Ez természetesen temérdek ígéretes mókától foszt meg minket, ami pediglen talán az egészben a legidegesítőbb, hogy fogalmunk sincs, miért. Miért e galád hozzáállás a Nintendo részéről? Ezúttal is Satoru Iwata, a Nintendo cég igazgatója járul elébünk a válasszal:
"Ez költség kérdése. A Wii U technikailag képes több Wii U kontrollert is támogatni. Ugyanakkor ez 'jelentős' árnövekedést eredményezne."
Iwata elmondta: "Nem készülünk arra, hogy megkérjük ügyfeleinket, vásároljanak több Wii U vezérlőt."
Erre tehát egyelőre ne számítsunk. Mindazonáltal ugyancsak Satoru Iwata állította, hiszi, hogy a Wii U kontroller idővel akár a televízió távirányítójának szerepét is átveheti. Nos, amennyiben a szóban forgó vezérlő valóban olyan népszerűségnek örvend majd, mint amilyenre a Nintendo számít, akkor valóban jó eséllyel felveheti a kesztyűt napjaink hagyományos TV-távirányítóival.
"Például, ott van a video-chat, vagy éppen böngészni akarnak a weben, miközben a TV óriási képernyőjét nézik és műveleteket hajthatnak végre a kezükben lévő képernyőn."
"Az elmúlt évtizedben számos kísérlet irányult arra, hogy összekapcsolják a TV-t és az internetet, de eleddig semmi sem zárult nagy sikerrel... De amikor erre a kontrollerre nézel, ez csupán egy lábnyira van a szemedtől - közel akkora távolságra, mint a PC és más okostelefonok. Más szavakkal élve: ez a szerkezet képes olyan feladatokat is ellátni, mint a betűk bevitele a kezed érintésével."
"A jövőben, ha a TV és az Internet együttes használata lehetővé válik, a TV-nek képernyős távirányítója lesz - és ez rendkívül hasonlít a mai Wii U vezérlőre" - tette hozzá. - "Míg az egyik félen a hardcore játékokat vesszük célba, egyúttal azon is ügyködünk, hogy valami olyat hozzunk létre, ami akár a jövő TV távirányítójaként is használható lesz."