Zseniális animációs filmet kapott a Bioware animátorától a Dante's Inferno

2018. november 22.
9.1751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Dante's Inferno egyike a múlt méltatlanul feledésbe merült videojátékainak, a Dead Space-sorozat alkotóinak hack and slash különlegessége ugyanis 2010 óta nem kapott folytatást, és nagy valószínűséggel már nem is fog.

A God of War legszebb élményeit a középpontba állító projekt márpedig megérdemelte volna a folytatást, és rajtunk kívül rengetegen gondolják még így, többek között Tal Peleg is, aki a Bioware egyik animátoraként annyira imádta a játékot, hogy elhatározta: animációs filmet készít a Dante poklát feldolgozó történet alapján.

Ennek az elhatározásnak láthatjuk most az első kézzel fogható eredményét, a Dante's Redemption című animációs film első felvonásának képében, mely teljes egészében egy vérbeli szerelemgyerek lett, amit Peleg a mindennapi munkái mellett, teljes egészében a saját zsebéből finanszíroz, ez azonban egyáltalán nem észrevehető rajta, de inkább mutatjuk, nézzétek meg mindezt a saját szemetekkel.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

WillThaWheel

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

A végén Kratos de menő röhögő smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

*****jó!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

VaPe

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

Whoááááá de rohadt király! meglepett smiley

válasz erre
Dante's Inferno
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja