A Siemens együttműködik az Ericssonnal és a Motorolával

2004. március 17.
1.6411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Siemens bejelentette, hogy a rivális Ericssonnal és Motorolával együttműködve új, egységes szabványt kíván kidolgozni a push-to-talk mobiltelefonos technológiához.

A push-to-talk alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy készülékünket adóvevőként is használhassuk, Amerikában már most igen népszerű, másutt azonban még nem került bevezetésre. A nagy cégek azt remélik, hogy az új funkció révén tovább növelhetik ügyfeleik beszélgetési kedvét, és ezen keresztül bevételeiket is.

A három együttműködő vállalat teszteléseket fog végezni annak érdekében, hogy kompatibilissá tegyék eljárásaikat. Az egységes technológiai háttér alapvető fontosságú lenne a szolgáltatás tömeges elterjesztéséhez, ám még a szabványosítás érdekében létrehozott "Nyílt Mobil Szövetség" (Open Mobile Alliance) tagjai is sokszor külön utakon járnak. A szervezetben magát szintén képviseltető Nokia például saját push-to-talk rendszer kifejlesztésére irányuló kétoldalú együttműködésben vesz részt a Samsunggal, és egyelőre nem döntött a Siemens kezdeményezéséhez való csatlakozásról. A német elektronikai óriás szóvivője elmondta, hogy ők továbbra is a nyílt szabvány tervét támogatják és szándékukban áll a kooperáció kiterjesztése más mobilcégekre is. Elmondása szerint ketten jelezték már együttműködési szándékukat, ám erről további részleteket nem árult el.

A Siemens az év második felében kívánja piacra dobni első push-to-talk funkcióval ellátott telefonját, amely az új CX 65-ös bővített változata lesz majd.

Kapcsolódó linkek:
Ericsson
Motorola, Inc.
Siemens Mobile
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja