Army of Two teszt

Rios és Salem, a két veterán zsoldos irányítását kapjuk kézhez a rövidke intró után. Ebben a játékban különösen rá leszünk kényszerítve arra, hogy együtt dolgozzunk. Míg az egyik katona eltereli a figyelmet agresszív magatartásával, addig a másik szépen belopózik az ellenséges vonalak mögé, és onnan meglepetésszerűen támad. Ez az úgynevezett ?aggro? amit a képernyő közepén egy félkör jelez. A mérce annak a neve felé fog kibillenni, amelyik katonára nagyobb figyelmet fordítanak az ellenséges erők. Ha például Salem osztja megállíthatatlanul az ellenfeleket, akkor egyrészt az ő neve felé fog ez az érték haladni, másrészt a zsoldos színe is élénkpirosra vált. Társa ilyenkor elkezd halványodni, ezzel is jelezve azt, hogy az ellenfél nem vele foglalkozik.

Ha sikerül az aggrót egy rövid ideig a maximumon tartani, akkor aktiválhatjuk az overkill opciót, ami után egy rövid ideig dupla erősségűt tudunk sebezni, míg a társunk teljesen láthatatlanná válik az ellenség számára. További lehetőség, hogy ha az életünk drasztikusan lecsökken, akkor halottnak tettethetjük magunkat. Ekkor, ha a partnerünk is a közelben van, az ellenség figyelme a halottnak hitt katonánkról a még élőre terelődik. Ha már senki sem figyel ránk, akkor felkelhetünk a tetszhalott állapotból, és a meglepődött ellenséget könnyedén el tudjuk intézni. Ha teljesen lesérülünk, akkor szükségünk van a társunk segítségére, hogy a csata közepéről biztonságos helyre húzva meggyógyítson. A folyamat közben is tudunk lőni, de viszonylag korlátozott irányba.


Kérhetünk továbbá közös sniperezést is, aminek hatására a képernyőnk három részre lesz osztva. Felül láthatjuk magát a játékteret, míg az alsó képernyőkön a két emberünk célkeresztje látható. Egyjátékos módban Rios és Salem egyszerre lő, ha meghúzzuk a ravaszt, míg cooperatív módban mind a két játékosnak egyszerre kell elsütni a fegyvereket. Ehhez egy kis segítséget nyújt a visszaszámlálás gomb, de használata nem feltétlenül szükséges a siker elérése érdekében. Cserélhetünk egymással fegyver is, ha a sajátunkat már meguntuk, vagy kifogyott a lőszerünk. Érzelmeinket is kifejezhetjük társunknak, lehet gratulálni egymásnak egy jól sikerült akció után, illetve kötözködni is lehet, ha éppen úgy tartja kedvünk. Egyjátékos módban ezt nem igazán fogjuk használni, de egy élő partnerrel mindenképpen jó móka.


Küldetések közben, illetve a pályák elején lehetőségünk van arra, hogy különféle fegyvereket, illetve maszkokat vásároljunk. Ez az Army of Two legnagyobb bája, hiszen a gyilkoló eszközöket lehet fejleszteni. Vehetünk a géppuskákhoz nagyobb tárat, pontosabb célzást segítő cuccokat, rácsatolhatunk gránátvetőt vagy sörétespuskát, sőt, akár be is aranyoztathatjuk fegyverünket. Maszkokból is van egy pár, ami a játékmenetet ugyan nem befolyásolja, de karaktereink szigorúbb kinézetéhez jelentősen hozzájárulhat egy félelmet keltő darab. Érdemes Riost és Salemet különböző fegyverekkel felszerelni, mert így jobban kialakul a csatában a szerepük. Például, ha az egyiknél aranyozott sörétespuska van, akkor őt gyakrabban fogják támadni, míg a másiknak egy hangtompítós géppuska célszerű a lopakodáshoz.


A játékmenet maga egyszerűen leírható: ölj meg mindenkit aki él és mozog a pályán. A célobjektívák közé tartozhat az, hogy ölj meg valakit vagy robbants fel valamit, de nagy ritkán előfordul olyan küldetés is, hogy valakit ki kell juttatni a háborús zónából. A feladatok elvégzése után kapunk pénzt, amiből a későbbiekben a már fent említett módon vásárolhatunk. A harc a mostanában már ásításig ismert ?bújj a fedezék mögé, és onnan lőjj? elven működik, de itt a megszokottnál gyengébben valósul meg ez a taktika. Köszönhető ez a horribilis kamerakezelésnek, illetve az igen nehézkés célzásnak. Ha becsúszunk a fedezék mögé, akkor a kamera néha annyira fel tudja borzolni az idegeinket, hogy gyakran fognak emiatt csuklani a kedves készítők.

Azért, hogy filmszerűbb legyen a játék, az alkotók úgy gondolták, hogy ha a fedezék bal oldalán vagyunk, akkor a kamera is csússzon át a baloldalra, jobb oldalon pedig jobbra. Ez elvileg működhetne is, ha az a fránya kameraman jól végezné a dolgát. Gyakran nem, vagy rosszul reagálja le a dolgokat. Például: bal oldalon állunk, és egy tőlünk balra lévő embert akarunk leszedni a fedezék mögül, de a kamera a jobb oldalt mutatja, takarva ezzel a rálátást a célpontra. Leírva kicsit furcsán hangzik ez, de aki próbálta már a demot, az tudja miről beszélek. A célzás kicsit lassan reagál, ami miatt a shotgunozás igencsak nehézkés, hiszen lassabban fordul a kamera, mint ahogy az ellenfelek rohangálnak, így ötből négyet biztosan mellé fogunk lőni.

Társunk egészen intelligens, ha a gép irányítja, de néha ő is tud okozni meglepetéseket. Szerencsére a kiadható parancsoknak köszönhetően meglepően jól koordinálható, gyakran segít, ha bajban vagyunk, és megfelelő hatékonysággal osztja az igét. Azonban ha tehetjük, akkor inkább egy élő partnert válasszunk, mert érezhetően jobb lesz az egész játék hangulata, valamint hatékonyabban is haladhatunk előre a nullával közel egyenértékű sztoriban. Ilyenkor fontos, hogy a barátunkkal megbeszéljük, hogy kinek mi lesz a szerepe, mert ha mindketten csak vaktában futkározunk, akkor könnyen véget érhet a játék. Bár a Gears of War hangulatát és minőségbeli magasságát még létrával sem éri el az Army of Two kooperatív módja, azért így is szórakoztató tud lenni, pláne az érzelemkifejezés miatt.


Az elején már utaltam arra, hogy a játék eléggé gyorsan került a boltok polcaira, ami érezhető is. A játék hemzseg a kisebb-nagyobb hibáktól, néhány miatt akár a pályát is újra kell kezdeni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy a terep közepén beakadtam valami mágikus láthatatlan dologba, és vagy valami csoda segítségével, vagy a pálya újraindításával tudtam kikeveredni szorult helyzetemből. De ez még nem minden: az ellenfelekre talán az ostoba jelző lenne igazán megfelelő, mert néha olyan dolgokat művelnek, aminél még egy meztelen csiga is okosabban cselekedne. Rohannak egymás után ugyanarra az egy pontra, ahol már tíz ember meghalt, nyílt terepről nekünk hátat fordítva szaladnak a két kilométerrel arrébb lévő fedezékhez, olyan esetben is, amikor sörétes puska van náluk és egy centiméterre állunk tőlük.


Az árnyékok néha átlátszanak a falakon, így a legkisebb meglepetést sem okozza a hirtelen előugró, ennek köszönhetően inkább célpontnak nevezhető támadó. A motorcsónakos részek rettenetesek, a kishajó szinte irányíthatatlan, ez eka pályarészek pedig teljesen ötlettelenek, unalmasak. Ezeknél a jeleneteknél jön elő a legjobban az, hogy milyen ostoba is a mesterséges intelligencia. Egy motorcsónakon két ember ül, az egyik vezet, a másik lő. Ha kilőjük a fegyveres illetőt, akkor a másik a ?megöltétek a barátom, akkor meghalok én is? elv alapján követ minket, mint egy kiskacsa az anyjának vélt krokodilt. Látszik, hogy csak azt programozták be neki, hogy kövesse a mi motorcsónakunkat, de azt még véletlenül sem, hogyha nincs értelme ennek a műveletnek, akkor inkább meneküljön. Egy idő után azzal kezdtem el szórakozni, hogy a négy, engem követő hajóról kilőttem a fegyvereseket, és versenyt rendeztem A ponttól B pontig a mesterségesen butákkal. Ejnye, EA!

Igen nagy bajban vagyok, amikor értékelnem kell ezt a játékot. Az egész olyan hatást kelt, mintha fél év alatt csapták volna össze, és az EA vezérigazgatójának kisfia írta volna meg a történetet. Mindemellett túlságosan rövid a játék a maga hat pályájával. Online játéknál néha előfordul, hogy a célkereszt bő egy másodperccel később reagál a bevitt irányba, lehetetlenné téve ezzel az amúgy sem könnyű célzást. Azonban bármennyi sebből vérzik is az Army of Two, egy haverral így is nagyszerű élményt tud nyújtani, az online módok izgalmasak, a három nehézségi szint és a rengeteg tuningolható fegyver pedig akár a rövidke játékidőt is meg tudja toldani. Ha szereted a ko-op játékokat, és már minden megvan neked, ami ebbe a kategóriába tartozik, akkor tehetsz egy próbát vele. Csak ne ülj le nagy elvárásokkal, mert akkor csalódni fogsz.