Amerika nyomást gyakorol Kínára saját szabványai kidolgozása miatt

2004. március 05.
1.3041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Bush-kormányzat határozottan érzékeltette a kínai vezetéssel, hogy nem nézi jó szemmel Kína saját vezeték nélküli kommunikációs szabványainak kidolgozását; elemzők szerint ez az első komolyabb eset csupán ízelítő a jövő évtizedek légköréből.

Az amerikai kormányzat saját országának technológiai vállalatait képviseli, amikor tiltakozik az egyedi szoftveres titkosítás ellen, mivel ezzel egyértelműen hátrányos piaci pozícióba kerülnek a jelen vezető IT-cégei.

A témában írt, Wu Yi és Zeng Peiyan miniszterelnök-helyetteseknek elküldött hivatalos levelet Colin Powell mellett Donald Evans kereskedelmi miniszter és a Fehérház piaci kérdésekkel foglalkozó képviselője, Robert Zoellick is aláírta. Az ügy hátterében az áll, hogy Kína szinte minden feltörekvő vagy létfontosságú IT-területen saját alternatív megoldást dolgoz ki. A hatalmas belső piaccal rendelkező ország már bejelentette saját processzorai és operációs rendszere elkészítését, de a szakértők szerint ez csak a kezdet, a mobiltelefonok szabványaitól a DVD-formátumokig szinte minden területen egyéni megoldások kifejlesztésére lehet számítani. Ez egyrészt a kompatibilitás megszűnéséhez vezethet, másrészt a nyugati cégek kiszorulását jelenti egy évtizedek óta vágyott hatalmas felvevőképességű piacról.
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja