Mikor megtudtam, hogy én fogom tesztelni a kicsikét, azonnal valami jó kis emlékezetes, hangulatos sztoriban, szerethető karakterekben kezdtem reménykedni, és nagy örömömre nem is lőttem mellé túlzottan. Főhősnőnk Amicia De Rune lesz, egy gazdag családból származó fiatal lány. Kinn a külvilágban már javában dúl a pestis, de Amiciáék a birtokukon viszonylag keveset látnak belőle, nagy jólétben élnek.
A dolgok persze hamarosan drámai fordulatot vesznek. Amicia öccséről, Hugóról kiderül, hogy születésétől kezdve komoly betegséggel küzd. Ez még nem is lenne akkora baj, viszont hamarosan az inkvizíció is megérkezik a kisfiúért, és valami rejtélyes oknál fogva bármire képesek, hogy magukkal vigyék. A szülők életüket is vesztik a rajtaütés során, Amicia és Hugo azonban megmenekülnek, anyjuk utasítása alapján egy orvos keresésére indulnak, aki majd gondjukat viseli. Útjuk a pestis sújtotta világon keresztül vezet, miközben csak egymásra számíthatnak...és el is kezdődik a Plague Tale.
Amicia és Hugo kapcsolata rendkívül jól kidolgozott, életszerű, és folyamatosan fejlődik is. Mindkettejüket irányítani fogjuk, de azért érezhetően a lány a főhős, Hugót konkrétan többnyire kézen fogva vezetni, így is biztosítva, hogy nem fog ijedtében elrohanni vagy vagy ilyesmi. A család, a szeretteink védelmezése végig fő momentum marad, és pontosan ez az egyik ok, ami miatt annyira szerethető ez a történet.
Két elkényeztetett fiatalból nyilván nem lesz pillanatok alatt gyilkológép, úgyhogy alapvetően egy lopakodós játékról beszélünk. Mindennek a mechanikája kicsit túl egyszerű, már-már primitívnek is mondanám. Az esetek túlnyomó többségében, főleg eleinte elég lesz simán csak magas fűben bujkálunk, vagy kövek és egyebek dobálásával vonjuk el az ellefelek figyelmét. A Plague Tale-ben látottak alapján nehéz megmondani, hogy miért olyan félelmetes az inkvizíció, mert mintha retardáltak gyülekezete lenne, de nem panaszkodom, szerintem könnyű túllépni ezen.
Később egy kicsit nehezedik a helyzetünk, mert óriási, de tényleg irreális patkánytömegeket is át kell vészelnünk, akik néha az emberi ellenfelekkel egyszerre is keserítik az életünket. Velük szemben a leghatásosabb fegyverünk a tűz és a fény, tehát fáklyákra és más égő tárgyakra kell támaszkodjunk, ha nem akarjuk rágcsálóeledelként végezni.
Hallottam már olyat, hogy a valóságban valaki aranyosnak találja a patkányokat, de hogy az itt láthatókról senki nem lesz ilyen véleménnyel, abban biztos vagyok. Világít a szemük, mindig több ezren vannak, és aki közéjük keveredik, azt konkrétan pillanatok alatt eltüntetik. Akárcsak az emberekkel, úgy velük is viszonylag könnyedén megbírkózunk. A sokkoló első megjelenésük után már számítani is lehet rájuk, mondhatni ha nem vagyunk napfényben, akkor előbb-utóbb biztos megjelennek ők is.
Persze azért nem csak sunnyognunk meg tüzeket gyújtogatnunk kell majd, és itt jön a képbe Amicia egyetlen komolyabb fegyvere, a parittya. Köveket és hasonlókat tudunk vele odavágni különböző célpontokhoz, legyen az ellenfél, egy leszakítandó tartólánc, vagy bármi, aminek a meglövésével továbbjuthatunk. Be kell vallanom, elég szórakoztató, amikor egy Amiciánál jóval nagyobb katona szeme közé vágunk egy parittyakövet, majd az a patkányok közé roskad, és eltűnik, mintha sose lett volna.
Amicia egyébként relatíve gyenge karakterként indul, de gyorsan erősödik, ahogy menet közben fejlesztjük őt. A gyorsaságán, a parittyája erején és pontosságán és hasonlókon mind-mind javíthatunk azzal, hogy összeszedegetjük a környezetünkben lévő nyersanyagokat. A történet vége felé már kisebb csoportokat is kiüthetünk egyszerre, és spoiler nélkül talán annyit is elmondhatok, hogy Hugo is nagyobb szerepet kap majd.
Gyűjtögetéssel idővel szert tehetünk a parittyán kívül más eszközre is, úgyhogy nem leszünk végig csak a sunnyogásra meg a kis kövekre utalva. Némelyik cucc újra tudja gyújtani a már kialvófélben lévő tüzeket, megint másik leverni a katonák sisakját, hogy ezáltal sebezhetőbbek legyenek, és így tovább. Ez mind szép és jó, mégis úgy érződik, hogy nem igazán van szükség erre a sok-sok képességre.
Az esetek többségében úgyis csak megfelelő fedezékekkel ellátott helyeken nyomulunk, és mindössze pár bugyuta ellenfél leselkedik ránk. Ennélfogva bőven elég, ha csak a legalapvetőbb sémákat követjük, így is végig tudjuk vinni az egész játékot különösebb probléma nélkül. Jónéhány képességet ráadásul csak a sztori utolsó harmadában sajátítunk el, úgyhogy időnk sincs mindent kipróbálni, és már jön is a vége főcím. Persze a lehetőségek megléte sohasem hiba, de ha már időt szenteltek ezek kitalálására, akkor jó lett volna egy kicsit ötletelni a hasznosításukon is.
Szóba is került a történet utolsó harmada-negyede, ami még így bármiféle poén lelövése nélkül is megér egy kibeszélőt. Említettem volt, hogy a Plague Tale legértékesebb része a sztori, ami viszont a végére érthetetlen módon szétcsúszik egy kissé. Szerencsére a testvéri szeretet témaköre mindvégig erős marad, de dramaturgialag valahogy kiszalad a talaj az egész alól. Gondolok itt elsősorban egyes mellékszereplők szálára, amit felvezetnek, majd végül sehova sem vagy épp butaságra fut ki. Ismét felmerül a kérdés, hogy ha nem volt teljes értékű tervük ezekre, akkor miért kellett beerőltetni? Ejnye-bejnye.
Félúton kapunk egy safe house-féleséget is, ami elméletileg arra szolgál, hogy eltároljuk az addig megszerzett javainkat, és szükség esetén visszatérhessünk hozzájuk összebarkácsolni ezt-azt. Na már most, ez megint egy olyan dolog, amire reálisan soha az életben nem lesz szükségünk, pedig szintén ki lehetett volna hozni belőle jóval többet is. Újabb tétel a kihasználatlan ötletek listáján.
Végül kénytelen vagyok értekezni a szinkronhangokról is, amelyek valamilyen oknál fogva eléggé kriminálisak lettek. Persze értem én, hogy a szereplők elméletileg nem angolul beszélő emberek, ezt pedig kamu akcentussal igyekeztek érzékeltetni. Ezzel még nem is lenne gond, sok helyen láttunk már ilyet, pl. Assassin's Creed-sorozat, de ott sokkal jobban működik a dolog. Alighanem a színészek lehettek profibbak, mert itt néhol fülsértő hallgatni az egyébként nagyon kedvelhető Amiciát is. Meglehet, hogy mondjuk franciául, felirattal játszva jobb a helyzet, de azt meg nem volt kedvem hallgatni, hogy őszinte legyek.
Kicsit elmentem a fikázás irányába, és véleményem szerint minden igaz is, amit leírtam, de azért félreértés ne essék, A Plague Tale: Innocence mindezek ellenére nagyon is jó játék. Süt róla az egyediség és a rengeteg ötletelés, a hangulat már-már zseniális, és végtére is ezek kellenek ahhoz, hogy élményszámba menjen. Egyszerűen arról van szó, hogy pár bosszantó kidolgozatlansága miatt nem lesz nagy klasszikus, de ettől még lehet nagyszerű, ahogy már oly sokszor tapasztaltuk.
A végére csak annyit tudok mondani, hogy aki hangulatot és néhány butaságot leszámítva jó történetet szeretne, mindezt egy szórakoztató játékban, annak csak ajánlani tudom ezt a tesztalanyt. Ha hozzám hasonlóan sok nagyobb kiválóság is megfordult már a gépeteken, akkor nektek is feltűnnek majd a hibák, de hogy nem fogjátok megbánni a vele töltött órákat, azt garantálom.
Ui.: Bár csak nemrég jelent meg a játék, máris érkezett hozzá egy DLC is, Coats of Arms néven. Ennek a filléres ára nem véletlen, csak három-három új ruhát tartalmaz Amicia és Hugo számára. Ennyi az egész, döntsétek el, hogy azért az árért megéri-e rájuk nézni.
A Plague Tale: Innocence / Tesztplatform: PlayStation 4
jó lesz ez!- Stílus: Kaland
- Megjelenés: 2019. május 14.
- Ár: 14.799 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Amicia, a főhősnő
- Újszerű környezet
- Magával ragadó hangulat
- A vége felé széteső sztori
- Önismétlő akciójelenetek
- Nagyon gyenge szinkronhangok