Windows 40 további nyelven

2004. március 18.
1.6801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft olyan projektet bocsátott útjára, amelynek keretében a Windowsnak és egyéb szoftvereinek újabb helyi nyelvű változatait szándékozik kidolgozni, eljuttatva azokat a világ legtávolabbi sarkaiba is.

A "Helyi Nyelv Program" elnevezésű projekt távlati célja a most létező 40 nyelvi változat számának megduplázása, a helyi kormányzatokkal együttműködve. A szoftveróriás jelenleg is tárgyalásokat folytat a programok amhara (Etiópia), katalán, gudzseráti (India) és walesi verzióinak kifejlesztéséről.

A Microsoft lépése a Linux nyílt forráskódú operációs rendszerrel folyó verseny élesedését jelzi, különösen a harmadik világ országaiban, ahol az olcsóbb Linux-alapú PC-k valódi kihívást jelenthetnek. Emellett az anyanyelvi verziók a helyi szoftverfejlesztőket újabb, a Windows operációs rendszerrel kompatibilis programok kidolgozására ösztönözhetik. A cég illetékes vezetője elmondta, hogy a szabványok és szójegyzékek kidolgozásánál, valamint a fejlesztésnél bevonják majd a munkába az adott kormányokat, illetve tudományos intézeteket is.

A projekt felveti azt a kérdést, hogy vajon jelent-e a terv bármilyen változást a Microsoft mindeddig egységes árpolitikájában. Tavaly Thaiföldön a cég lényegesen olcsóbban kínálta a Windows XP helyi nyelvű, igaz leegyszerűsített változatát. Az új verziók jövőbeli áráról egyelőre nem közöltek információt.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
1 hozzászólás

Kekmedve

13 éve, 5 hónapja és 8 napja

Több nyelv, több pénzmosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja