Globális mobil-tv szolgáltatást indít a Tele2

2005. március 20.
2.0041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Tele2 bejelentette, hogy a 3G mobiltelefonokról gyakorlatilag bárhonnan elérhető televíziós szolgáltatásba kezdett, a világon először.

A Tele2 saját tulajdonú televíziós társasága, a Tango TV által biztosított műsorokat kínáló szolgáltatás ráadásul ingyenes, legalábbis azok számára, akik nem fizetnek külön percdíjat a szélessávú mobilszolgáltatásokért. Elég csupán rácsatlakozni a Tele2 erre kialakított WAP-portáljára, és az adás máris nézhető az arra alkalmas harmadik generációs mobiltelefonokon.

A Tele2 luxemburgi kutatóközpontjában a televíziós megoldás mellé egy hasonlóképpen működő rádiós szolgáltatást is kifejlesztettek, Sunshine Radio Luxembourg néven.

A legjelentősebb európai alternatív telefontársaságnak számító Tele2 jelenleg 24 országban 28 millió ügyféllel rendelkezik, és mint a fenti hírből is kiderül, a vezetékes telefonálás mellett számos egyéb területen is terjeszkedik, az internet-szolgáltatástól a kábeltelevíziós és mobiltelefonos szolgáltatásokon át a különféle kiegészítő tartalmak biztosításáig.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja