Megbírságoltak egy telefontársaságot az internetes hívások blokkolásáért

2005. március 06.
1.4161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Egy amerikai vezetékes telefontársaságnak 15 ezer dolláros büntetést kell fizetnie, amiért a Szövetségi Távközlési Hivatal (FCC) szerint szándékosan akadályozta a hálózatán keresztülfutó internetes telefonhívásokat.

A szélessávú internetes kapcsolattal rendelkezők számára az internetes protokollt használó (VOIP) telefonálás jóval olcsóbb a hagyományos hívásoknál, elsősorban azért, mert ennél a konstrukciónál a felhasználót nem terhelik (még egyszer) az infrastruktúra használatának költségei.

Így aztán a megoldás komoly konkurenciát jelenthet a mobiltelefónia elterjedése miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő vezetékes távközlési cégek számára. Az FCC illetékese nem nyilatkozott arról, hogy az észak-karolinai társaságon kívül mások is akadnak-e, akik ilyen kétségbeesett és tisztességtelen lépésre ragadtatták magukat, ám alighanem több céget is gyanúsítanak hasonlóval. Mindenesetre az LLC elnevezésű szolgáltató az első olyan társaság, akivel ilyen ügyben sikerült peren kívül egyezségre jutnia az amerikai távközlési piacot felügyelő hatóságnak. Az LLC részéről a büntetés megfizetése mellett azt is vállalták, hogy ezentúl nem fogják blokkolni az internetes telefonálást - ezt egyébként, amennyiben igazat mondanak könnyű lesz betartaniuk, a telefontársaság ugyanis változatlanul tagadja az ellene felhozott vádakat.

Michael Powell, az FCC elnöke az ügyben kiadott hivatalos közleményében elmondja: a hatóság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az internetes telefonálás továbbra is életképes alternatíva maradjon a fogyasztók számára.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja