A Matsushita állja a Nokia akkucsere milliárdos költségeit

2007. augusztus 26.
1.6071
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A Panasonic márkanevéről közismert Matsushita bejelentette, hogy a cég állja az általa gyártott, meghibásodásra hajlamos, Nokia márkajelzésű mobilakkuk visszahívásával járó 10-20 milliárd jenes költségeket.

Mint arról korábban már beszámoltunk, meghibásodás lehetősége miatt a Nokia mintegy 46 millió Matsushita által gyártott mobiltelefon-akkumulátort cserél ki ingyenesen. A hiba a Matsushita Electric által 2005. december és 2006. november között gyártott ?BL-5C? akkumulátoroknál léphet föl. Az akkuk töltése közben rövidzárlat keletkezhet bennük, ami túlmelegedéshez vezethet. Eddig világszerte mintegy 100 ilyen esetről érkezett bejelentés a Nokiához, ám szerencsére egyik sem vezetett komoly balesethez.

A Matsushita álláspontja szerint a 10-20 milliárd jen (16-32,5 milliárd Ft) többletköltség miatt nem kell majd módosítaniuk a 2008. márciusig tartó idei üzleti évre vonatkozó 477 milliárd jenes (774 milliárd Ft) bevételi prognózisukat. A japán székhelyű elektronikai óriás a Sony noteszgép-akku visszahívási vállalásához hasonlóan nyilvánvalóan presztízse megőrzése érdekében vállalta föl a teljes költséget, holott azt meg is oszthatta volna a Nokiával.
1 hozzászólás

kpal

9 éve, 1 hónapja és 10 napja

Akku gyártó ezt nem érzi meg , több márkának is gyártottak/gyártanak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja