Whore of the Orient: bajban az L.A. Noire fejlesztőinek új játéka

2016. június 25.
4.6261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az LA Noire után a Team Bondi munkatársai szinte azonnal belecsaptak egy új játék, a Whore of the Orient fejlesztésébe, amit már akkor egy igazi különlegességnek tartottunk, hiszen a világháború előtti Shanghai városának alvilágát ismerhettük volna meg belőle.

Úgy tűnik azonban, hogy a projekt óriási bajban van, és már soha nem készülhet el, mindezt pedig nem egy közönséges pletyka, hanem maga Derek Proud, az alkotás producere állította a Gamehugs podcast keretein belül, aki kerek-perec kijelentette, hogy szerinte a Whore of the Orient már soha nem jelenhet meg.

A miértekre a producer nem igazán akart válaszolni, azt azonban kiemelte, hogy az elmúlt 3 esztendő során mindent megtettek azért, hogy a játékot, és egyébiránt magát a Team Bondi csapatát is életben tarthassák, de előbbivel kapcsolatban úgy tűnik kudarcot vallottak.
Whore of the Orient fejlesztésébe, amit már akkor egy igazi különlegességnek tartottunk, hiszen a világháború előtti Shanghai városának alvilágát ismerhettük volna meg belőle.'>
5 hozzászólás

kpal

8 éve, 5 hónapja és 27 napja

Shanghai izgalmas pláne ilyen régi időben.

válasz erre

totyak

8 éve, 5 hónapja és 27 napja

Még lehet reménykedni, hogy a hír hallatán valami nagyobb cég felkarolja a projektet, aki esetleg fantáziát, pénzt lát benne.

válasz erre

venoman

8 éve, 5 hónapja és 27 napja

Milyen borzasztó eleve az,hogy 3 év munkája kuka. Én azért nem gondolnám,hogy kidobják. Vagy eladta az ötletet és átírva kiszínezve más hozza ki, de nem tudom azt elhinni,hogy kuka 3 év. A mai világban ezt nem hiszem.

válasz erre

muki

8 éve, 5 hónapja és 27 napja

Kár érte. Nagyon kár. szomorú smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 27 napja

Nabameg, pedig ez jól hangzott. Egyébként a whore szót lehet használni címben? Magyarra fordítva a gc is reklamál. röhögő smiley Meg a bitch kevésbé durva jelentésű és mégis cenzúrázzák.

válasz erre
Whore of the Orient
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja