A Philips új, fókuszálható optikai lencséje mobiltelefonokhoz

2004. március 07.
1.2241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Philips olyan kisméretű optikai lencsét fejlesztett ki, amely az emberi szemhez hasonló módon képes a tárgyakra fókuszálva éles képeket létrehozni, emellett pedig elég apró ahhoz, hogy mobiltelefonokban is használható legyen.

A komolyabb digitális fényképezőgépektől eltérően az új lencse nem igényel mechanikus mozgó alkatrészeket, mivel csupán kétféle folyadék egy átlátszó csőben való manipulálásával működik. A cső oldalát kisfeszültségű árammal stimulálva az egyik folyadék a szélekre húzódik, míg a másik kitölti az így keletkezett űrt, a két folyadék érintkezési felülete pedig ezáltal egyfajta lencseként funkcionál.

A feszültség változtatásával a lencse tetszőleges mértékű homorú, vagy domború formát tud fölvenni, így képes nagyon távoli, vagy akár 5 cm-re lévő tárgyakra is fókuszálni. A cég képviselője elmondta, hogy az új, 3 mm-es optikai lencsét elsősorban alacsonyabb árú, kisméretű digitális kamerákba és fényképezőgépekbe szánják, amilyeneket például mobiltelefonokban, vagy biztonsági rendszereknél használnak.

A Philips az új optikai lencsét két hét múlva a hannoveri CeBIT-en fogja bemutatni a nagyközönségnek, képviselőjük pedig elmondta, hogy a találmányt már bejegyeztették és ezáltal le is védették.

Kapcsolódó linkek:
Philips Corporation
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja