Batman: Arkham Knight teszt

2015. július 02.
75.0931
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Batman játékot tesztelni számomra mindig olyan, mintha a karácsonyt előre hoznák pár hónappal, ugyanis elmondhatatlanul szeretem a DC univerzum antihősbe oltott, szupererők nélküli hősét. A Rocksteady által fejlesztett Arkham sorozat is kiemelkedő helyet foglal el a szívem bal kamrájában, ezért tűkön ülve váltam, hogy Marco mikor hív fel azzal, hogy megvan a tesztpéldány.


Nem véletlenül írtam, hogy a Rocksteady által fejlesztett részek a nagy kedvenceim, mert ugye az Arkham Origins-t nem ők készítették, olyan is lett sajnos, így azt nagyon gyorsan felejtsük is el. A sorozat záró darabját, az Arkham Knight-ot viszont az eredeti stúdió óvó karjai vették körül, így joggal lehetett reménykedni, hogy a lezáró darab újfent csincsi lesz. Iszonyatosan sok információt kell átadnom nektek, így a szokásos rizsázás helyett vágjunk is bele.

Szóval, ki lehet az Arkham Knight?

Szóval, ki lehet az Arkham Knight?


Hoppá, még egy nagyon fontos dolog: a teszt ugye PS4-en zajlott és már jó előre szeretném leszögezni, hogy semmi olyasmit nem tapasztaltam, mint ami a PC portra volt jellemző (és nálunk is futott hírként). Szóval meg lehet nyugodni, nincs lag, nincs bug, minden pöpec, persze egy jó három és fél gigás első napos foltocska azért itt is befigyelt, de inkább ez legyen, mint a diavetítő üzemmód.

Már a kezdő képsorok is előre vetítik, hogy bizony az AK egy jóval sötétebb epizód lesz, mint az eddigiek, ugyanis Frank Sinatra I've got you under my skin című dalára égetjük el örök nemezisünket, a Jokert. Igen, a Joker halott. Egy ideig meglepő nyugalom honolt a sokat szenvedett Gotham Cityben, de ez persze csak a látszat, a felszín alatt szépen zajlanak az események. Éppen Halloween napja van, amikor is egy rendőr szemszögéből, első kézből tapasztalhatjuk meg, hogy Scarecrow visszatért egy eléggé durva kemikáliával, amit természetesen a városra akar szabadítani.

Gordon és a bőregér

Gordon és a bőregér


Persze ez még önmagába véve kevés lenne ahhoz, hogy kedvenc denevérünket két vállra fektesse, ezért a madárijesztő mellett ott pózol a titokzatos Arkham Knight is egy egész hadsereggel a nyomában, ami viszont már meghaladja Batman erejét. Ezzel a nem épp rózsás helyzettel kezdődik tehát maga a játék, ami az első nagyobb küldetés után még rosszabbra is fordul. Ennél többet nem árulnék el a fő sztoriról, mert ugyan kifejezetten lassan indul be, viszont aztán kő kövön nem marad, azt garantálom!

Ez a rész az előző generációs konzolokra már nem elérhető, így a grafikusok minden erejükkel igyekeztek a kurrensgen vasak erejét kiaknázni, nagyszerű hatásfokkal, mert a játék piszkosul jól fest. Gotham még mindig egy fertőtől és szennytől bűzlő város, elég sok lepusztult negyeddel, ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Wayne úrfi nem fukarkodott a garasokkal és elkezdte szeretett városának újratervezését. Ennek az eredménye rendkívül látványos, ugyanis a három nagyobb szigetből álló térkép nagyon vegyes összképet mutat, amit természetesen kedvünkre fel is fedezhetünk.

Mikor esek vajon le?

Mikor esek vajon le?


Az alap gótikus stílus maradt, viszont nagyon sok modern felhőkarcoló, színes neonreklám és üvegpalota teszi iszonyú változatossá a helyszínt, ráadásul megállás nélkül szakad az eső, ami alapból ad egy elég borongós hangulatot. Emberek nincsenek az utcán (evakuálták a várost), így NPC-vel most sem nagyon találkozunk, csak huligánokkal és ellenséges katonákkal. Hősünk valósággal lemászik a képernyőről, olyan szépen lett lemodellezve, de ez igaz az utolsó rosszfiúra is. Ahogy mondtam, technikai oldalról is nagyon rendben van a cucc, nem szaggat, nem lassul. Szóval hozza a kötelezően elvárt magas szintet ez a szegmens.

A játékmechanikán viszont elég nagy változtatás történt, egészen pontosan behoztak egy új, eddig nem látott elemet, ami egy nagyon komoly plusz löketet adott az egésznek. Nem titok, hogy a Batmobilról beszélek. Ha jól megfigyelitek, az egész várost átalakították úgy, hogy hősünk tankszerű járműve is kellemesen tudjon közlekedni, ez a magyarázat a három szigetre. Az irányítást viszont először szokni kell, mert az nagyon fura lett, ugyanis két módon is tudjuk használni a verdát.

Alapjáraton ugye egy felspécizett dolog, amivel tudunk gyorsulni, lassulni, kanyarodni, tehát pont, mint egy normál autó esetén. Ha viszont benyomva tartunk egy dedikált gombot (PS4 esetén az L2), akkor Battle üzemmódba vált, megjelennek az elsődleges és másodlagos fegyverek, iszonyú jól tudunk manőverezni vele, viszont a sebességünk kvázi eltűnik, és csak lassan tudunk haladni. Nagyon hamar gyakoroljuk be a lavírozást vele, mert az ellenségnek is van egy csomó drónja, akik végig szívni fogják a vérünket, nagyon sokat csatázunk velük.

A verda

A verda


A pusztakezes harc viszont sokat nem változott, ugyanúgy a Freeflow-ra épít és még a negyedik részben is eléggé látványos. Apróbb újdonság, hogy néha le tudnak fogni minket az ellenfeleink, ilyenkor gyorsan ki kell szabadulnunk, valamint előfordul, hogy le akar rohanni majd valaki minket, ilyenkor meg hozzá kell vágnunk egy elektromos kütyüt. Megjelentek a medicek is, ami szemét húzás volt a készítőktől, ugyanis a kiütött katonákat vissza tudják dobni a harcba, valamint elektromos páncéllal is el tudják látni azokat és ilyenkor csak kerülgetni tudjuk őket. Természetesen az autót is használhatjuk takedown célokra, ilyenkor Batman elég látványosan felrúgja a delikvenst a levegőbe, a Batmobil fedélzeti ágyúja meg csinálja a többit, muhaha.

Persze most is kapunk egy nagy rakás kütyüt, ami mind a harcban, mind pedig mászkálásaink alatt használhatunk. A batclaw, a kétfajta bumeráng, a kódfeltörő, a distruptor gun már ismerős lehet régről. Újdonságként kapunk egy olyan ketyerét, amivel a főgonoszok hangmintáit rakhatjuk össze, aztán utasítgatjuk a hozzájuk tartozó katonákat, hogy menjenek ide-oda, ami persze simán csapdává is alakíthatunk a predator részekben, mert hogy azok is maradtak, természetesen. Itt is megjelenik egy új elem, a Fear takedown, aminek a segítségével akár öt vagy hat embert is leüthetünk egyszerre, persze csak akkor, ha a megfelelő helyen állnak. Egy új egység is van, helikopter gépágyúval a hóna alatt, így őt érdemes a végére hagyni, mert finoman szólva is nagy zajjal jár a likvidálása.

Ha lenne hajam, most tuti lobogna

Ha lenne hajam, most tuti lobogna


Maga a harc és a lopakodás eddig is kiválóan teljesített, a fenti pluszokkal megtoldva viszont emeltek még egy szintet az egészen. Ha ez nem lenne még elég, akkor a fontosabb mellékszereplőkkel is lesznek közös akcióink (Nightwing, Catwoman, Robin), ahol aztán már tényleg elszabadul az adrenalin, ami a Dual takedownban és a szereplők cserélgetésében csúcsosodik ki. Sajnos csak néhány ilyen rész lesz, de ezek alatt nyeríteni fogunk a boldogságtól. Persze a képességeink sem elérhetőek alapból, több lépcsőben tudunk fejleszteni mindent, amit az elvégzett fő és mellékfeladatok után kapott pontokkal (meg szintlépéssel) tudunk tápolni.

A játék tartalmáról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni! Önmagában véve csak az, hogy a fő történeti szálat felgöngyölítsük, simán 20 óra felett van, aztán ehhez jönnek még az extrák. Kapunk VR kihívásokat, amik itt már négy részre vannak szétbontva: közelharc, predator, versenyzés valamint lövöldözés az autóval. Itt azért nem gurult el a készítők gyógyszere és szerencsére vállalható mennyiségű pályát guberáltak össze, amiket megint három csillagra kell teljesítenünk.

A másodlagos küldetések is itt vannak természetesen: lebonthatunk checkpointokat a szigeteken, üldözhetjük Firefly-t, tűzoltókat menthetünk, egy elég bizarr gyilkos után nyomozhatunk, katonai APC-ket semmisíthetünk meg, valamint itt lesz Enigma is, aki megint elrejtett 250 dolgot a térképeken, ráadásul a Macskanőt is elfogta, szóval nála alapból két szálon fut a dolog. Ez persze nem az összes, de nem akarok mindent poént lelőni.

Nyugigumi Gordon, minden jó

Nyugigumi Gordon, minden jó


A lényeg, hogyha mindent szeretnénk felderíteni, akkor szó nélkül elérhetjük az 50 órás játékidőt, ami azért elég durva egy külső nézetes akciócucc esetén. A hangok és a zenék természetesen újfent nagyon rendben lesznek, de a szinkronszínészeket külön is ki kell emelnem, mert valami hihetetlen jó munkát végeztek ismét. Ezen a részen sem tudok fogást találni, az az igazság.

Az egyetlen pont, amibe őszintén bele tudok kötni az a különböző feladatok ismétlődése. Hiába van ennyiféle mellékküldetés, ha csak az első lépcső az izgi, amikor kitanulod, hogy mit kell csinálni, meg az utolsó, amivel lezárod a fejezetet. Sajnos közben pontosan ugyanazt kell tenni, ami egy idő után iszonyú monotonná válik. Sok ilyet csak azért fejeztem be, mert kíváncsi voltam a végére, de néhányszor meg majdnem bealudtam, miközben a végkifejlet felé tartottam. Illetve van még egy dolog, ami viszont lehet, hogy csak engem zavar, de azért leírom. Úgy érzem, elfáradt már ez a szál, hiszen majdnem pontosan ugyan azok a szereplők az összes részben, csak más kavarja a csalamádét.

Ivy dögös, nem?

Ivy dögös, nem?


Ezek persze senkit se tántorítsanak el, mivel a Batman: Arkham Knight egy iszonyatosan jó játék lett! Hihetetlen magas szintet képvisel az összes komponense: a grafika kimagasló, a hangok szintén, a tartalom az a szokásos brutalitását hozza. Van Batmobil, a bunyó még mindig jó, a fő sztori elég kemény, meglepő és durva. Az egyetlen igazi negatívuma a monotonitás, de azon meg át lehet lendülni. Szóval mire vártok még? Irány Gotham!

Batman: Arkham Knight / Tesztplatform: PlayStation 4

kihagyhatatlan!
  • Stílus:
  • Megjelenés: 2015. június 23.
  • Ár: 3.293 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Jó történet
  • Király harc
  • Batmobil
  • 50 óra tartalom
  • Néhány mellékfeladat kissé monoton
  • Kezd elfáradni az egész egy kicsit
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
9
9 hozzászólás

GOD

9 éve, 6 hónapja és 16 napja

Ez a játék egy komoly sztori, részletes, gyerekes kivitelezésben!
Halál gagyi benne a verekedés, főleg az a része mikor a hősünk aki egyébként nem szuperhős 10-20 mégert ugrik álló helyzetből full batman páncélban hogy meg ne szakadjon a kombó!

válasz erre

Hentes

9 éve, 6 hónapja és 19 napja

OMG de jó hogy nem vettem meg végül (PC-re). Lehet hogy ha véglegesen javítják teszek vele egy próbát, de szerintem az még hónapok.

válasz erre

kpal

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

wow! ritka ami 9 pontos ,ezek szerint megér mindent forintot .

válasz erre

bekecs

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

Na ez sokkal jobb értékelés mint amire számítottam! Az 50 órányi tartalom meg brutális! meglepett smiley

Jó teszt, nagyon tetszett. mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

Remélem mihamarabb javítják a PC verziót mert most egy rossz vicc.

Főleg látva hogy konzolon meg ilyen kemény a cucc.

válasz erre

totyak

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

A filmeket szinte mindent láttam, a játékból csak az első kettőt ismerem. Szerintem ez nekem egyelőre kimarad (pc ugye).

válasz erre

teglasdavid

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

Az összes Batman film és játék király! Szerintem ez is király lesz!! röhögő smiley

válasz erre

Eltohn

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

Rohadt jó lett ezek szerint. Nah akkor megvárom amíg javul a PC verzió és csatlakozom Gothamhez. röhögő smiley

válasz erre

Santonio

9 éve, 6 hónapja és 20 napja

WÁOOOOO! meglepett smiley 9 pont? meglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley Hát ez sokkal jobb lett mint amit vártam! röhögő smiley

válasz erre
Batman: Arkham Knight
3.293 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja