Beyond: Two Souls teszt

2013. október 13.
73.8651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Ha jól emlékszem, négy vagy öt éves lehettem, amikor először szembesültem a jól ismert "Ez nem gyereknek való" szülői intelemmel. A sztori nagyon egyszerű, nem tudtam aludni, ezért átmasíroztam a szülői budoárba, akik éppen az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóit nézték. Aki látta, tudja, hogy a legvége egy pici gyerek számára elég megrázó, én meg persze pont akkor trappoltam be és ledermedve néztem a tv képernyőjén zajló eseményeket. A fenti mondat is ekkor hangzott el, de többrétű a jelentése. Vannak bizonyos dolgok, amik nem korhoz, hanem sokkal inkább intelligenciához kötöttek, akármennyire is nehéz ezt bevallanunk. És igen, a Beyond: Two Souls ilyen.


A Quantic Dream és a főnökük, David Cage mindig is egy különc brigádnak számított az ipar égiszén. Azok közé tartoznak, akik az adott generációt, mint egy abszolút lehetőséget vizsgálják és ebben a szellemben is készítik a játékaikat, bár ez a szó ebben a kontextusban nem is állja meg a helyét. Ha próbáltátok bármely QD produktumot, akkor pontosan tudjátok miről beszélek. Olyan interaktív drámákat, filmszerű élményt álmodnak meg, amit a játék szó nem fed le az igazi értelmében. Bár mechanikájában tényleg az, mert kontrollerrel irányítjuk a hőst, meg be tudjuk rakni a gépünkbe a lemezt, de ezek inkább olyanok, mint ha egy filmbe lenne beleszólásunk.

Éhes vagyok és hajléktalan, már csak ez a nyamvadt Fender gitárom maradt

Éhes vagyok és hajléktalan, már csak ez a nyamvadt Fender gitárom maradt


A Fahrenheit, pontosabban Indigo Prophecy még csak egy előfutára volt mindannak, amit az ezen generáción kiadott (és Ps3 exkluzív) Heavy Rain fejlesztett tökélyre. Egy olyan megrázó drámát kaptunk, amire még nem volt példa, de remélem mindenki kipróbálta már legalább. Egyik oldalról egy olyan fizikális erődemonstrációt kaptunk, amire már akkor azt mondta mindenki, hogy bizony ez a következő generáció. Ugyanakkor ha az anyag lelkünkre, az érzelmeinkre ható töltetét nézzük, akkor egy nagyon egyszerű kérdés köré lehet szűkíteni: Te mit tennél meg a gyermekedért? Hol az a határ, ami Te, mint játékos, meghúzol magadban, hogy eddig és nem tovább. Cage játékaiban az is a csodálatos, hogy hiába nem tudod beleélni magad az aktuális hős szerepébe, de mégis, a szituációt teljesen magadénak tudhatod.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Beyond nem a HR szellemi folytatása, nem is egy előzmény sztori, ráadásul teljesen mást helyez előtérbe, mint a neves előd. A történet egyetlen központi figura, egy áldott vagy átkozott lány, Jodie Holmes (Ellen Page) személye körül fog játszódni, az ő életét követjük nyomon egészen pici lány korától felnőtt nővé éréséig. Egészen különleges ember Jodie, hiszen egy, a lelkéhez láncolt entitással, Aidennel született, aki egy önálló akarat és személyiség is egyben. Mint ahogy minden Quantic Dream játék esetében, most is a történet és annak elmesélése a legerősebb szelete a produkciónak. Erről viszont nem is szeretnék írni, mivel akaratlanul is lelőhetek olyan poénokat, ami a szórakozásotokat rontaná.

Kezeket fel, Rendőrség! Most már mindegy.

Kezeket fel, Rendőrség! Most már mindegy.


Az elbeszélés folyamata szerintem nagyon ötletesre sikerült, de valószínűleg minden más módszer csődöt mondott volna, hiszen ezt így, ilyen formában kell tálalni Hogy miről is van szó? A program fejezetekre, pontosabban epizódokra lett osztva, kicsit hasonlóan mint ha egy sorozatot néznénk. Mint ahogy a demóban is láthattuk, ezek a részek össze - vissza ugrálnak időben és térben, hogy aztán az utolsó néhány epizód már a jelenben és egymás után játszódjon. Sajnos volt olyan trailer, ami kicsit talán többet is mutatott meg a játékból mint amennyit kellett volna, így azt mindenki sejti már, hogy Jodie különleges képességeire a CIA is felfigyelt és profi ügynököt faragott belőle - a Hunted epizódban viszont azt is láthatjuk, hogy finoman fogalmazva sem alakult minden úgy, ahogy szerették volna.

Aztán egy nagy ugrás és megismerkedhetünk a másik főszereplővel, Nathan Dawkinssal (Willem Dafoe) - szóval valahogy így képzeljétek el a történet vezetését. A játék legnagyobb varázsa is ebben rejlik, pontosabban abban, hogy Jodie gyakorlatilag a szemünk előtt nő fel, egészen kicsi lányból egy komoly, nagyon sok nehézségen keresztül ment nővé.

Tudtam hogy nem kéne kipróbálnom apa borotváját...

Tudtam hogy nem kéne kipróbálnom apa borotváját...


Azt már megszokhattuk Cage játékainál, hogy erőforrást nem kímélve tágítja a puszta grafikai kivetüléseket. Sokszor elmondtuk már, hogy egy játéknak a külcsínét nem a nyers számok határozzák meg, hanem sokkal inkább az, amit látványnak hívunk, de ha úgy jobban tetszik, akkor a színek, kidolgozottság, helyszínek halmaza. A Beyondra nem lehet szavakat találni: mindent, beleértve a mostani PC - s játékokat is, egészen egyszerűen megaláz a puszta fizikai kivetülése. A helyszínek, a szereplők, a mozdulatok, a jelenetek, a párbeszédek mind olyan minőséget képviselnek, amire még nem volt példa, de ha nem hisztek nekem, nézzétek meg a mellékelt képeket, mivel az mind in game készült. A Last of Us tetszett? Nos, a Beyond fél kézzel eszi meg reggelire. Itt mondjuk fel is merül egy kérdés, hogy ha ennyi erőforrás van még a mostani rendszerben, akkor minek a generációváltás?

Cage nagyon sok interjúban kifejtette, hogy teljesen más megközelítést fog alkalmazni elen esetben, mint tette azt a Heavy Rain esetében. Ez esetünkben azt jelenti, hogy nem a bevezetőben említett kérdéssel kerülünk szembe újra, mert a két lélek inkább egy spirituális utazás, aminek a központi kérdése a halál és az azon túli élet. Itt lép elő az a mágia, amit már a bevezetőben említettem: én nyilván nem tudom beleélni magma egy 5 éves kislány szerepébe, de a szituációba igen. Este, sötét van, mindenhonnan hangokat hallok és valamik megtámadnak. Ti mit tennétek ebben a helyzetben? Igen, jól látjátok, a Beyond is egy olyan történet, amit a rövid vagy hosszabb távú döntéseinkkel, tetteinkkel mi irányítunk. Pontosan ezért egy végigjátszás alatt nem is lehet megismerni a programot, de szerintem még a kettő is kevés ehhez.

Mindig az utcán kell aludni?

Mindig az utcán kell aludni?


Úgy nagyjából azért lehet sejteni az elágazásokat (meg persze a trófeákból is tudunk következtetni rájuk), de egy csomó olyan dolog lesz, ami bizony jó nagy meglepetést fog okozni. Egy újabb szignifikáns eltérés a HR - hez képest, hogy bizony itt lesznek blockbuster filmeket is megszégyenítő akciók, elég csak példaként emlegetnem a demóban is látott vonatos üldözést, majd aztán átrongyoltunk egy rendőrségi kordonon, hogy a végén egy kisebb hadsereget is eltöröljünk a Föld színéről. Az egyik negatívumra itt szeretnék kitérni, ami sajnos az irányítás lett. Alap helyzetben Jodie a bal kar mozgatásával közlekedik, a jobb pedig a kamerát kezeli. Különleges feladatoknál, harcoknál kapunk egy belassított jelenetet, ahol a job analógot kell hősnőnk mozgásával megegyező irányba mozdítanunk. Például egy verekedés esetében hátrafele ugrik, belassul az egész, értelemszerűen nekünk jobbra kell tolni a kart. Sok esetben ez működik, de vannak olyan jelenetek, amikor gőzünk sincs hogy merre, na, ilyenkor kapjuk a pofonokat.

Egyébként egy fehér pötty jelzi majd azokat a tárgyakat, amikkel cselekedni tudunk. Itt jön a képbe Aiden, akinek nincsenek fizikai korlátai, így azt csinálunk amit szeretnénk. Sokszor kell majd embereket megszállnunk vagy pedig likvidálnunk ilyen módon, de erről sem beszélnék többet. A színészi játék egészen egyszerűen zseniális lett! A mocap technikával készült jelenetek zseniálisak, Dafoe és Page pedig nagyszerű választás volt a szerepekre. Gondolom kitaláltátok, hogy a hangok, pontosabban maga a hangzás is zseniális lett, nem véletlenül, elég megnézni a stábot aki készítette. A keverés is nagyszerű lett, remekül kihasználja a térhangzást a játék. A sok dícséret ellenére mindenképp meg kell említenem még két hibát.

Ha bedöglenek az utcai lámpák, megvilágítunk máshogy

Ha bedöglenek az utcai lámpák, megvilágítunk máshogy


Az egyik, hogy sajnos nem kevés bug marad a rendszerben. Nálam ez úgy jelentkezett, sokszor, hogy a háttérzene megmaradt, de a szereplők csak tátogtak, hang nem jött ki a torkukon, illetve néhányszor ki is fagyott a stuff, főleg az autosave jeleneteknél volt ennek nagy esélye. Szintén fura dolog, hogy noha egész idő alatt teljes szabadságot élveznek a cselekedeteink, a harc esetében viszont teljesen röghöz vagyunk kötve, ráadásul sok esetben nem is logikus amit Jodie csinál. Gondolom a bugokon segíteni fog egy letölthető patch majd a későbbiekben.

A szavatosságra panasz nem lehet, 12 - 15 óra biztos kell amíg elérünk először a végére, de a szinte szabadon formálható cselekmények miatt a harmadik, negyedik újrakezdés sem lesz unalmas. Hatalmas nagy és megsüvegelendő dolog, hogy bizony a játék magyar felirattal érkezik hozzánk! Ennek minőségétől egy picit tartottam (kiindulva a Gears of Warból), de minden félelmem alaptalan lett, mert egy egyszerű, nem szlengesített, jól érthető és szórakoztató dolog kerekedett ki belőle, ami miatt garantáltan több kópia fog itthon fogyni. Szintén érdekesség, hogy lehetőség van egy fura kétszemélyes módra is, amikor az egyik játékos Jodie, a másik pedig Adien fölött bábáskodik.

Viszket az állam banyek

Viszket az állam banyek


A Beyond: Two Souls egy zseniális, párját ritkító alkotás lett, viszont a bravúr nem sikerült neki, azaz a Heavy Rain árnyékából nem tudott kilépni. Hiába a földbe döngölő látvány, a nagyszerű színészi játék, a szabadság és megannyi csoda, ha valami esszenciális hiányzik belőle. De hogy értsétek, itt most az a kérdés, hogy ez minden idők egyik legtökéletesebb interaktív drámája, vagy pedig egy közel tökéletes gyémánt, amire egy pici csiszolás még ráfért volna. Jodie és Aiden története mindenkinek, aki szereti a játékokat egészen egyszerűen kötelező darab, de vigyázzatok, mert ez bizony nem gyereknek való játék. Ha úgy érzed, hogy számodra csak az számít, hogy hány nőt fektetsz meg 10 másodperc alatt, vagy hogy mennyi bankot rabolsz ki, akkor jó messziről kerüld el, ez nem neked való.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Heavy Rain + Beyond Two Souls Collection (PS4)5.990 Ft

Beyond: Two Souls teszt / Tesztplatform: PlayStation 3

kihagyhatatlan!
  • Stílus: akció
  • Megjelenés: 2013. október 08.
  • Ár: 14.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Döbbenetes kaland majdnem minden téren
  • Fura irányítás
  • Hang
    10
  • Grafika
    10
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    10
9.3
30 hozzászólás

beni9915

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Miért van az hogy az ilyen nagy volumenü király játékok psre jelennek meg (nincs isten!!!!) pedig ez egy igazán jo játék volt

válasz erre

csonesz003

7 éve, 3 hónapja és 24 napja

Demot végigjátszottam, jó a teszt, gyanus vétel lesz

válasz erre

rDAVE

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Megérkezett! 3-4 óra már van is benne, azonnal raktam be a PS-be. Mondhatni nehéz kikapcsolni... Irányítással nincs komolyabb gond, egyáltalán nem rontja az élményt, mint ahogy sokan gondolják, néha kicsit nehezebb eldönteni akció részben, hogy mit is kell nyomni, de nem vészes, egy-két pofont kapott csak, meg néha ráesett valami, de még nem lett komoly baja. Hangulat, grafika, sztori és sztorivezetés hibátlan eddig.

válasz erre

kiraly001

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

Idővel kötelező vétel.

válasz erre

DaNyEE

7 éve, 4 hónapja és 17 napja

Nagyon várós cím az idén. alig várom, hogy kipróbálhassam

válasz erre

adam7891

7 éve, 4 hónapja és 17 napja

öcsém megvette és odavan, őszintén szólva én is, legalábbis annyiból amennyit eddig láttam belőle! az biztos h nem egy üres, tartalom és mondanivaló nélküli játék! aki viszont a pörgős, akciódús élményre vágyik annak csalódás lesz! mindenesetre egy gyöngyszem!! 5*

válasz erre

bekdaniel

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Ez must have cím!

válasz erre

Rolman2012

7 éve, 4 hónapja és 25 napja

Kíváncsi lennék rá de ezért még nem veszek PS3-at.

válasz erre

jezzahun

7 éve, 5 hónapja

nekem pont az irányítás miatt nem tetszik,láttam róla dolgokat,és emiatt nekem nem jön be,kétségtelen hogy jó játék,de nem jön be...

válasz erre

iPet

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

5t3v3nk3 írta:
Azért ez elég nagy túlzás, kolléga..
Nyilván van benne egy kis költői túlzás de az tény, hogy vannak olyan stílusok, amiket nem számítógépre terveztek, ergo sosem lehetne átélni a valós élményt, csak konzolon. De természetesen vica versa, egy fps-t meg nem lehet normálisan konzolon irányítani (szerintem), se a pointclick vagy rts cuccokat.

válasz erre

Vendég

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

Akhad írta:
Nagyon jó cikk! Nagy rajongója vagyok a Quantic Dream-nek. A Fahrenheitet 5-ször játszottam végig, apró változtatásokkal és mindig más lett a vége, pedig nem mai játék.
A Fahrenheit befejezését csak az utolsó jelenet kimenetele befolyásolja, úgyhogy kicsit illúzióromboló. A Heavy Rain-ben már jobban meg van oldva.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

[Tiltott felhasználó!]

123a(z) 3 -ből
Beyond: Two Souls
14.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profilja