Az EU nyilvánosan megnevezi a túlzó roaming díjas szolgáltatókat

2007. július 31.
1.4791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Az Európai Unió a mai napig adott haladékot a túl magas külföldi hívásdíjak csökkentésének bejelentésére, az EU egyben tudatta, hogy megelégelte egyes szolgáltatók hozzáállását és nevüket nyilvánosságra fogja hozni.

Az EU a szokásos eljáráshoz képest viszonylag gyorsan, alig egy év alatt jutott el az elfogadhatónak tartott roaming díjak megállapításáig és a csökkentés bejelentése időpontjának kitűzéséig. A határidő a mai napon jár le, és az Unió társadalmi nyomást is alkalmazni kíván az ügyben. Már az ügy kezdetén azzal érveltek, hogy az Unió célja éppen az átjárhatóság, kommunikációs értelemben is, így alapvetően helytelen, ha éppen a mobiltelefonok emelnek új határokat a tagállamok közé. A magas roaming díjak csökkentését először egy nyilvános felhívással kezdték meg, mindenféle kikötés nélkül, a cégek megértésére alapozva. Mivel az nem volt kellően hatásos, kitűzték a 2007 július végét, mint céldátumot a külföldre irányuló hívások 49 euró centes és a fogadott hívások 24 centes maximált árának megvalósítására.

Az Unió most úgy döntött, hogy társadalmi és természetesen egyben előfizetői nyomás alá helyezi a szabályokat megszegőket, mivel nyilvánosságra fogják hozni a továbbra is magasabb árakkal dolgozó cégek listáját. Egyes szolgáltatók esetében az EU-s maximált árak elérése akár 70 százalékos árcsökkentést is jelenthet, így a magas árak tudatosítása valós gazdasági nyomás lehet, előfizetői elvándorlást indíthat meg. A hazai szolgáltatók közül a Pannon és a T-Mobile már a múlt héten közzétette szándékát, augusztus 29-től a megfelelő színvonalra csökkentik díjaikat.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja