Assassins Creed II (PC)

Szerző:
Maniac

2010.03.11. 20:00 | Kategória: Kifutó | Platform: PC

69399 olvasás | 15 hozzászólás

címkék: assassins, creed,

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 1

A tavalyi esztendőben számtalan kiváló videojáték látott napvilágot, szinte mindegyik műfaj szerelmese megkapta a saját kis "örök kedvencét", így kétség sem férhet ahhoz, hogy az Assassin's Creed második része, amely ezúttal az itáliai reneszánsz korába repít minket, rengeteg fanatikusnál az év játéka lett. Azon túl, hogy több helyen is bezsebelt egy halom díjat, és egyeseknek az év legjobbjává vált, egy óriási hibával rendelkezett. Természetesen ezt a problémát nem magában a játékban kell keresnünk, sokkal inkább a UbiSoft-ban, akik - most már tudjuk, hogy az új másolásvédelem miatt - az idei évre halasztották Ezio kalandjainak PC-s megjelenését. A korong természetesen annak rendje és módja szerint megérkezett kis szerkesztőségünkbe, mi pedig óriási örömmel feltelepítettük, és bele is vetettük magunkat a történetbe, hogy az alábbi néhány bekezdésben kivesézzük nektek a legnagyobb különbségeket a PC-s és a konzolos verziók között, de leginkább, hogy a friss változatok milyenségére felhívjuk a figyelmeteket. Mivel ez a cikk csak kiegészíti a konzolos tesztünket, érdemes előtte azt átolvasni, ha eddig még nem történt volna meg.



Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 2


Az első és legnagyobb különbség az, hogy nincs különbség! Szerencsére ugyanis első ránézésre minden maradt a régiben, az Assassin's Creed II PC-n is ugyanazt az izgalmas játékmenetet, ugyanazokat a kiváló újdonságokat, és ugyanazt a fenomenális történetet tárja elénk, mint amit a játékgépes kollégák tavaly már átélhettek. A kijelentés természetesen annyiban bukik, hogy a személyi számítógépes korongokon alapból megtalálható a két konzolos DLC, avagy a Battle of Forli, valamint a Bonfire of the Vanities. Aki úgy gondolja, ez apróság, óriásit téved, hiszen amellett, hogy a másik tábornak fizetni kellett a két tartalomért, addig mi ingyen kaptuk meg, ráadásul a Battle of Forli küldetés kijátszása olyan szintű élmény, hogy az valóban feledhetetlen marad, illetve egy komoly kis plusz ponttal jutalmazza a játékot a végső értékelés esetében. Vannak azonban sokkal nagyobb eltérések is!

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 3


Változott ugyanis a kinézet, méghozzá nem is kicsit. Lényegesen szebb és részletesebb lett a játék, már első ránézésre is látható, hogy növekedett a framerate, nem utolsó sorban pedig képesek voltak a programozók kiválóan optimalizálni a grafikus motort, amely így nem csak kiválóan teljesít az ajánlott konfigurációkon, hanem elképesztő látványt is produkál. Mindezt pedig különösebb szaggatások nélkül teszi! Sajnos azonban kisebb-nagyobb beakadások előfordulhatnak a nagy kalandok közben, ami nem a grafikus engine rovására írható, hanem a lejjebb kivesézett másolásvédelemére, amely folyamatosan tartja a kapcsolatot a távoli szerverekkel. Így tehát ha egy két négyzetméteres szobában tartózkodunk, ugyanúgy beakadhat a játék, mintha a virtuális Velence egyik legnagyobb terén, kétszáz, a mindennapjukat élő ember között tipródnánk. Nem a legszerencsésebb természetesen, de mit van mit tenni, kárpótolja az embert, hogy egy olyan csodálatos, hangulatos és kitöltött látványban lehet részünk a játékban, amilyenre ritkán van példa. Tanúskodjanak az állítás igazáról a cikket körülölelő saját készítésű képek...

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 4


Kényes téma következik - de még mindig nem a legkényesebb -, ugyanis ki kell veséznünk az irányítást is, a konzolos és PC-s matériák általában ebben elég szépen szeretnek különbözni egymástól. Szerény véleményem szerint egy hátsó nézetes, ugrabugrálós játékot kétség kívül kontrollerrel jó irányítani, és a billentyűzet plusz egér kombináció erre nem a legalkalmasabb. Ha így tekintünk a számítógépekre szánt Assassin's Creed II irányítására, akkor a UbiSoft mindent kisajtolt a programozókból, ugyanis egy a végletekig finomított vezérléssel találkozunk, amelybe elég nehéz lesz elsőre beletanulni - már annak, aki nem játszott az előddel -, de ha memorizáltuk, hogy a konzolos gombcsoport, az nálunk két egér-, és két billentyűgombnak felel meg, akkor elég kellemes perceket élhetünk át a játékkal. Természetesen hiányosságok akadnak, néha és néhol nehézkes is az egész - pláne ha egy óriási torony tetejéről zuhanunk le "véletlenül" -, de összességében jól megoldották a problémát, tökéletesnek azonban mégsem tekinthető, és ezáltal sajnos rosszabb is, mint a kényelmes konzolos kontrollerrel történő ugrándozás.

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 5


Ha nagyítóval is keresnénk, akkor sem találnánk sokkal több különbséget a konzolos és a PC-s változatok között - lényegeset legalábbis biztosan nem - egy apróság azonban nagyon szúrja még ezen verziók birtokosainak a szemét. Igen, most következik a UbiSoft csodálatos másolásvédelme, amelyről vegyesek az érzéseink. Egyrészt ugyanis örülünk neki, mert jelenleg - a cikk írásakor legalábbis még - nem sikerült feltörni, másrészt azonban dühöngünk, mert nem működik maradéktalanul jól az egész. A DRM - aki még nem tudná - egy olyan változatát vezette be a UbiSoft, amelynek az alapja a folyamatos internetkapcsolat. Egy úgynevezett UbiSoft Launcher segítségével tudjuk elindítani játékunkat, amelyhez egy távoli szerveren tárolódnak a mentések, tehát ha nincs kapcsolatunk, akkor az alkotás nem fog elindulni. Alapjáraton minimum 1 Mbit/s sebességű internettel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy maradéktalanul élvezni tudjuk az Assassin's Creed II-t, azonban ez sajnos a legtöbbször nem rajtunk múlik majd, de még csak nem is a netkapcsolatunkon.

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 6


A másolásvédelem ugyanis, amikor éppen nem támadják meg hackerek a szervereket, vagy nincs arrafelé áramszünet, kitűnően működik, a fentebb említett akadásokon kívül egyáltalán nem érzékeljük, hogy most távolra kapcsolódunk, azonban a helyzet sajnos nem ennyire rózsás. Csúcsidőben, tehát késő délután, esténként ugyanis szinte lehetetlen elindítani a játékot. Ha el is jutunk a menüig, gyakran fél órát is várni kell arra, hogy megtalálja számunkra a mentéseket, és helyet biztosítson számunkra az indításhoz. Borzalmas, hogy egy terméket, amellyel mi rendelkezünk, nem használhatunk akkor, amikor mi akarunk. Nem is beszélve arról, hogy a múltban többször is teljesen leálltak a UbiSoft DRM szerverei, akkor pedig nem volt mese, maximum a játék korongját, esetleg a kézikönyvét nézegethettük. Olyan téren tehát kitűnő másolásvédelem született, hogy a kalózkodást megállította - ez szigorúan jelenlegi álláspont -, ha működik, akkor valóban jól működik, de azzal a ténnyel nem tudunk megbékélni, hogy ki vagyunk szolgáltatva egy távoli szerver szeszélyeinek, és ha ő azt mondja, márpedig most nem játszhatunk, akkor bizony nem is fogunk!

Assassins Creed II (PC)

Assassins Creed II (PC) - 7


Így tehát mindenki, aki a jövőben szeretne beruházni a PC-s Assassin's Creed II-be, az vegye figyelembe az új védelmet, amin a UbiSoft úgy látszik nem nagyon akar változtatni, és ez - ha nem törik fel a kalózok, és a jövőben úgy működik majd, mint az elmúlt néhány napban - még talán előnyünkre is válik a jövőben. Félni ugyanakkor senki ne féljen az új rendszertől, bár még nem működik tökéletesen, ez semmiképpen se legyen visszatartó erő egy esetleges vásárlás előtt, maximum akkor, ha tudjuk, hogy a netkapcsolatunk nem a legmegfelelőbb. Minden más tekintetben ugyanakkor nem panaszkodhatunk a PC-s Assassin's Creed II-re, az illetékesek ugyanis kiváló munkát végeztek. Bár az irányítás egy kicsit lehúzza a végső pontszámot, mindent, amit az értékelő fülnél láttok kizárólag erre a változatra értsetek. Aki magáról a játékról, annak menetéről és történetéről szeretne olvasni, az keresse meg a konzolos tesztünket. Összegezve az elhangzottakat csak annyit mondhatunk, hogy a kiváló játékmenet, a hasonlóan jó történet, a hangulat és a páratlan kinézet kötelező vétellé teszi az Assassin's Creed II PC-s verzióját is. Aki pedig fél a másolásvédelemtől, vegye meg konzolra!
Kedvencek közé

Oszd meg: Oszd meg iwien Add a propeller.hu oldalhoz Add a startlaphoz Add a blogterhez Add az urlguru.hu oldalhoz Add a linkter.hu oldalhoz Add a technorati.com oldalhoz Add a del.icio.us oldalhoz bookmark Add a stumbleupon.com oldalhoz Add a facebookhoz Add a bookmarks.yahoo.com oldalhoz Add a www.google.com oldalhoz Add a propeller.com oldalhoz Add a linkedin.com oldalhoz Oszd meg twitteren

Kapcsolódó cikkek

Assassins Creed: Brotherhood: Kovács leszel vagy katona?Assassins Creed: Brotherhood: Kovács leszel vagy...
A francia UbiSoft brigádja gondolt egyet a minap, és úgy határozott, hogy tekintettel a k...

Assassins Creed képregény mini-sorozat várható idén ősszelAssassins Creed képregény mini-sorozat várhat...
A képregénykedvelő videojáték fanatikusok manapság igazán nem panaszkodhatnak, hiszen e...

Assassins Creed III: Új főhőssel, új helyszínenAssassins Creed III: Új főhőssel, új helyszínen
Az Assassin's Creed-sorozat első epizódjával a UbiSoft egy igazi aranybánya kapuit robbant...

Nem sok esély van jelenleg egy második világháborús Assassins Creed epizódraNem sok esély van jelenleg egy második világh...
Az Assassin's Creed-sorozat már az első részével komolyan felhívta magára a figyelmet, ...

Assassins Creed: Brotherhood: E3 2010 gameplay videóAssassins Creed: Brotherhood: E3 2010 gameplay vi...
A francia UbiSoft már mutatott be egy roppant hangulatos trailert a legújabb Assassin's Cree...

Bejelentve az Assassins Creed: Brotherhood Limited Codex EditionBejelentve az Assassins Creed: Brotherhood Limite...
Ezio fanatikusok jól hegyezzék a fülüket, lévén a UbiSoft a tegnap esti órákban bejele...

Szólj hozzá te is!


                           
#15 | 2010.03.13. 21:44

Vendég írta:
Én egér+billentyűvel sokkal jobban tudom írányítani mint kontrollerel,de ez változó mindenkinél.
Hát nálam egyforma. Mindkettőt megszoktam. De azért a billentyű+egér kombinációt részesítem előnyben.

#14 | 2010.03.12. 17:16

Én egér+billentyűvel sokkal jobban tudom írányítani mint kontrollerel,de ez változó mindenkinél.

#13 | 2010.03.12. 11:16

Yoyo írta:
Nekem ez a game csak azért nem lett tavaly az év játéka, mert folytatás volt.. de ha nem lett volna a Batman, akkor tuti ennek adom azt a képzeletbeli díjat
Nekem meg azért, mert pár óra után nagyon meguntam.

#12 | 2010.03.12. 11:14

Nekem ez a game csak azért nem lett tavaly az év játéka, mert folytatás volt.. de ha nem lett volna a Batman, akkor tuti ennek adom azt a képzeletbeli díjat

#11 | 2010.03.11. 22:23

Tibit írta:
Hehe, egy kritikusnak soha nem is lehet tökéletes egy játék! Egy árgus szemekkel figyelő kritikus mindig talál hibát, de egy játékélményt kereső rajongót egyszerűen csak rabul ejti a játék! Ezt történt velem a Gothic sorozattal. Minden apró hibája ellenére imádom, és tökéletesnek tartom minden bugjával!
Igen, igen, ezt jól látod. Bár talán az AC2 esetében kissé én is elragadtattam magam, ugyanakkor átnézve a külföldi értékeléseket, illetve Yoyo pontszámát, a nagy átlag egyetért velem.
A Gothic nálam is kakukktojás. Imádom azt a sorozatot, az a trilógia számomra sokat jelent. Kritikus szemmel 60-70% között van, játékos szemmel azonban egyértelműen maximális pontszám.

#10 | 2010.03.11. 22:20

Shade írta:
Hát 5 percig. Belépek a játékba és 5perc után szűnik meg, addíg játszhatok. Azzal is csak úgytudtam, hogy jó gyorsan kelett kiélveznem a játékélményt, 5perc alatt.
Aham, értelek. Hát, akkor sürgősen nézesd meg egy hozzáértővel a géped, mert tényleg nem kellene lemaradnod a játékról. Durván jó!

#9 | 2010.03.11. 22:18

Maniac írta:
Azért nem kapta meg a 10-et, mert tökéletes játék nincs. Az irányítás nem a legjobb, kontrollerrel sokkal kényelmesebb irányítani, tulajdonképpen ennyi a magyarázat. Mindenesetre valóban kihagyhatatlan darab!
Hehe, egy kritikusnak soha nem is lehet tökéletes egy játék! Egy árgus szemekkel figyelő kritikus mindig talál hibát, de egy játékélményt kereső rajongót egyszerűen csak rabul ejti a játék! Ezt történt velem a Gothic sorozattal. Minden apró hibája ellenére imádom, és tökéletesnek tartom minden bugjával!

#8 | 2010.03.11. 22:17

Maniac írta:
Akkor hogyan játszottál az AvP demóval? Ahhoz is kellett net, vagy tévednék?
Hát 5 percig. Belépek a játékba és 5perc után szűnik meg, addíg játszhatok. Azzal is csak úgytudtam, hogy jó gyorsan kelett kiélveznem a játékélményt, 5perc alatt.

#7 | 2010.03.11. 22:09

Shade írta:
Nemérted. Én meg venném szivesen és nagyjó valószínűséggel sz.asznék bele, hogy néhanéha töltöget a DRM vagy ilyesmi, de nekem nemjó a gépemben valami. Állandóan egszűnik a net játék közbe és ez lehetetlenné teszi a neten játszást vagy akár azt, hogy amíg töltök valamit játszok. Szal felfordulhatnak.
Akkor hogyan játszottál az AvP demóval? Ahhoz is kellett net, vagy tévednék?

#6 | 2010.03.11. 21:56

Maniac írta:
Erről leírtam a véleményem a cikkben, szerintem nem olvastad el a lényeget. A védelem valószínű nem is fog megszűnni, mert még mindig nem törték fel, ugyanakkor hacsak nincs különösebb probléma, tök jól működik, szal vagy elfogadod, vagy veszel konzolt, vagy nem játszol vele. Utóbbi viszont a te bajod, mert az utóbbi évek egyik legjobb játékát hagyod ki!
Nemérted. Én meg venném szivesen és nagyjó valószínűséggel sz.asznék bele, hogy néhanéha töltöget a DRM vagy ilyesmi, de nekem nemjó a gépemben valami. Állandóan egszűnik a net játék közbe és ez lehetetlenné teszi a neten játszást vagy akár azt, hogy amíg töltök valamit játszok. Szal felfordulhatnak.

#5 | 2010.03.11. 21:51

Shade írta:
Én adíg rásem nézek amígezzel a védelmirendszerrel van felszerelve.
Erről leírtam a véleményem a cikkben, szerintem nem olvastad el a lényeget. A védelem valószínű nem is fog megszűnni, mert még mindig nem törték fel, ugyanakkor hacsak nincs különösebb probléma, tök jól működik, szal vagy elfogadod, vagy veszel konzolt, vagy nem játszol vele. Utóbbi viszont a te bajod, mert az utóbbi évek egyik legjobb játékát hagyod ki!

#4 | 2010.03.11. 21:49

Tibit írta:
9,5 pont, kihagyhatatlan. Valóban az!
A 10-et valszeg a kontroller hiánya miatt nem kapta meg!?
Képeknél nagyon nem tetszik, hogy kivilágítódnak az emberek! Nem illik oda egyszerűen.
Azért nem kapta meg a 10-et, mert tökéletes játék nincs. Az irányítás nem a legjobb, kontrollerrel sokkal kényelmesebb irányítani, tulajdonképpen ennyi a magyarázat. Mindenesetre valóban kihagyhatatlan darab!

1 2 a(z) 2 -bőlKövetkező

Adatlap

Assassins Creed II (PC)

  • Hang/Zene:
    10
  • Grafika/Animáció:
    10
  • Játszhatóság:
    9
  • Hangulat:
    10
  • Multiplayer opció:
    nincs

Pozitívumok:

  • eszméletlenül látványos kinézet
  • folyamatosan fenntartja a figyelmet a kiváló sztori és játékmenet
  • úgy jó az egész, ahogyan van

Negatívumok:

  • a másolásvédelem sokszor idegesítő
  • az irányítás billentyűzettel nem a legjobb

Minimális konfiguráció:

  • Intel Core 2 Duo 1.8 GHz
  • 1,5 GB RAM
  • 256 MB V-RAM
  • 8 GB HDD

Ajánlott konfiguráció:

  • Intel Core 2 Duo E6700 2.6 GHz
  • 2 GB RAM
  • GeForce 8800 GT / ATI Radeon HD 4700
  • 8 GB HDD

összesen: 9.5 / 10
kihagyhatatlan!

Üzenőfal

Csak regisztrálnod kell és már írhatsz is!
Regisztrálok
Legfrissebb blogok

Hazaért a táborozóHazaért a táborozó
21:56 | szita2 | Ma délután értem haza Kaposvárról a Lovastáborból hétfőn 8:00kor indultunk a s...

Alien 3 (Genesis)Alien 3 (Genesis)
22:04 | Dorcika | A mai világban sajnos már nem túl elterjedtek a 2D-s játékok, vannak, akik nem em...

Számör 2010 - fényképes beszámolóSzámör 2010 - fényk...
00:39 | valko2 | Nem mondhatnám hogy unalmasan telt eddig a nyaram, szüleim minden hétre kitaláltak ...

Fórum

Az utolsó 3 hozzászólás:

Protozoli profiljaProtozoli: Az utolsó léghajlító | ma, 02:11
Huh, nemtudom, merjek-e belevágni. 1 próbát megér...

Vendég profiljaVendég: Hazaért a táborozó | tegnap, 23:00
jó lehetett  

valko2 profiljavalko2: Alien 3 (Genesis) | tegnap, 22:03
Doorcii. Ezek a k.csg alienek olyanrohadtgyorsan jön...

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Szavazás

Melyik mozgásérzékelős kontroller fog nagyobbat robbantani?

 Microsoft Natal
 Sony Move
 Egyik sem egy nagy valami
 Nem érdekel, marad a pc

Összes szavazat1000

Összes hozzászólás51

Háttérképek

Válogass a többezer minőségi háttérkép közül, és töltsd le asztalodra, amelyik tetszik!

Több háttérkép>>

Képeslapok

Küldj egyedi képeslapot a hatalmas választékból, és lepj meg mindenkit!

Több képeslap>>

Gamer közösségünkben jelenleg 22 266 fiú és 7 690 lány tag van.
Klikk ide, nézz körül!

Friss még:

Alien Swarm
2010.07.29. 20:30

Crackdown 2
2010.07.25. 20:44

Sniper: Ghost Warrior
2010.07.22. 20:00

Transformers: War for Cybertron
2010.07.18. 21:06

Super Mario Galaxy 2
2010.07.13. 20:45

LEGO Harry Potter: Years 1-4
2010.07.10. 20:30

PC friss

A Samsung bemutatta új X180-as notebookját
A legfrissebb hírek szerint a Samsung az X125-ös...

Augusztus közepétől ingyenes lesz az Everquest II
A Sony Online Entertainment hivatalosan is bejelen...

Túlhajtott GeForce GTX 460 a KFA2 kínálatában
A Galaxy Microsystems európai vállalataként ism...

XBOX360 friss

Halo: Reach: Friss trailer érkezett a kampányról
Bár hamarosan nyilván mindennapi rutinná lép m...

Tölthető az első Alan Wake DLC
Aki elfelejtette volna, netán nem értesült ról...

Lesz még szerepe Master Chief-nek a jövőbeni Halo epizódokban
Ha azt hittétek, hogy a Bungie lelépésével a H...

PS3 friss

Csak 2011-ben jelenhet meg a SOCOM 4
SOCOM fanatikusok, jól ültök? Ha igen, maradjat...

Twisted Metal: Osztott képernyős mód és DLC támogatás
A hétvégén lezajlott Comic-Con bár különöse...

Killzone 3: Felejtsük el a hosszú töltési időket
A Killzone 3 a jövő esztendő legjobban várt Pl...

Spec Ops: The Line: Életképek Dubaiból - videó lejátszása Spec Ops: The Line: Életképek Dubaiból
2010.06.20. 20:31
Megnézem a videót!
Divinity II: Ego Draconis: A sárkány én vagyok - videó lejátszása Divinity II: Ego Draconis: A sárkány én vagyok
2009.10.09. 09:07
Megnézem a videót!
Gran Turismo 5: E3 2010 trailer - videó lejátszása Gran Turismo 5: E3 2010 trailer
2010.06.14. 09:49
Megnézem a videót!
Army Of Two: The 40th Day: Friss képek, új trailer - videó lejátszása Army Of Two: The 40th Day: Friss képek, új tr...
2009.10.24. 10:12
Megnézem a videót!