Napjainkban...
A sötétség szinte beleitta magát a koszos aszfaltba és a sikátort ölelő épületek omladozó falaiba. Egyetlen lámpa küzdött csupán a nehéz éjszakával. Fénye nem jutott messzire, de ahhoz elég volt, hogy kibontakozzék egy dühös harc előtti dermedt pillanat. Vasrudakat markoló hitvány bérencek sorakoztak vészjósló vigyorral, hogy rávessék magukat a velük szemben álló, magányos igazságosztóra. Hirtelen füstbomba robbant és gomolygó leple alatt elszánt küzdelem vette kezdetét. A harc nem tartott sokáig. Mire a köd semmivé foszlott, mozdulatlan alakok feküdtek mindenfelé összetört orral és repedt bordákkal. A pislákoló fény egyetlen rövid pillanatra egy denevér árnyékát mázolta a véres járdára, majd Arkham City bűntől és sötétségtől fertőzött mellékutcája elcsendesedett... - Talán most vége. Ők voltak az utolsók - gondolta a harcedzett szuperhős, de tévedett. Elképesztő kalandok sora, agyafúrt feladványok sokasága, valamint régi és új ellenségek egész hada várt még a denevéremberre.
Batman határozott léptekkel haladt át az Arkham Asylum kapuján, hogy Jokert végre a számára legmegfelelőbb helyre kísérje. Ez elmegyógyintézet ajtaja éppoly hangos kattanással záródott be mögötte, ahogy egy egérfogó fémpántja záródik áldozata nyaka köré. Az intézet valóban csapda volt. Egy ravasz, halálos kelepce, amelybe hősünk mit sem sejtve besétált. Joker a leleményes puccs élére állt, és az ápoltakból hamarosan vérszomjas ellenségek, az ápolókból pedig áldozatok váltak. Igaz ugyan, hogy az Arkham Asylum addig is őrültek háza volt, ám az igazi őrület csak ekkor uralkodott el igazán. Quincy Sharp tehetetlenül szemlélte az eseményeket. Az idegszálló vezetőjeként az volt az érzése, hogy korábbi betegei, az intézmény profiljához méltóan csak a bolondját járatják vele. Így egyedül Batmanre várt a feladat, hogy akciódús ütlegek közepette rendet rakjon és mindent szépen leporoljon a felsőfokú gyépében. Tevékenysége látványos, stílusos és kreatív volt!
Emlékszel még? Alig két esztendeje, hogy a Rocksteady erőtől duzzadó alkotása hatásos belépővel érkezett a szuperhősöket feldolgozó játékok kissé szürke felhozatalába. Az Arkham Asylum nem csupán saját kategóriájában alázta összefércelt társait, de a videojátékok teljes piacán is derekasan helyt állt. Mondhatni felnőtt a pár éve újragondolt és a zseniális Christopher Nolan rendezésében bemutatott Batman filmek színvonalához. Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy közben mélyen meghajolva tisztelgett a képregények komor, mégis varázslatos hangulata előtt.
De mitől volt olyan jó a játék első része? Nos, technikailag talán nem is volt olyan jó. A grafikája szépnek mutatkozott, de nem kiemelkedően. A játéktér is javarészt szűk folyosókra szorítkozott. Ugyanakkor volt benne lopakodás, látványos harcrendszer és ötletesen bevethető kütyük. A sikerét azonban annak a bizonyos X-faktornak köszönhette. Ne! Most ne a műanyag tévéműsorra gondolj! A kifejezés már évtizedek óta létezik és a filmipar előszeretettel használja. Előfordul, hogy egy filmnek remek a forgatókönyve, jók a színészek, nagyszerű a rendezés és mégsem működik. Bukta. Valami hiányzik belőle. Egy másik alkotás meg váratlanul kasszasiker lesz, mert megvan benne az a megmagyarázhatatlan stílus, élmény, összhang... vagy fene tudja micsoda. Na, ezt körülírhatatlan dolgot nevezik X-faktornak. És ugyanez áradt a játék előzményéből is, amely így könnyedén sikerre vezette. A jó hír az, hogy a Batman: Arkham Cityben nemcsak megvan ugyanez az érzés, de még inkább átitatja az alkotás egészét. A Rocksteady-s srácok nem sörözve üldögéltek kövér babérkoszorújuk felett, hanem tisztességgel lapátoltak tovább. A játékot nem lehet nem élvezni! Helyesebben: csak élvezni lehet. Még azoknak is, akik eddig nem kedvelték a bőregér kalandjait.
A dekódoló recsegni kezdett, majd pillanatokon belül ontotta magából az elcsípett rádióüzenetet. A hangok betöltötték a toronyház tetejét, ahonnan Batman az éjszakai várost figyelte. Csupán egyszerű szavak, és mégis... Az összeálló mondatok velejéig romlott gazemberekről és mocskos tervekről árulkodtak. Batman feszülten figyelt. Végre! Az ördögi kacajok, hátborzongó suttogások közepette elhangzott egy helyszínre és időpontra történő utalás is. A Denevérember tudta, hol kell lennie és mit kell tennie. Késlekedésre nem volt idő! A kilőhető Batclaw segítségével tetőről tetőre lendült a ragacsos sötétségben. Szinte láthatatlan volt, ahogy vészjósló árnyként villámgyorsan haladt a börtönváros felett. Hamarosan elérte célját. Egy unatkozó vízköpőn csimpaszkodva gyorsan felmérte ellenfelei számát és erejét, majd denevérszárnyait kifeszítve gyors siklórepülésbe kezdett.
A rosszfiúkat váratlanul érte a támadás. Batman szinte a semmiből került elő és kíméletlenül precíz mozdulatokkal küldte padlóra a bűnbanda tagjait. Az elsővel már a levegőből megérkező lendületével elbánt. Nem sok esélye volt társainak sem. Gyilkos balett vette kezdetét. A szuperhős kitépett az egyik rosszarc kezéből hatalmas vashengert, majd a torkára mért kőkemény ütéssel hatástalanította. Szinte ugyanezzel a mozdulatsorral védett egy hátulról érkező rúgást, majd a visszatámadva messzire repítette az életére törő fegyencet. Előkerült egy fegyver is, de a Denevérember a kilőhető kampó segítségével kirántotta a támadó kezéből, majd egy félfordulattal meglendítette nehéz köpönyegét, amely pontosan álcsúcson találta a lefegyverzett delikvenst. Az harcnak máris vége volt.
Ilyen esetben például kissé orrnyergen meglegyinted a vaskos köpenyeddel. Sok haszna nincs, de egy kis időt nyersz nagy túlerő esetén. A csetepatékban aratott győzelmeidet a játék mindig egy élményszámba menő lassított felvétellel jutalmazza, ahol elérzékenyülve követheted figyelemmel utolsó ellenfeled likvidálását. Hatásvadász, de mégis szívmelengető! A harc során nemcsak az öklödnek veszed hasznát, de hirtelen ötlettől vezérelve felhasználhatod a rendelkezésedre álló szuperhős munkaeszközöket. A kampóval kiránthatod a fegyvereket az ellenség kezéből, illetve könnyen felhúzhatod magad vele teraszokra vagy tetőkre.
Szintén csapást tudsz mérni az unszimpatikus szereplőkre a Batarang elhajításával, sőt, akár távirányítással is vezérelheted a hasznos kis játékszert. Ott van még a Robbanó zselatin, amelyet bárhova elhelyezhetsz, majd gyanútlan áldozataidat gélre csalva nagy ívű röppályára küldheted őket. Szó esett már a rádióról is, amelyre rögtön a játék elején szert teszel. Tudtommal nem lehet MR3 Bartókra hangolni. Nem gond, mert Batman valószínűleg az idei Liszt Ferenc év ellenére sem zongoraműveket keres, hanem a bűnözők adását figyeli prózában. A Crypographic Sequencer elnevezésű gépezet annyira hülyén hangzik magyarul, hogy maradjunk inkább az angolnál. Különben sem a neve számít, hanem a működése: különféle számítógépes rendszereket törhetsz fel segítségével. Az elektromos fegyverrel pedig szükség esetén új impulzust lőhetsz az áramot használó, de éppen hibás ajtókba, liftekbe és egyéb szerkezetekbe. Az impozáns választékot a füst- és robbanógránátok teszik teljessé, amelyek bevetéséhez talán nem szükséges magyar nyelvű használati utasítás.
Quincy Sharp elégedetten dőlt hátra hatalmas foteljében és egy vakítóan fehér lapra nyomott iratot tanulmányozott. Alig egy év kellett hozzá, hogy az elmegyógyintézetben elfoglalt vezetői szobáját egy kényelmes irodára cserélje a városházán. Az a fajta ember volt, aki ha hibázott is, utána felfelé bukott. Sokat nem tett azért, hogy helyreálljon a rend az Arkham Asylumban, a dicsfény mégis őt találta meg. Jött vele a többi is, ami ilyenkor szokásos. Hírnév, siker, hatalom és nők... esetleg férfiak. Ez ugyan a játékból nem derül ki, és őszintén szólva nem is akarom tudni. A média benne látta megmentőt és pillanatok alatt hőst faragott belőle. Quincy ügyesen kihasználta népszerűségét, és Gotham első számú embere lett.
Elégedetten gondolt vissza kampányára, a bűnözés megállításáról szóló beszédeire és a megválasztására. Pillantása ismét a hófehér papírra tévedt, amely polgármesteri kinevezését rögzítette. Miután eleget adakozott önteltségének, egy újabb, sokkal titkosabb dokumentumot vett a kezébe. A lapok egy különleges negyed kialakításának vázlatait tartalmazták. Magas falak és erős kerítések tervrajzai lapultak az oldalak mélyén. A polgármester kis idő múlva becsukta az aktát és újra elolvasta a borító fejlécére nyomtatott címet: Arkham City - a börtönváros.
A tető néma ásítását a működésbe lépő szellőztetőrendszer csendes duruzsolása törte meg. Ahogy Batman a hang irányába pillantott, felkeltette figyelmét egy erőtlen, halványzöld derengés. Pontosan tudta miről van szó, már több tucat hasonló, zöldbe csomagolt feladvánnyal találkozott. Rébusz állt a dolog hátterében, aki városszerte hagyott hátra furfangos fejtörőket. A Denevérember jól tudta, hogy ellenfele csak szórakozik vele, mint macska a bőregérrel, mégis kész volt belemenni a játékba. Talán a csavaros feladványok is segítik közelebb vinni a céljához, és végül kideríti, hogy ki és mi áll az Arkham Cityben zajló borongós események mögött. Annyit már biztosan tudott, hogy nemcsak Rébuszra kell figyelnie. Kétarc, Pingvin, Joker, Freeze és még ki tudja mennyi régi és új ellensége bukkanhat fel váratlanul.
Valóban sok dolgod lesz! A játék ugyanis a viszonylag gyorsan teljesíthető fő történet mellett rendkívül sok mellékszálat kínál. Ezek teljesítése kizárólag rajtad múlik, de hidd el érdemes belevágnod. Mindent egybevetve akár 30 órányi fergeteges Batman élményben lehet részed. Mivel egy bűnözőkkel teli börtönnegyedről van szó, természetesen ne olyan lehetőségekre számíts mint más sandbox típusú játékban. A városban nincsenek munkába igyekvő civilek, boldog polgárok és postás váró kisnyugdíjasok. Taxizás vagy mentőzés helyett ezért egészen más típusú feladatokra számíthatsz. Ezúttal túszokat kell kiszabadítanod, akikre lehet hogy éppen Rébusz egyik fejtörője nyomán bukkanhatsz, vagy titokzatos telefonhívások nyomán bontakozik ki egy aprólékosan felépített mellékküldetés. Lehet, hogy éppen azzal kell együttműködnöd, aki régen halálos ellenséged volt, míg a régi cimborák mosolyszünetet tartanak. Arkham Cityben sosem tudhatod, hogy mi történik a következő pillanatban.
Fél évvel korábban...
A gothami elmegyógyintézet korábbi igazgatója véghezvitte nagyszabású, ám betegesen őrült tervét. Alig egy év alatt elkészült a büntetésvégrehajtási negyed. Még az utolsó simításokat végezték a vaskos falakon, amikor a polgármester mosolyogva rázott kezet Dr. Hugo Strane-el, akit kinevezett Arkham City élére. Az újdonsült igazgató megtöltötte embereivel a börtönvárost, amely felett reményei szerint teljes kontrollt gyakorolhat majd az elkövetkező években. Rettenetes titok fedi, hogy a két feltörekvő férfi miféle terveket eszelt ki. Egyáltalán mi szükség volt a lekerített negyedre?
A kezdetek...
Hatalmas tömeg, érdeklődő tekintetek, villogó vakuk, izgatott riporterek. Elérkezett a hivatalos megnyitó ideje. Arkham City megkezdte működését. Az eseményen Bruce Wayne is megjelent, ám ekkor még nem is sejtette, hogy hamarosan maga is a börtön vendégszeretetét élvezi. A nyitó képsorok máris remekül prezentálják a játék szépséges grafikáját és tökéletes atmoszféráját. Azt is megtapasztaljuk, hogy hősünk mégiscsak egy hús-vér ember, azaz bármikor sebezhetővé és kiszolgáltatottá válhat. Ettől azonban még inkább szerethetőbb!
Bátran kijelenthetem, hogy a Batman: Arkham City a legmagasabb minőséget hozta el a videojátékok idei kínálatába. Lesz még egy-két nagy cím karácsonyig, ám ennek ellenére bizonyos, hogy a TOP3-ban végez mind a kritikusok, mind a játékosok körében. Igazi prémium kategória, amelynek látványvilága, hangzása, története és stílusa magabiztosan mutatja be mindenkinek, hogy milyennek kell lennie egy szuperhős játéknak 2011. végén.