Ingyenes 'push' e-mail a Nokia telefonjain

2005. július 09.
1.6011
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Nokia azt tervezi, hogy a közeljövőben lehetővé teszi úgynevezett "push" e-mail szolgáltatás használatát GPRS-képes mobiltelefonjain.

A RIM Blackberry okos telefonjain már egy ideje elérhető szolgáltatás lényege az, hogy a felhasználók POP- és IMAP-alapú számítógépes e-mailjei mobiltelefonjukra is azonnal, vagyis gyakorlatilag beérkezésük pillanatában továbbításra kerülnek. A Nokia reményei szerint az ezzel az alkalmazással ellátott készülékei vonzóbbak lehetnek nemcsak a fogyasztók, hanem a szolgáltatók számára is, akik segítségükkel megnövelhetik GPRS adatátviteli bevételeiket.

A Nokia telefonokhoz a push e-mail szoftvert biztosító Seven nevű cég igazgatója, Paul Hedman elmondta, hogy kezdetben maga a szolgáltatás ingyenes lenne, és a felhasználóknak csupán az igénybe vett GPRS díját kellene kifizetniük. Egy év után aztán már csak a megfelelő havidíj mellett használhatnák az e-mail alkalmazást, ami Hedman szerint éves szinten körülbelül 35 dollárt tesz majd ki. A szoftvercég vezetője azt is elmondta, hogy szerinte a szolgáltatás versenyképes lesz a Symbian-alapú Nokia mobiltelefonokon, mivel a RIM hasonló megoldása csak a Blackberry készülékeken használható, a Microsoftéhoz pedig szükséges a Windows Mobile és az Exchange szoftverek együttes alkalmazása.

Kapcsolódó linkek:
Nokia Corporation
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja