivel a Baldur's Gate és társai tették, szóval én elvoltam. A tartalmi és technikai problémák miatt azonban nem biztos, hogy midnenki másnak hasonló élménye lesz. De legalább van magyar nyelv, hisz mégiscsak honfitársaink készítették.
Black Geyser: Couriers of Darkness / Tesztplatform: PC
egynek jó...- Stílus: RPG
- Megjelenés: 2022. március 17.
- Ár: 11.130 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- A klasszikus szerepjátékok hangulatát nagyszerűen hozza
- Az alapok mind a helyükön vannak
- Van magyar felirat
- Szinte minden szempontból gyengébb, mint a szóban forgó klasszikusok
- Nem túl színes küldetések
- Kicsit elhúzódó töltési idők