Nem igazolt a mobiltelefonok rákkeltő hatása

2005. szeptember 03.
1.4731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A máig a kérdésben lefolytatott legnagyobb szabású vizsgálat most napvilágot látott eredményei szerint a mobiltelefonok rákkeltő hatása nem igazolható, legalábbis az első tíz év telefonhasználata után.

A rákkutatási intézet (ICR) 4000 európai lakoson végzett megfigyelései alapján nem találtak daganatok kialakulása és a mobiltelefonhasználat közötti kapcsolatot. Az eredmény azonban egy brit rákkutatással fogalakozó szaklap szerint nem menti fel a mobiltelefonokat.

Egyrészt azért, mert csupán 10 évnyi telefonhasználatra alapozza következtetéseit, és a világ több mint 1 milliárd mobiltelefon-tulajdonosa nem fogja letenni készülékét egy évtizednyi használat után. Másrészt azért is óvatosan kell kezelni az eredményeket, mert szerintük még nem telt el elég idő ahhoz, hogy világos következtetéseket vonhassunk le, hiszen sok rákkeltő anyag például csak évtizedek után okoz halálos daganatot. Ezt a felmérés készítői is vélhetően elismerik, mivel megnyugtatónak ható tanulmányuk végén figyelmeztetnek a mobiltelefonálás mértékének visszaszorítására, ami azért elgondolkodtató saját meggyőződésükkel kapcsolatban.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja