A mobil-csengőhangok nagy része kalózmásolat

2006. május 20.
1.8351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Az amerikai Frost & Sullivan piackutató cég közzétette legfrissebb tanulmányát, mely szerint a mobilvilágban is kezdenek egyre inkább elterjedni az illegális tartalmak.

A közzétett dokumentumból kiderül, hogy a kalózkodás miatt csakis az európai szolgáltatóknak mintegy 3,5 milliárd eurós kárral kellett számolniuk. A szakértők szerint a telefonokon található csengőhangoknak és képeknek hozzávetőlegesen 80%-uk illegális másolat. "A mobilkalózkodás kora a modern internet-képes készülékek megjelenésével köszöntött be."

"Manapság már egyszerűen letölthetik a felhasználók a tartalmakat készülékeikre a világhálóról"- nyilatkozta Cedric Ponsot, a Universal Music International lemezkiadó elnöke. A Frost & Sullivan szerint az idei esztendőben hét milliárd dollárnyi bevételre számolnak a szolgáltatók világszerte a csengőhangok eladásából, azonban az egy ideje csak stagnáló értékek is azt igazolják, hogy a felhasználók mindinkább illegális úton szerzik be ezeket a tartalmakat.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja