Wipe Out HD: Hamarosan megérkezhet?

2008. március 15.
1.6051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Studio Liverpool régóta szorgoskodik legújabb futurisztikus száguldozásán, a Wipe Out HD-n.

Az utóbbi időkben csak a Sony marokkonzolján dolgozgattak, melynek eredményeképp született is két nagyon eltalált Wipe Out epizód, a Pure és a Pulse. Ez előbbi még a PlayStation Portable korai időszakában látott napvilágot, az utóbbi pedig egy igencsak meleg anyag. Ezek összekavargatásából hozta a létre a patinás stúdió a PlayStation 3-as részt, méghozzá FULL HD-ben.

A dolog érdekessége, hogy kizárólag letölthető formában lesz hozzáférhető az anyag, tehát a PlayStation Store-on kell keresnünk, amennyiben igény tartunk rá. Már szinte mindent tudunk a játékról, kivéve azt, hogy pontosan mikor szándékozik beköszönni az új generációs Wipe Out éra. A Sony Computer Entertainment Europe e-mail-jéből értesülve, úgy tudjuk, hogy hamarosan. Pontosabban ez év második negyedében lehet rá számítani, ennél közelebbit még mindig nem tudtak mondani.

Fussunk végig gyorsan a jellemzőkön, az ismétlés kedvéért. A garafika maximálisan ki fogja használni az aktuális csúcstechnológiát, ami annyit tesz, hogy 1920x1080p-s felbontásban fog futni, mind ezt teszi 60 képkocka/másodperces képfrissítéssel és erőteljes online multi támogatással. Néhány napja egy interjúban nyilatkozott Colin Berry, a Wipe Out HD vezető dizájnere, aki elmondta, hogy gondolkodnak extra DLC-k megjelentetésén, de erről még vagy nem beszélhetett bővebben, vagy még ők sem igazán tudják eldönteni, hogy mit is szeretnének. Talán plussz pályákat, estleg zenéket, vagy újabb járgányokat? Minden belefér, sok lehetőség közül tudnak válogatni.

Ha minden jól megy, akkor tényleg nem kell sokat várnunk a hi-speed super racer megjelenésére. Mi már falnak megyünk a türelmetlenségtől.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja