Ó, hogy van, aki nem tudja miféle játékokról is handabandázom? Nos, valós idejű városépítgetős stratégiákról van szó, nagy hangsúllyal a realizmuson. Lassabb játékmenetük minimális harcot foglal magába, inkább a terjeszkedés, a kolonizálás és a kereskedés van a központban; igazi nagypapás, nyugodalmas, békés hangvételű, amit roppantmód értékeltek, rajtam kívül, a németek, kiknél nagy hírnévnek örvendenek ezek a játékok.
Lassan tíz éve, hogy a sorozatot a Blue Byte csapat készíti (itt-ott támogatva a Related Designs által) és a mindenki által "imádott" Uborka-szoft adja ki, de egyelőre igazán problémás csupán az Anno 2205 lett, amely nem volt kedvelt a leegyszerűsített játékmenete miatt. Szerencsére a készítők hallgattak a rajongókra, és mai játékunk szerény véleményem szerint még át is esett a ló túloldalára ilyen téren.
Ez már sajnos a "tutorial"-nál elkezdődik. Főmenüben választhatjuk a kampányt, illetve a "sandbox" módot; az előbbinél egy történetet követve jutunk el oda, ahová magunktól kell a "sandbox" módban, így a kezdőknek ajánlott a kampánnyal kezdeniük, beállítva, hogy sok tippet adjon a játék útközben (ez maga a "tutorial"). Nem fogunk túl sokat kapni, így néhány dolgot magunknak kell kitalálnunk, de legalább egy ideig el tudunk vergődni, mielőtt nagyobb akadályokba ütköznénk (például szigetkolonizálásnál egy hajónak el is kell vinnie a nyersanyagokat a szóban forgó szigetre).
Mindkét módban az ipari forradalom kellős közén lévő Nagy Britannia egy véletlenszerű főnemesét alakítjuk, kinek célja, hogy az általa megszerzett szigeten egy várost építsen ki, majd átvegye a hatalmat a környező szigeteken, ahol ellenlábasai operálnak. Ezt megtehetjük "békés" úton, vagyis felvásárolhatjuk a részesedéseiket, de erőszakkal, hadihajókkal is.
Első lépésként azonban saját gyarmatunkra kell koncentrálnunk, ahol egy kikötőn kívül nincs semmi a kezdésnél. Ahhoz, hogy becsalogathassuk a legelső munkásainkat, parasztházakat kell építenünk; ezzel megnyílik a legelső szintje az építhető házaknak, manufaktúráknak, ahol burjánzó városunk alapvető lakosai, a parasztok dolgoznak. Ők első sorban fát, halat, fonalat, melyből munkaruhákat, burgonyát, majd belőle snapszot termelnek nekünk többek között, de miután tovább lépünk a következő építkezési szintre sem válik jelenlétük feleslegessé; épp ellenkezőleg.
Miután bizonyos előfeltételeknek eleget tettünk (elégedettségszint; erről majd később), felfejleszthetjük a parasztházakat munkásházakká, ahol többé már nem parasztok fognak lakni, hanem gyári munkások. Ők több adót fizetnek, a maximum tíz helyett húszan is elférnek, de cserébe sokkal több igényük van, mint a parasztoknak. Jelenlétük megnyitja a második építkezési szintet, melynek hála most már bányákat, gyárépületeket és változatosabb mezőgazdasági termelőtelepeket is tudunk készíteni, mint például komló- és búzaföldeket, illetve sertésfarmot, hogy tudjunk hurkát és sört csinálni.
A harmadik, és ezzel befejező része a fejlődéstervnek a mesteremberek szintje. Miután sikerült a munkásaink összes igényét ellátni, a házaikat "Artisan" otthonokká tudjuk alakítani, ahol az iparosok, a műszerészek és a mesteremberek élnek. Nekik botrányosan bonyolult igényeik vannak, de cserébe rengeteg pénzt hoznak a házhoz, ha sikerül eljutni náluk a 100%-os elégedettségi szintre. Minél többen vannak, annál több gondolkozó embert igénylő épületet tudunk felhúzni, mint például üvegkészítőket, színházakat, vagy a varrodákat.
Ez a nagyszerű, de mégis ördögi köre az Anno 1800-nak: kielégíteni az embereink igényeit, terjeszkedni, új épületeket felhúzni, új munkásokra szert tenni, de ekkor már nyersanyaghiány lép fel, tehát újabb manufaktúrák kellenek, de azokhoz pedig még több munkás kell, és így tovább. Tűnjön bármilyen lassúnak is a játékmenet, mindig lesz tennivaló, sosem lesz üresjárat, ha pedig nagyon jól menne a dolgunk, akkor szigetünk határai fognak megakasztani minket, ugyanis biztosan lesz néhány esszenciális nyersanyag, amit nem tudunk kitermelni, de elengedhetetlenek a fejlődéshez.
Vegyük példának a mesteremberek egyik igényét, a konzervkaját. Előállításához kell marhahús, paprika, pörköltkifőzde, vasbánya és konzervgyár. A baj akkor kezdődik, mikor észrevesszük, hogy szigetünkön nem lehet paprikát termeszteni, úgyhogy ezt vagy megvesszük kereskedelmi úton, vagy kolonizálunk egy másik szigetet, ahol lehet paprikát ültetni, és hajóval beszállítjuk az anyaországba.
Nagyszerű, megvan a paprika, de a konzervgyár és a pörköltös megépítéséhez üveg kell, így szükségünk lesz egy homokbányára, egy üvegkészítőre, egy favágóra és végül egy ablakkészítőre. A paprikaültetvényeken, a tehénfarmon és a favágónál parasztok dolgoznak, a bányákban munkások, az üvegesnél és a konyhán pedig mesteremberek. Nem is kevesen, és a rengeteg munkás hihetetlenül sokat is fogyaszt, ebből kifolyólag további gyárakra, farmokra és kiegészítő épületekre lesz szükségünk, ha kielégülten akarjuk tartani a lakosságot.
Ha rákattintunk az egyes házakra, akkor ott láthatjuk, milyen alapvető igényeik vannak az ott tartózkodó lakosoknak, illetve miktől függ a boldogságuk (ez két különböző érték). Az igények a legfontosabbak, mert, ha ezek hiánytalanok, akkor a ház a maximum kapacitására telik meg (parasztoknál tíz, munkásoknál húsz, mestereknél harminc), és ez több pénzt jelent számunkra. Ez a legfontosabb része a városmenedzselésnek, mivel így szerezzük a legtöbb bevételt, adózásból. A parasztok igényei a hal, a munkaruha és a piac közelsége. A munkások ennél jóval többet akarnak: hurkára, szappanra, kenyérre és iskolára is vágynak ezeken felül. Ám a mesterembereknek nem kell hal, piac és munkaruha, hanem csak a már munkásoknál is látható igények, plusz azok mellé a konzervkaja, a varrógép, a bundakabát és az egyetem.
A boldogságuk azonban ezektől független. Minden ember, osztálytól függetlenül, szereti a jó munkafeltételeket, a békét, a tiszta levegőt, a jó híreket és a luxuscikkeket. Ezen utóbbi viszont változik a különféle munkástípusok között: míg a parasztnak elég a snapsz és a kocsma, addig teszem azt a mesterember templomba, színházba szeretne járni és sört, illetve rumot inni. Ha nagy a boldogság, akkor nincsenek zavargások (melyek ellen egyébként lehet rendőr állomásokat építeni), ráadásul városunk szépségét is növelik a vidámságból fakadó spontán fesztiválok. De gyakorlati haszna is van a jókedvnek, ugyanis ha tűzvész van, akkor lehet önkénteseket is indítani a tűzoltóságról az állandó tűzoltókon kívül.
Tehát célunk, hogy embereink elégedettek és vidámak legyenek, de ezt, mint ahogy fent már említettem, nem mindig lehet a kezdőszigetről megcsinálni. Tehát terjeszkednünk kell; nem csak a közeli szigeteket lehet kolonizálni, hanem expedíciókat is van lehetőségünk indítani az Amerikát körbevevő szigetvilágra (vagyis a Karib térség szigeteire), ami gyakorlatban egy új nagytérkép, ahol ugyanúgy le kell telepednünk egy szigetre, melyen néhány újfajta épület vár ránk, bár már ismerős funkciókkal.
Itt kezdődnek a bajok, ugyanis amint letelepszünk egy új szigetre látni fogjuk, hogy a raktárépületek tartalma nem ível át szigetről szigetre, így tulajdonképpen egy új játékot kell kezdenünk egy ilyen kolonizálásnál. Újra építeni kell piacot, parasztházakat, és be kell indítani a termelést; szerencsére meg lesznek már nyitva az addig elért épületszintek, így nem kell egy parasztházat felfejleszteni az új helyen, hogy elérhetővé váljanak a munkásépületek, így baj nélkül rakhatunk csupán egy adag parasztot újdonsült szigetünkre, hogy termeljenek, mondjuk paprikát és komlót (munkás szintű termelőépületek), amit aztán bérelt hajókkal szállítunk vissza az anyaországba.
Itt válik világossá a kereskedelem fontossága. Hajógyárunkban különféle hajókat készíthetünk (tényleg főnök?), melyekből ugyan nincs túl sok (hisz nem a háborúzáson van a hangsúly), de cserébe mindegyik képes kereskedelmi utat létrehozni két játékos, vagy NPC között. Az AI általában megmutatja, hogy miféle árut ad és vesz, így könnyű tervezni, hogy mely nyersanyagot kell túltermelni, és hajóra rakodva eladni neki, de lehet az egyik ellenféltől felvásárolt anyagot azonnal továbbszállítani egy következőhöz, és így tovább.
A háborúzás kissé furcsára sikeredett, ugyanis tapasztalataim alapján a statikus védelmi lövegek bármiféle inváziót meg tudnak fogni (feltéve, ha jónéhányat felépítettünk). Nagyot sebeznek, lassan esnek szét, ráadásul amilyen borzalmasan lassú a hajógyártás, nem beszélve a fájó fenntartási díjakról, egyedül talán a kalózhajók ellen érdemes flottát építenünk. Jobb opció felvásárlással legyőzni ellenfeleinket; összesen hat részesedést lehet szigetenként felvásárolni, és ezek igencsak drágák, de cserébe állandó jövedelmet jelentenek, így, ha egyre korán le tudunk csapni, akkor könnyen nagy előnyre tudunk szert tenni.
A játék alapvetően nem túl nehéz, de az állandóan növekvő városok, az egyre szaporodó szigetkolóniák előbb-utóbb a játékos fejére tudnak nőni, úgyhogy van igazi kihívás még normál nehézségi szinten is. Mindezt egy nagyszerű grafikus motor és egy roppant hangulatos, bár kissé ismétlődő zenei repertoár teszi igazán feledhetetlen élménnyé.
Az árcédula talán elborzaszthat néhányunkat, de biztosíthatok mindenkit afelől, hogy megéri minden egyes forintját a program. Stratégiakedvelőknek melegen tudom ajánlani, az Anno szerelmeseinek pedig kihagyhatatlan. Most pedig, ha megbocsájtotok, mennék újraépíteni a trópusi falumat, ugyanis a tűz nem várta meg udvariasan, hogy végezzek.