Age of Empires Online béta teszt

2011. május 08.
76.2861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lac profilja, adatai
Lac
Amióta az ember kimászott a vízből, s elkezdte meghódítani a világot, kéz a kézben jár a háborúval. Ez napjainkban sincs másképp, ugyanúgy öljük egymást, mint ahogyan több ezer évvel ezelőtt tettük, csak a módszerek változnak, az alapelv ugyanaz maradt: vért! Az ókorban már megmutathattuk, hogy ki az igazán tökös hadvezér, majd ránk várt a sötét középkor, végül pedig Amerika meghódítása. Hogy mely játéksorozat az, amelyben különböző korok birodalmait kellett felvirágoztatnunk? A válasz ott a kérdésben. Az a széria, amely immáron kinőtte a trilógia fogalmát, s az új epizóddal visszatért a gyökerekhez, a kezdeti időkhöz, amikor gépfegyvertűz helyett nyílzápor fogadta a betolakodókat, a közelharc pedig a kardpárbajokat, nem pedig a sörétes puskákkal vívott harcokat jelentette. Jöjjön hát egy kis előzetes, amelyben az Age of Empires Online béta változatát vettem górcső alá!

/>
Age of Empires Online béta teszt - 2. kép

Ha már történelmi játékról szóló tesztbe fogtam bele, akkor engedjétek meg, kedves olvasók, hogy egy kis históriába fogjak. Aki kicsit is ismer, az tisztában van azzal a nem éppen elhanyagolható ténnyel, hogy a stratégiai játékok kapcsolata velem nem nevezhető éppen rózsásnak. Akármennyire is fájdalmas ezt beismernem, ez nem a stílus hibája. A stratégiai érzékem egy tengeri szivacséval vetekszik, de nem mondom biztosra azt, hogy le is győzi Spongyabob barátunkat. Jogosan merülhet fel hát akkor a kérdés, hogy miért is tesztelem egy ilyen nagy múltú sorozat legújabb tagját. Nos, ez annak tudható be, hogy ez az egyetlen olyan RTS-széria, amivel békés viszonyt ápolok (na jó, a Heroes of Might & Magic 3-mal is közeli barátok vagyunk).

Valamikor 1997 tájékán kaptam meg a legelső számítógépemet, amin ott csücsült a számomra akkor még "ageof" (ejtsd: ageof) néven futó játék. Szép volt, jó volt, imádtam. A játék hangulata teljesen magával rántott, s akárhányszor ültem le elé, minden alkalommal felgyorsulva pörögtek az órák mutatói. A második rész - immár "édzsof" néven - annyira nem nyűgözött le, a középkort sohasem találtam annyira vonzónak, így az igazi folytatást számomra a 2005-ben megjelent harmadik rész jelentette. Egyszerűen élveztem minden pillanatát - na jó, amikor a hóvihar és az ellenséges sereg elől kellett a kanyonban menekülnünk, azt nagyon nem bírtam -, s a kiváló játékmenet mellett az egyszemélyes kampány három generációt felölelő sztoriját is nagyon szerettem.


Age of Empires Online béta teszt - 3. kép

Mindent összevetve, az Age of Empires sorozat az egyetlen olyan RTS-széria, amivel jó kapcsolatot ápolok. Miért? - kérdezhetné bárki. A kérdés egyszerű, s a válasz is az, szó szerint: mert egyszerű. A hardcore-stratégáknak feltehetőleg nem elég a "vágj ki öt fát és képezz ki öt katonát" szintű játékmenet, hisz meglehetősen egyszerű feladatokról van szó, nekem azonban, mint rögtönzött mezei hadvezérnek, éppen elég ennyit a nyakamba akasztani. A széria játékmenet szempontjából nem sokat változott a kezdetek óta, s a hamarosan megjelenő negyedik rész esetében sem kell gyökeres átalakításokra várnunk. Pedig akadt egy-két módosítás.

A legszembetűnőbb változás az, hogy ezúttal nem kell a magányos farkast játszanunk. A játék neve mögött nem véletlen szerepel az az "O" betűs szó, az Age of Empires Online (ezentúl legyen csak AoEO) ugyanis kihajózott az átlagos stratégiák közül, s a virtuális közösségek tengereire hajózott.


Age of Empires Online béta teszt - 4. kép

Miután létrehoztuk birodalmunkat (jelen teszt elkészültekor még csak a görög kampány elérhető, ám a menüben már ott szerepelnek az egyiptomiak is), egy nem éppen rövidnek nevezhető training következik, amiben megismerhetjük a játékmenet alapjait, az alapvető stratégiákat, valamint az új világra vonatkozó szabályokat. Két olyan eleme akad a játéknak, ami jelentősen eltér az előző részektől. Egyrészt a kampány afféle sandbox-játékmenettel bír, a másik pedig a már említett társasági játék, ami egy MMO (csak online játszható) program esetében nem hátrányos, hogyha jelen van.

Ugyan ahhoz, hogy játszani tudjunk a játékkal, állandó internetkapcsolatra van szükségünk, valójában egy félig online keretek között zajló egyszemélyes programról van szó. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kampány során alapjaiban véve ugyanazt tesszük, mint az eddigi részekben. Fát vágunk, házat építünk, kiképezzük az újabb adag harcosokat, majd nekirontunk az ellenségnek. Természetesen megmaradt a főépület-fejlesztésének a lehetősége, illetve a különböző apróbb upgrade-ek alkalmazása is, mind az épületekkel, mind az embereinkkel kapcsolatban.

Age of Empires Online béta teszt - 5. kép

Módosítás történt a kampány menetével kapcsolatban is. Az előző részektől eltérően ezúttal minden küldetést a városunkban veszünk fel, majd teljesítés után adunk le. Aki most egy tipikus MMORPG-t vizionál maga elő, nem téved, itt is hasonlóról van szó, ezért is használtam nem is olyan régen a sandbox-jellegű játékmenetet. A kreált városunkban tudjuk felvenni a küldetéseket, melyeknek egy része - pontosabban szólva a nagy része - távoli vidékeken játszódik, ahova csak akkor tudunk eljutni, ha aktív feladatunk van. Miután leöltünk mindenkit, aki nem a mi színeinket hordja - mert bár a megfogalmazás minden küldetés esetében más, a végső cél ugyanaz -, visszatérhetünk hőn szeretett fővárosunkba, hogy néhány (ezer) tapasztalati ponttal és egy-két ládával legyünk gazdagabbak. Ez utóbbiak kincseket rejthetnek, amelyek között lehetnek kövek és falemezek, mint harc közben instant bevethető egységek, vagy tervrajzok, amiket felhasználva még nagyobbá növelhetjük poliszunkat.


Age of Empires Online béta teszt - 6. kép

Ami a többszemélyes mókát illeti, két félével találkozhatunk: kooperatív, illetve versus. Túlmagyaráznom, úgy gondolom, hogy nem kell egyiket sem. Az első annyit jelent, hogy a küldetés kezdetén hívjuk az egyik haverunkat, hogyha már úgyis annyira ráér, akkor védhetné a hátsónkat, s ha az illető rábólint a dologra, akkor vállvetve ugorhatunk az ellenséges hordáknak. A versus meccseket a gladiátorarénákból indíthatjuk, s a cél az ellenséges játékosok teljes eliminálása, éppen úgy, mint az ókorban. Ráengedni a falura a sereget, lemészárolni mindenkit, porrá égetni az egész települést, majd sóval behinteni a maradványokat.
Az előbbieken felül természetesen jelen van a játékosok közötti cserekereskedelem is, így a felesleges cuccainkat nem csak a hivatalos bazárokban tudjuk rásózni az eladókra - akik pofátlanul olcsón vesznek, ellenben hihetetlenül drágán adnak el mindent.


Age of Empires Online béta teszt - 7. kép

A kezdetek kezdetén, vagy kicsivel utána, az ezredforduló előtti játékokban még nem volt eldöntve, hogy az adott programok a "mesés" körítésre hajtanak, vagy ha tehetnék, akkor a valóságot is büntető "überrealista" grafikával hódítanának. Ma már szerencsére teljesen más a helyzet, s így már a kezdetekkor eldönthetik a készítők, hogy milyen összkép elérése a céljuk. Tökéletes példák erre a kalandjátékok, de akár a GTA széria is, amelyben a harmadik részhez tartozó San Andreas mesés kinézettel bírt, míg a negyedik, Liberty City-ben játszódó epizód a valóságot próbálta hitelesen szimulálni, s bár nem egy Crysis 2-vel van dolgunk, azért meglehetősen szép látvány fogadja a játékosokat.

Mint ahogyan az a képeken is látszódik, az AoEO nem az utóbbira hajt, hanem megmaradt az Age of Empires III által kitaposott úton, így mesés kinézetre számíthat az, aki betölti jelen teszt alanyát. Szerény véleményem szerint a grafika teljesen passzol a játékmenethez, s abszolút jól is néz ki a program ezzel a köntössel. Az animációk szintén szépek, részletesek, bár töredelmesen bevallom, koca stratégaként nem tudom, hogy éppen mi az aktuális trend, mennyire részletesen kell látszódni a gyalogosok cipőjén a márkajelzésnek.

A hangok szintén korrektek, bár a szinkronnal nem sokat foglalkoztak (gyengébbek kedvéért: nincs), a zenék szépen szólnak, s az effektek is rendben vannak. Igaz, muzsikából talán kicsit többet is belezsúfolhattak volna a játékba, de még az is meglehet, hogy mire megjelenik a kész verzió, több szólam fogja a helyet foglalni a merevlemezünkön.

Age of Empires Online béta teszt - 8. kép

Az Age of Empires Online nem okozott számomra csalódást. Ingyenes játékról lévén szó nyugodt szívvel ajánlom bárkinek a kipróbálást, azonban a stílus kemény magja jobban jár, ha elkerüli, a játékmenet ugyanis közelében sincs a professzionálisabb programoknak. Az előbb említett ingyenesség egyébként a játék hátulütője is, hiszen mint minden ilyen alkotásban, itt is jelen van a prémium-rendszer, azaz aki fizet, az sokkal többet kap, mint a nem adózó plebsz, csökkentve ezzel egyes játékok - gondolok ezalatt a PvP csatákra - élvezeti értékét. Akit azonban ez nem zavar, az bátran kezdjen neki, mert bár jelen ismertető még csak a béta verzióban látottakról szól, az már körvonalazva lett, hogy milyen lesz a teljes verzió. A megjelenés még várat magára, az illetékesek még idén elérhetővé szeretnék tenni a nagyközönség számára. Addig is, sózsákokat csatarendbe!

Age of Empires Online béta / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: MMORTS
  • Megjelenés: 2010. november 30.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Ízléses kinézet
  • Ingyenes
  • Age of Empires hangulat
  • Kooperatív küldetések
  • Az a fránya prémium-rendszer
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.5
Age of Empires Online béta változatát vettem górcső alá! '>
Age of Empires Online béta változatát vettem górcső alá! '>
12 hozzászólás

BDSAeron

13 éve, 5 hónapja és 4 napja

Már vártam egy új ütős ageof-ot de valahogy nem így képzeltem.Only multi??? mint vmilyen klánháború, vagy egy csomó netes izé. De mivel egyenlőre ingyenes lehet kipróbálom

válasz erre

Vendég

13 éve, 11 hónapja és 23 napja

"ageof" (ejtsd: ageof) röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Lac

14 éve, 12 napja

Vendég írta:
Off: A GTA harmadik részéhez Liberty City tartozik, a negyedikhez pedig Vice City. Az 5. részben láthattuk először San Andreast.
A GTA 3-hoz tartozik mind a Vice City, mind a San Andreas. Utána egy váltáson esett át a sorozat, a GTA IV megjelenésével realisztikusabbá vált.

válasz erre

Vendég

14 éve, 12 napja

Off: A GTA harmadik részéhez Liberty City tartozik, a negyedikhez pedig Vice City. Az 5. részben láthattuk először San Andreast.

válasz erre

Vendég

14 éve, 13 napja

Nagyon tetszik. Nem egy AOE3, de online játéknak nagyon jó!

válasz erre

Vendég

14 éve, 22 napja

nagyon bejön a graf

válasz erre

Vendég

14 éve, 24 napja

Ingyenes?meglepett smiley Királysááááág!

válasz erre

Lac

14 éve, 24 napja

Vendég írta:
Van ebből ingyenes béta verzió?
Ha jól tudom, egyelőre még nincs, de hamarosan kijön a végleges változat, ami amellett, hogy ingyenes lesz, előrehaladottabb állapotban lesz, mint az, amit én teszteltem.

válasz erre

Vendég

14 éve, 24 napja

Nincs

válasz erre

Vendég

14 éve, 24 napja

Van ebből ingyenes béta verzió?

válasz erre

Vendég

14 éve, 24 napja

Nagyon bejön!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 27 napja

De rohadt jól néz ki onlinehoz képest!

válasz erre
Age of Empires Online
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja