Nem a felhasználókon múlik az adatalapú mobiltelefonos szolgáltatások lassú terjedése

2007. június 05.
1.5571
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Az Analysys piackutató világszerte felmérést készített és tízes listán rangsorolta a legéletképesebb beszélgetésen túlmutató mobiltelefonos szolgáltatásokat.

A három szempont a szolgáltatásban rejlő piaci lehetőségek, a megvalósítás minősége, valamint az egyszerű utánozhatóság voltak. A lista első helyezettje a Vodafone olaszországi FastWeb DSL internetes konstrukciója lett, de emellett számos eltérő profilú adat-alapú megoldás szerepel rajta, a mobiltévétől az e-mail-en át a zeneletöltő és banki szolgáltatásokig.

Dr Alastair Brydon, a riport társszerzője a sajtónak elmondta, hogy a tíz példa mindegyike széles körben utánozható lenne, így a mobilszolgáltatóknak nem nagyon lehet mentségük arra, ha mégsem sikerül növelniük az adatkommunikációból származó bevételeiket.

A mobilszolgáltatók főleg Európában hatalmas összegeket fizettek a harmadik generációs koncessziókért, mindeddig azonban nem sikerült elég széles körben és megfelelő mértékben elterjeszteniük az ezzel lehetővé vált szélessávú, adatalapú szolgáltatások használatát. A mobilcégek többnyire a felhasználók földhözragadtságát vagy lustaságát, míg független szakemberek a szolgáltatások magas árát és a tarifák áttekinthetetlenségét látják a folyamat hátterében. A mostani felmérés szerint ugyanakkor vannak pozitív példák, érdemes őket utánozni. Íme a lista:

1. Vodafone Casa Fastweb DSL (Olaszország)
2. O2 sms (Nagy-Britannia)
3 3G mobil TV & videó stream (Nagy-Britannia)
4. T-Mobile BlackBerry e-mail & azonnali üzenetküldő szolgáltatás (USA)
5. Sprint Nextel CDMA 2000 EV-DO Rev A mobil szélesáv (USA)
6. 3 DVB-H mobile TV broadcasting service (Olaszország)
7. KDDI EZ Chaku-uta zeneletöltő szolgáltatás (Japán)
8. SK Telecom Cyworld Mobile közösségi portál (Dél-Korea)
9. NTT DoCoMo DCMX mobil hitelfolyósító szolgáltatás (Japán)
10. Vodafone MiniCall ‘hangos sms’ szolgáltatás (Egyiptom)
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaKisember001 profiljamarco profiljaManiac profilja