10 000 iPhone fogyott Németországban az első napon

2007. november 11.
1.7431
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A T-Mobile hivatalos adatai szerint 10 000 darab Apple iPhone készüléket értékesítettek Németországban pénteken, a forgalmazás első napján.

A fenti szám és a sajtóbeszámolók alapján úgy tűnik, hogy Európában egyelőre korántsem akkora a készülék iránti lelkesedés, mint nyáron az Egyesült Államokban volt. Ennek persze az is lehet az oka, hogy az öreg kontinensen hasonló előfizetési feltételekkel szinte ingyen lehet felső kategóriás, 3G mobilokhoz jutni. Ezzel szemben az iPhone kétéves T-Mobile szerződéssel is 399 euróba kerül (kb. 100 ezer Ft), ráadásul 49 euró minimum havi előfizetési díj mellett.

Elemzők szerint a másik negatív tényező az lehet, hogy az európaiaknak túl sokat kellett várniuk a készülékre, és mostanra lelohadt bennük a kezdeti lelkesedés. Ráadásul, miután több mint egymillió iPhone-t adtak el Amerikában, elképzelhető, hogy Európa, egyelőre nem is olyan fontos az Apple számára.

Abból, hogy a németországi forgalom messze alulmúlja az első amerikai hétvégén produkált több százezres forgalmat, elemzők szerint még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, főleg mivel a brit O2 egyelőre nem tett közzé eladási adatokat. Az európai internetes közösség blogjain és fórumain mindenesetre elég gyakran lehet olyan véleményekkel találkozni, hogy az emberek megvárnák a vásárlással egy reménybeli következő generációs iPhone megjelenését, amely kisebb lesz és valódi 3G hálózaton is tud majd üzemelni.
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 12 napja

[Tiltott felhasználó!]

Szoron

17 éve, 9 hónapja és 16 napja

jó teló. (saját tapasztalat)

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja