IPhone minden Apple-dolgozónak

2007. június 30.
1.5471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Steve Jobs Apple-vezér bejelentette, hogy a cég minden dolgozójának ingyen iPhone készüléket biztosít, ami legkevesebb 16 ezer zenelejátszós telefon szétosztását jelenti.

A dolgozók a drágább, 8 GB-os és a piacon 600 dollárba kerülő verziót fogják ingyen megkapni, ám csak valamikor július végétől kezdődően, mivel addig a kezdetekre remélt nagy vásárlói keresletnek kell elsősorban megfelelni. Az Apple-nek jelenleg 17 787 teljes munkaidős alkalmazottja van, az ingyen iPhone azonban azoknak is jár, akik ugyan részmunkaidőben dolgoznak, ám már legalább egy éve a vállalatnál vannak. Arról ugyanakkor Jobs semmit sem mondott, hogy mi a helyzet az előfizetésekkel, márpedig az AT&T telefontársaság által megkövetelt 2 éves hűségnyilatkozattal még a legolcsóbb, havi 60 dolláros konstrukció is 1400 dollár feletti költséggel jár, ezt pedig nyilván nem mindegy, hogy ki fizeti.

Az 500/600 dollárba kerülő iPhone Amerikában helyi idő szerint péntek este 6 órakor (a keleti parton magyar idő szerint éjfélkor, míg a Csendes-óceánnál szombat hajnali háromkor) kerül árusításra. Az Apple és AT&T üzletek előtt már péntek reggel kialakultak a sorok, sok fizetett sorbanállóval.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja