Mobil TV demonstráció a Samsung-tól

2008. április 15.
2.5791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Egy újdonságszámba menő mobil TV szabványt mutatott be partnereivel a Samsung a hétvégén Las Vegas-ban.

Az új szabványt már a tavaly januári, Consumer Electric Show keretében felkonferálták, élesben azonban eddig még nem mutatták be a közönségnek. Az A-VSB technológia kifejezetten Észak-Amerikának készül, és az év első felében akár már indulhatna is a műsor, más kérdés, hogy az adásszolgáltatás még egy ideig várat majd magára.

Még Európában a DVB-H lesz a befutó, addig Észak-Amerikában a Samung-féle szabvány látszik diadalmaskodni. Brüsszel előirja a DVB-H szabvány kötelező támogatását, illetve a műsorszolgáltatás lehetőségének biztosítását a tagállamok számára, a Nokia malmára hajtva a vizet ezzel.

Az A-VSB (Advanced-Vestigial Sideband) viszont kifejezetten az amerikaiaknak készül. A szabvány egy rádió- illetve egy televízió műsorsugárzást takar, és egy viszonylag olcsón kiépíthető alternatívát jelent. A rádiószolgáltatást a hagyományos ATSC (Advanced Television Systems Committee) szabványon keresztül biztosítja, a TV adásokat pedig egy, az LG által kifejlesztett MPH (Mobile Pedestrian Handheld) rendszer hivatott biztosítani.

Az A-VSB nagyszerűsége abban rejlik, hogy valóban bárhol elérhető, kifogástalan minőségű műsorszolgáltatást képes biztosítani.
1 hozzászólás

nemabob

16 éve, 6 hónapja és 16 napja

az ötlet jo csak mennyibe kerül a szolgáltatás és melyik szolgáltatonál lehet igénybe venninyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja