Xbox One-os cross-play támogatással jön a Final Fantasy XV Windows Edition

2018. február 06.
1.9871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft Store-on felbukkant Final Fantasy XV Windows Edition hivatalos adatlapjáról megtudtuk, hogy egy igencsak kellemes extrával gyarapodnak azok, akik a redmondiak boltjából vásárolják meg maguknak PC-re a Square Enix nagyszerű szerepjátékát.

Aki ugyanis így határoz, az garantáltan lehetőséget kap arra, hogy Xbox One-os barátaival együtt élvezhesse a kooperatív módot a cross-play okán, sőt a felhő alapú mentés mellett az achievementek egyaránt pontosan úgy lesznek elérhetőek, mint konzolon. Hogy mi a hiba?

Pusztán az, hogy a DualShockers szerint ez a lehetőség valóban csak azoknak él, akik a Microsoft Store-ból veszik meg a játékot, így amennyiben a Steames változat mellett döntünk, ezektől az extrákról le kell mondanunk, habár a Valve rendszerén is van felhő alapú mentés és jutalmak, csak éppen a konzolos barátokkal nem tudunk majd együtt játszani. Emiatt persze bizonyára kevesen követnek majd el harakirit...
Final Fantasy XV Windows Edition hivatalos adatlapjáról megtudtuk, hogy egy igencsak kellemes extrával gyarapodnak azok, akik a redmondiak boltjából vásárolják meg maguknak PC-re a Square Enix nagyszerű szerepjátékát.'>
3 hozzászólás

totyak

6 éve, 8 hónapja és 22 napja

Nagy érvágás, ha nem játszhatok Xbox-osokkal, de akkor is csak a Steam röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 8 hónapja és 22 napja

Epic fail. röhögő smiley Hiába lesz, mégsem lesz. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 8 hónapja és 23 napja

Hát akkor ez nem sok embert fog érinteni! röhögő smiley

válasz erre
Final Fantasy XV
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaGargameth profiljamarco profilja