Wii 2: Előbb jelenik majd meg, mint az új Xbox?

2011. március 10.
2.1361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Az M2 Research nevezetű marketinges elemzőcsapatnál valaki megint fent maradt éjszaka, ugyanis legújabb szőrszálhasogató számolgatásuk szerint a Nintendo Wii 2 forgalomba hozatal tekintetében megelőzheti a már csakugyan emlegetett új Xbox-ot.

Állításuk szerint az új konzol "már 2012-ben megjelenhet", ellenben a Microsoft termékével, melyre becslésük szerint nem igen számíthatunk 2014 utolsó hónapjai előtt. Jelen állás szerint a Nintendo-nál a gyeplő; az M2 Research szenior analitikusa, Billy Pidgeon ekképp nyilatkozott:
"A Nintendo Wii jogútódja könnyen meglehet, előbb fut majd be, mint az új Xbox. Míg a Nintendo új konzolja ez idő alatt 2012-re, de még inkább 2013-ra várható, addig az Xbox új generációjára semmiképp sem számítunk a 2014-es év utolsó negyede előtt."
Ugyan a Microsoft korábban már nekiállt fejlesztőgárdát toborozni a szóban forgó konzolhoz, a galamblelkű Pidgeon mégsem hinné, hogy már a megjelenés peremén vagyunk:
"Az új Xbox generáció fejlesztésére verbuválódó tehetségek munkái a hardwertervezéssel és -építéssel legalább egy évet emésztenek fel, mielőtt a 'kit' elérhetővé válik, és a fejlesztők további egy évet vagy 18 hónapot igényelnének a piacra dobáshoz, a játékok készítéséhez."
4 hozzászólás

DNS

10 éve, 1 hónapja és 19 napja

Cpt_Nihil írta:
A 4-es metróval már a Holdra mehetünk majd új Xboxot venni...
Vagy inkább a Marsra...

válasz erre

Cpt_Nihil

10 éve, 1 hónapja és 20 napja

A 4-es metróval már a Holdra mehetünk majd új Xboxot venni...

válasz erre

DNS

10 éve, 1 hónapja és 20 napja

Ja, talán majd a 4-es metróval már mehetünk új Xbox-ot venni...

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 20 napja

Jók ezek a becslések, csak nem hiszek bennük.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljarDAVE profiljaDav2377 profiljasmadi1968 profiljaGargameth profiljaWickedSick profilja