Sony: nem lesz PlayStation telefon

2007. november 24.
1.4221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A régóta terjedő és a napokban egyre inkább feltűnő híreket tagadva a Sony hivatalosan is kijelentette, hogy nem készül egy PlayStation telefon megjelentetésére.

Az Apple igazolódott, majd a Google félig igazolódott telefon-kibocsátási pletykái után nem csoda, ha szélsebesen elterjedt a világhálón egy PlayStation telefon kifejlesztésének híre. A tévhírek terjedésének egyik oka, hogy a vállalat eddig nem cáfolta ilyen készülék kiadását, márpedig az Apple suttogópropaganda szerű termékbevezetéseihez szokott felhasználók, akik hosszas hallgatás után bekövetkező bombasztikus bejelentésekhez vannak szokva, cáfolat híján könnyet gyanút fognak, a hír talán igaz.

A másik fontos tényező, hogy a hordozható PlayStation, majd az ahhoz kínált mobiltelevíziós kiegészítők után mi sem lenne logikusabb, mint a mobiltelefóniához oly közel került termék összekötése egy telefon funkcióval, ami a PSP készülék eddigi képességeihez képest gyerekjáték lenne. Szintén indokolná egy ilyen telefon piacra dobását a PlayStation3 konzolok viszonylag gyenge értékesítési mutatója, talán a telefonokon keresztül megfogott felhasználók kedvet kapnának egy otthoni játékkonzol megvételéhez is, különösen, ha ugyanazokat a kedvenc játékaikat jobb minőségben is folytathatnák.

Tehát szinte minden egy PlayStation Phone megjelenése mellett szólt, így hidegzuhanyként érte az elemzőket a határozott cáfolat. Jim Ryan, a Sony szórakoztatóelektronikai részlegének vezérigazgatója kerek-perec kijelentette, hogy még csak nem is tárgyalnak egy ilyen készülék kibocsátásáról, ami nyilván egy álom végét jelenti a rajongók számára.
1 hozzászólás

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 14 napja

cs

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja