Fénnyel írt üzenetek az új Nokia 3220-assal

2004. június 07.
2.0731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Nokia legújabb mobiltelefonjával a felhasználók rövid szöveges üzeneteket írhatnak majd a levegőbe.

A szavakat vagy ábrákat a készülék hátlapján található 12 darab LED kijelző segítségével lehet megjeleníteni, oly módon, hogy a felhasználó meglengeti mobiltelefonját a levegőben, mire a beépített mozgásérzékelő a megfelelő módon működésbe hozza a LED-eket. A megoldás kihasználja az emberi agynak azt a sajátosságát, hogy az egymáshoz térben és időben igen közel felvillanó fénypontokat egyetlen képként értelmezi, valahogy úgy, mint a filmekben ábrázolt mozgás esetében.

A Nokia szerint az üzenetek, amelyek maximum 15 karakterből állhatnak, nappali fényben 6 méter távolságról, sötétebb körülmények között pedig jóval messzebbről is jól láthatók. A gyártó elképzelése szerint a megoldás elsősorban zsúfolt helyiségekben, illetve nagy tömeget vonzó eseményeken, mondjuk szabadtéri koncerteken lehet hasznos, ám egyes internetes fórumokon születtek már ötletek a fényüzenetek egyéb, mondjuk játékos, vagy éppen másokat bosszantó felhasználásáról is.

Az alkalmazás hátterét adó mozgásérzékelő egyébként a telefonhoz tervezett játékoknál is használható: a kijelzőn megjelenő járműveket ilyenkor a készülék mozgatásával navigálhatjuk különféle akadályok között. A 3220-as várhatóan még az idén nyáron kapható lesz.

Kapcsolódó linkek:
Nokia Corporation
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 26 napja

szuper nekem is ijen vann

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja