Art Of Murder: The Hunt For The Puppeteer teszt

/>Ezzel a kis bemelegítő videóval kezdődik az Art Of Murder: The Hunt For The Puppeteer, ami az Art Of Murder: FBI Confidential játék folytatásának tekinthető. Főhősünk ismételten a kicsit csúnya, de eszével mindenkit meghódító Nicole Bonnet, FBI ügynök lesz. Nyomozásai most Európába repítik a drágát, hogy utána járjon egy látszólag összefüggéstelenül megválasztott, de mégis sorozatgyilkosságnak tekinthető esetben, amit feltehetőleg a Bábos álnéven ismert elkövető számlájára írhatunk fel. A gyilkosságok közötti összefüggés csupán annyi, hogy a holttestek mellett minden esetben találtak egy babát, amely a 18. századnak megfelelő ruházattal rendelkezett.


Franciaországban, azon belül is Párizsban kezdjük a nyomozgatásainkat, és a játékban a legtöbbet itt fogunk tartózkodni, de ellátogatunk majd Spanyolországba és Kubába is, különféle nyakatekert úton-módon, miközben összetűzésbe kerülünk a rendőrséggel, autót, motort szerelünk, betörünk egy kastélyba, játék-gépezünk, és hasonló érdekes kalandokba keveredünk, miközben megpróbálunk a gyilkos nyomába eredni. Hogy rátalálunk-e a gyilkosra? Természetesen nem mondom el, de elöljáróban annyit elmondanék, hogy elég silány befejezést dobtak össze a projekt fejlesztői, ami elmondható a történetről is, személy szerint ugyanis sokkal többet vártam.


Mivel gyilkosságok ügyében nyomozunk ugye, az ember majdhogynem egy detektív regényeket is megszégyenítő, fordulatokkal átszőtt történetet szeretne, ami a The Hunt For The Puppeteer esetében nem valósul meg teljes mértékben, a hangsúly sokkal inkább a bonyolultabbnál bonyolultabb fejtörőkön van. A történetben szinte összefüggéstelenül járunk-kelünk a nagyvilágban, ha nem figyelünk minden apró részletre, előfordulhat, hogy azt sem tudjuk most éppen miért vagyunk ott, ahol vagyunk. Ez pedig egy elég nagy negatívum, hiszen egy kalandjáték legerősebb pontja a sztori. A kiinduló történet alapjaiban persze nem is lenne rossz, de a folytatásban annyi érdekességet bele lehetne szőni a sztoriba, hogy az alkotás szinte ordít ettől a hiányosságtól. Az, hogy elmegyünk valahová, valakihez, és ő váratlanul meghal (pontosabban megölik a szokványos módon), még nem elegendő egy korrekt történethez, hiszen semmi rejtély nincs, és egy fikarcnyi kíváncsiság sem hajtja az embert előre a játékban, egyedül talán a gyilkos kiléte, ami foglalkoztathat bárkit is.

Hasonló negatívum figyelhető meg a fejtörőkben is egyébként, amik ugyan egyáltalán nem rosszak, sőt kifejezetten jók, és egy-kettő irdatlanul nehéz is, de azt nem bírom feldolgozni, hogy egy nyomozgatós, krimi hatásokkal átszőtt játékban, miért kell nekünk motort szerelnünk, vagy miért fontos nekünk megjavítani az autónk kerekét, hogy a többi idétlenséget szóba se hozzam. Kiemelném még egyszer, ezek a fejtörők nagyon is jók és élvezetesek, de a legelső bűncselekmény helyszínelése után elég nagy kérdőjeleket állíthatnak elénk. A legelső bűncselekmény feltárásakor ugyanis még ujjlenyomatokat és bizonyítékokat keresünk, fényképezzük a nyomokat, magyarul egy teljesen korrekt, és elvárt cselekvést folytatunk, ami a játék előremenetelével szépen lassan elveszik, és egyáltalán nem érezzük azt, hogy most éppen egy interaktív detektív regényben vagyunk aktív szereplők. Pedig a játék, a sajtó és a fejlesztők szemszögéből is így lett beállítva, és való igaz, hogy a folyamatos bizonyíték keresés megölné a The Hunt For The Puppeteer-t, de legalább még egy három-négy ilyent bátran beletehettek volna az illetékesek, az említett motorszerelés, meg a játékgépezés pedig maradhatott volna hab a tortán. Ezzel ellentétben éppen ilyenekkel ütjük el az időt, és elveszik a játék kezdő varázsa, ami ugyanakkor nem gond, hiszen így is egy közepesen erős összkép lett a végeredmény, de a kiaknázatlan lehetőségek sajnos üvöltenek.

#tv#

A fejtörők nehézségi szintje ugyanakkor nem helyezhető a könnyű kategóriába, ami kellő kihívást nyújt a produkciónak. Annak ellenére is, hogy rengeteg, nem koncepcióba illő problémát kell megoldanunk, élvezetesen és kellően összetetten tárják elénk a fejlesztők a fejtörőket. Bár meg kell jegyezni, hogy találunk olyan darabokat is ezek között, amelyek még MacGyver valamikori mindenest is elszégyeníthetik, példaképpen itt lehetne megemlíteni a kubai liftes balhét, amikor elemekkel gyújtogatunk, hát hadd ne mondjam hány órámba tellett kitalálni, hogy most mégis mit akar itt ez a szerencsétlen hölgyemény. Az alkotás ugyanakkor az igazi pixelvadász kategóriába tartozik, de közelébe sem ér a detektív kalandjátékok egyik kiválóságának, a Sherlock Holmes sorozatnak. Persze itt egy kicsit más dolgokban is utazunk, mint a híres-neves nyomozó, de az összefüggések elég jól átláthatóak, ritka eset, ha egy tárgyat más és más pályákra is átviszünk, így a kombinációk lehetőségei korlátozódnak, de állandó társként egy telefon, valamint egy notesz mindig nálunk van, igaz, ezek sok segítséget nem nyújtanak.

Érdekességekkel és nehezítésekkel természetesen megörvendeztettek minket a játék fejlesztői, hiszen több apró feladatot is időre kell megcsinálni, ami jó ötlet lenne, ha igazi kihívást nyújtana, vagy sikertelensége után valamilyen következményekkel járna, de ilyen bonyolítások már nem jellemzőek a produktumra. Segítségünk is akad bőven, hiszen van egy állandó kérdőjelünk a kezelőfelület jobb alsó sarkában, amire rákattintva egyből megjelennek a megvizsgálandó, vagy felszedhető objektumok, valamint a lehetséges továbbhaladás irányai. Ennek ellenére is néha-néha el lehet akadni, ami egy-egy nehezebb fejtörőnek vagy éppen kombinációnak köszönhető.


Az Art Of Murder: The Hunt For The Puppeteer stílusa a klasszikus point n click kalandjáték alapjain nyugszik, a szokásos háromdimenziós csalással karöltve, amihez a szintén megszokott szép grafika társul, bár inkább csak a kiválóan megrajzolt háttereket említeném meg a külcsín esetében, ugyanis az átvezető animációk ritka gyengén sikerültek, nem beszélve az ilyenkor látható arcmimikáról. A grafikai körítéssel a fejlesztők egyébiránt elég nyomasztó hangulattal ruházták fel a produktumot, természetesen csak bizonyos pályákon, ahol általában este, sötétben végezzük nyomozgatásainkat, de a világosabb helyszíneken is igyekeztek koszosan, porosan, legtöbbször naplementében bemutatni az adott részeket, ami alapból egy kicsit szorongósabbá és nyomasztóvá teszi az összképet. Elég csak Kuba lerobbant falvaira gondolni, vagy Párizs mindig sötétbe borult utcáira, és az alaphangulatunk máris adott lesz, ami sokakat el is riaszthat az alkotástól.


A kezelhetőség ennek fényében elég egyszerű, ahová kattintunk, oda megyünk, komoly gondokkal itt nem lehet találkozni, Nicole néni pontosan azt teszi, amit mi szeretnénk (piszkos fantáziákat félre), ugyanakkor a tárgyak felvétele vagy használata néha már nehezére esik neki, köszönhető ez annak, hogy például egy kapcsoló nem körülötte 10 centiméterrel kapcsoló, hanem csak ő maga, a kis műanyagdarabjaival, és ha egy kicsit is mellékattintunk, hősnőnk vagy elmegy onnan egy másik képernyőre, vagy egyszerűen nem csinál semmit. Aranyos egyébként, amikor valamit használni akarunk, de az úgy éppen nem a legmegfelelőbb, és a kislány beszól magának, hogy: "Nicole, gondolkodj!"... Igen, gondolkodni azt kell a játékban, nem is keveset.


Az alkotás hangjai még nem kerültek górcső alá, így most néhány gondolatot erről is megosztanék veletek. A háttérben felcsendülő muzsikák nem kiemelkedő darabok, némelyikük illik az aktuális helyszínhez, némelyik pedig idegesítően hat az emberre, stílusukat tekintve pedig vagy megmaradnak a laza ambient vonulatnál, vagy népzenei hatásokkal fűszerezett zongorás, gitáros darababok bukkannak elő, nagy gond itt tehát nincsen. Hasonló mondható el a szinkronhangokról, hiszen több szereplő is felbukkan utunk során, akik között vannak nagyon jól eltalált akcentussal fűszerezett hangok, de vannak monoton, semmit mondó felmondások is, a teljesítmény tehát hullámzó, mint az az egész produkciót is jellemzi.

Ha összességében tekintünk az Art Of Murder: The Hunt For The Puppeteer-re, akkor nem egy rossz kalandjáték képe sejlik fel bennünk, viszont eget rengető hiányosságai, valamint kiaknázatlan lehetőségei végett mindenképpen meg kell húzni a nadrágszíjat. Nehezebb fejtörői és összecsapott sztorija miatt kezdőknek semmiképpen sem ajánlom, viszont ha megrögzött kalandjátékos vagy, és éppen nincs mivel játszanod, akkor bátran ruházz be az Art Of Murder második részére, amely kis hazánkban magyar fordításban, a kicsit béna, Art of Murder: Halálos marionett címmel szerezhető be.