SD kártyák 3G-s telefonokhoz

2003. október 23.
1.2691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A SanDisk Corporation bejelentette, hogy a 3-mal kötött együttműködési megállapodása révén Anglia vezető video-mobil hálózati vállalata által forgalmazott telefonokban a SanDisk márkanévvel fémjelzett SD kártyák kerülnek majd felhasználásra.

A 3 Európa első video-mobil szolgáltatásokat nyújtó vállalata, így – vélik a szakértők – érthető, hogy piacvezető szerepét megőrizendő újabb és újabb fejlesztésekkel kívánja megtartani jelenlegi fogyasztóit, illetve növelni ügyfelei számát.

Az együttműködés produktumát az érdeklődők elsőként a Las Vegas-i CTIA kereskedelmi show-n mutatják be.

Gareth Jones a 3 UK képviseletében úgy nyilatkozott, hogy „a 3G környezet egy komplex környezet, és ezért szükségünk van olyan együttműködő partnerekre, akik megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak úgy a technika, mint a működtetés, illetve a logisztika területén is. Azért esett választásunk a SanDiskre, mert saját iparágában hozzánk hasonlóan piacvezető, és biztosak vagyunk benne, hogy közös fejlesztéseink úgy a konkurenseink, mint jelenlegi és jövőbeni ügyfeleink számára érdekesek lesznek."

A SanDisk ügyvezető igazgatója, Heinz H. Schulte nyilatkozata szerint „büszkék vagyunk, hogy a 3-mal együtt dolgozhatunk, és a 3G-s mobiltelefonok számára fejleszthetünk modern alkalmazásokat. Az SD kártyákkal ugyanis az eddiginél jobb minőségű, tehát nagyobb méretű videoklipek, zenék, képek és egyéb médiában gazdag tartalmak rögzíthetők, majd ezekről a kártyákról akár vezeték nélküli, akár vezetékes kapcsolatok keresztül továbbíthatók. A kártyákat ugyan mobiltelefonok számára fejlesztettük ki, de eredményesen használhatók a digitális kamerákban, PDA-kban és számítógépekben is."

Kapcsolódó linkek:
Sandisk Corporation
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja