Természetesen ugyanúgy említhetném példának az Alone in the Dark vagy a Resident Evil szériákat is, hiszen mindegyikük kifordult önmagából az elmúlt esztendők alatt, így azok a rajongók, akik igazi horrorjátékkal szerettek volna játszani a múltban, kivétel nélkül az indie színtéren és a kisebb projektek között kellett szétnézniük. Ahogyan azonban lenni szokott, a független szcéna is kitermelte magából azokat a nagyobb neveket, amelyekre érdemes odafigyelni, így például a svéd Frictional Games már első videojátékával (Penumbra: Overture) megalapozta hírnevét.
Sosem felejtem el, amikor egy véletlennek köszönhetően valahogy eljutott hozzám a Penumbra első epizódjának egy korai változata. Akkoriban - habár nem volt ez olyan régen - még nem volt annyira elfogadott, hogy egy tripla-A kategóriás játékrajongó odáig legyen az indie-játékokért, sőt mi több, kijelenthető, hogy szinte nem is létezett ez a színtér, hiszen abban az időben inkább a hardcore és a casual vita ment szüntelenül, ami éppen a független címek miatt ugyebár értelmét vesztette. A Penumbrával tehát akkoriban nem tudtam mit kezdeni, de valamiért mégis felkerült a gépemre, és magam is meglepődtem azon, hogy ez a sehonnani svéd brigád képes volt olyan hangulatot előidézni az alkotás keretein belül, amilyent a fentebb említett sorozatok már évek óta képtelenek megteremteni.
A Penumbra aztán sorozattá vált, és örök szerelem alakult ki köztünk - ma is emlékszem azokra a nyári estékre, amikor egyedül a sötétben, egy fülessel a fejemen, egy tiszta alsóval a kézben éltem át a trilógia nagyszerű történetét. A Frictional Games aztán három rész után úgy határozott, hogy véget vet a Penumbra sztorijának, majd 2010-ben egy újabb sorozat alapjait tették le, amely nem csak elődjén mutatott túl, hanem csakhamar bebizonyította azt is, hogy vannak még új utak a műfajban. Bizony, nem másról, mint az Amnesia: The Dark Descentről van szó, ami annak idején szó szerint elragadott az 1800-as éveket idéző hangulatával, misztikumával és horrorisztikus atmoszférájával, aminek köszönhetően a korai Alone in the Dark-játékokat idézték meg előttem a svéd fejlesztők.
Mi sem természetesebb, minthogy egy újdonsült szerelem után vártam a folytatást, és várták még rajtam kívül több százezren, akik velem együtt felfedezték az Amnesia szépségét. Nem sokkal az első rész megjelenése és hirtelen sikerei után be is jelentették a fejlesztők, hogy a háttérben már nekiláttak a folytatásnak, amivel kapcsolatban az én szememben komoly aggályok merültek fel amikor kiderült, hogy nem egymaguk, hanem az egyelőre nem túl sok emlékezetes produktummal rendelkező - na jó, a Dear Esther rendben volt - The Chinese Room segít majd nekik a munkálatokban, sőt mi több, ők végzik el a fejlesztés oroszlánrészét is. Ma már tudom, hogy félelmeim alaptalanok voltak, de azért így is akad néhány dolog, ami miatt a játékot nem érzem annyira erősnek, mint közvetlen elődjét. Na, de ne haladjunk ennyire előre, lássuk inkább előbb a történetet!
Az Amnesia: A Machine for Pigs címet kapott alkotás ugyanis ezen a téren tekinthető a legerősebbnek, sőt ki merem jelenteni, hogy életem egyik meghatározó horrorsztorijává nőtte ki magát ezen a téren az átélhető cselekmény miatt. A játék elődjéhez hasonlóan az 1800-as évekbe repít vissza minket, méghozzá az évszázad végére, 1899 új esztendejének idejére, egyenesen Londonba. Főhősünk Oswald Mandus lesz, egy hentesből lett gazdag iparmágnás, aki azon túl, hogy sertésekre szakosodott vállalatával eteti a jónépet, mindemellett őrült feltaláló is egyben, de hiába tekinthető szakmailag roppant sikeresnek, a magánéletét tekintve egyik tragédiából a másikba csöppen, elég csak feleségének elvesztésére gondolni ezen a téren.
Mikor a játékban átvesszük az irányítást főhősünk, avagy Oswald felett, éppen egy rejtélyes és szintén tragikusan sikerült mexikói út áll mögötte, ahol vélhetően olyan hatások érték emberünket, amely mentális egészségének rovására ment. Habár mindezt a játék elején még csak sejtjük, amikor eltűnt gyermekeinket keressük - Edwint és Enoch-ot -, de később egyre valószerűbbé válik, amikor megmagyarázhatatlan események szemtanúi leszünk, így példának okáért gyermekeink hangjai hívogatnak minket végig a pályákon, rettenetes, disznószerű teremtmények akadályoznak meg gyakran a továbbjutásban, sőt úgy hisszük, hogy saját másunkkal beszélünk néha telefonon. Álljon bármi is a háttérben, Oswald számára egyetlen dolog élvez prioritást, méghozzá gyermekeinek megmentése, kerüljön ez bármibe is!
Az Amnesia: A Machine for Pigs a korábbi epizódhoz hasonlóan egy rendkívül lineáris horrorjáték lett, amiben garantáltan nem tudunk majd eltévedni vagy elkalandozni, ami nem feltétlenül probléma, hiszen szó szerint a történet vezet majd előre minket, ehhez pedig kell egy egészséges linearitás ahhoz, hogy egyfajta interaktív filmben érezhessük magunkat. Mindez abból az okból kifolyólag is szerencsés, hogy a történet felgöngyölítése során folyamatosan gyűjthetjük az írásos bizonyítékokat, így mások naplójegyzeteiből és saját feljegyzéseinkből ismerhetjük meg alaposabban is a cselekmény hátterét, ami nem csak rejtélyes, hanem egyre sötétebb és gonoszabb is lesz.
A játékban rendkívül változatos helyszíneken kutathatjuk fel gyermekeink nyomait, amelyek rejtélyes módon a föld alá vezetnek, így óriási villánk mellett sötét utcákon, egy templomban és különféle gyárépületekben is megfordulunk majd, amelyekben közös pont, hogy kivétel nélkül rendkívül sötétek és ijesztőek lesznek. A játékmenet egyébiránt nem áll másból, mint a folyamatos haladásból, a bizonyítékok gyűjtögetéséből, valamint a fejtörők megoldásából, de harcokra ne is számítsunk, azok ugyanis a Frictional Games korábbi játékaira sem voltak jellemzőek, így nem túl meglepő, hogy az Amnesia: A Machine for Pigs esetében sem játszanak szerepet.
Ha ellenféllel találkozunk, így nincs más dolgunk, mint elszaladni - nem szégyen az -, vagy egy fejtörő segítségével túllépni a problémán. A probléma azonban, hogy az alkotás minden téren olyannyira leegyszerűsödött, hogy amennyiben a történet nem lenne olyan érdekes és a helyszínek mellette érdekesek, akkor csakhamar unalomba fulladna a végeredmény. Nem csak a fejtörők lettek azonban óvodás szintekre butítva, hanem példának okáért a fejlesztők még az inventory-tól is megszabadítottak minket - ezzel alapból kiesett ugyebár a tárgykombináció is -, sőt még olyan apróságokra sem lesz lehetőségünk, mint olajlámpánk újratöltése, ami az elődben gyakran komoly problémát okozott.
Összességében azonban nem lehet okunk panaszra, az Amnesia: A Machine for Pigs ugyanis mindettől függetlenül is egy nagyszerű horrorjáték lett, ami egyszerűbb ugyan mint elődje, de az atmoszféra és a történet tekintetében elképesztő minőséget képvisel. Ez sajnos már nem igazán mondható el a játék szinkronjairól és külleméről, ezen a téren ugyanis sajnos megmutatkozik a független fejlesztés, illetve az alacsony költségvetés hátulütője, az alkotás ugyanis összességében már egyáltalán nem tekinthető szépnek, a mögé pakolt grafikus motor teljesítménye ugyanis meg sem közelíti a mai követelményeket - nem is nagyon alkalmaztak animációkat a fejlesztők -, de a fentebb említett dolgok így is elviszik a hátukon a végeredményt.
Ha összességében kellene tekintenem az Amnesia: A Machine for Pigs-re, akkor egy hajszállal ugyan, de gyengébbnek ítélném, mint közvetlen elődjét, ez a különbség azonban hangsúlyozandóan csekély. Ha rajtam múlna, legközelebb csak a Frictional Games készítené az Amnesia-folytatását, mert amennyiben valami, akkor ez a sorozat bizony további folytatásokra érett, hiszen az utóbbi hónapok legjobb horrorjátékát köszönthetjük benne!
A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.
Amnesia: A Machine for Pigs / Tesztplatform: PC
a polcon a helye- Stílus: Túlélő horror
- Megjelenés: 2013. szeptember 10.
- Ár: 4.990 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- nagyszerű történet
- elképesztő hangulat
- a küllem már hagy maga után kívánnivalót
- valaki adjon egy tiszta alsót