Magyarországon is a T-Mobile lesz az IPhone forgalmazója

2007. szeptember 17.
1.4941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Németországon kívül Ausztriában, Hollandiában, Magyarországon és Horvátországban is exkluzív jogot kapott a T-Mobile az Appletől az iPhone forgalmazására - számolt be a Financial Times Deutschland.

Ez azt jelenti, hogy a Deutsche Telekom leányvállalata szinte valamennyi európai országban, ahol jelen van, megkapta az exkluzív értékesítési jogot az óriás érintőképernyővel és kamerával ellátott, webböngészőt, zenelejátszót is tartalmazó telefonra. Az Apple elnöke a múlt héten közölte: eladták az egymilliomodik iPhone-t kevesebb mint három hónappal a termék június végi bevezetése után. Steve Jobs, az Apple elnöke azt mondta: az iPod lejátszóból két év alatt tudtak eladni egymillió darabot. Korábbi nyilatkozata szerint 2008-ban 10 millió iPhone eladása lesz a cél.

Az amerikai számítástechnikai-kommunikációs cég múlt héten jelentette be, hogy jelentősen csökkenti forradalmian új telefonjának árát. Az annak idején nagy hírveréssel beharangozott iPhone ára kétszáz dollárral csökkent: a 8 gigabyte-os készüléket a korábbi 599 helyett már 399 dollárért meg lehet vásárolni.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja