iSuppli: több mint 50%-os árrés az iPhone-on

2007. július 09.
1.8571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Az iSuppli piackutató elemzése szerint az iPhone összes hardvere és szoftvere, a gyártási költségek és jogdíjak készülékenként 265 dollárjába kerülnek az Apple-nek, azaz az árrés mintegy 55%.

A számítások a jóval népszerűbb 8 GB-os modellre vonatkoznak, amely eddig az eladások mintegy 90%-át tette ki. A magas árrés jó hír a befektetőknek, mivel ez az iSuppli számításai szerint csak az első hétvégén eladott 525 ezer készülék mintegy 150 millió dollár nyereséget jelentett az Apple számára. Ugyanakkor hosszabb távon a fogyasztók is örülhetnek, mivel azok, akik egyelőre drágának találják a készüléket, számíthatnak rá, hogy a gyártó idővel olcsóbban adja majd, hiszen a magas nyereség lehetőséget ad erre.

Az alkatrészek eredetének beazonosítása egyébként nem volt könnyű feladat, mivel a közvetlen gyártók többnyire nem hagytak rajtuk erre utaló jelzéseket. A legdrágább alkatrésznek minősített érintőképernyőt a legvalószínűbb találgatások szerint a német Balda készíti, míg az összeszerelést szinte biztos, hogy Kínában végzik. Az iPod-okat összerakó Foxconn ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az iPhone nem náluk készül. Az Apple egyébként a különféle kiegészítőkön, például Bluetooth headseteken is sokat keres, a csereakku például nem kevesebb, mint 86 dollárba kerül.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja