Whitesnake daloknak örülhetnek a héten a Rock Band 3 rajongói

2012. augusztus 06.
2.5291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Harmonix legfrissebb közleménye szerint újabb kiváló zenekarok, illetőleg azok még kiválóbb dalai árasztják el a hét során a Rock Band 3-at, amint ugyanis kiderült, többek között a hard rock és a glam metal képviselői örülhetnek az új tételeknek.

Az eljátszható dalok között ugyanis feltűnik a héten a legendás Whitesnake "Still of the Night" című slágere, valamint a Cutting Crew "Dies in Yours Arms" és a Hoobaastank "Crawling in the Dark" dala is.

A tervek szerint mindhárom tétel augusztus 7-től válik elérhetővé - az európai konzolos frissítések szerint az időpont módosulhat, így a PlayStation Networkön például augusztus 8-án lesz elérhető a csomag -, és érdekességük pedig, hogy mindegyik dal tartalmaz majd billentyűs támogatást, a Cutting Crew nótája pedig Pro Guitar és Pro Bass sávokkal is fel lesz vértezve.

A daltrió a korábbiakban megismert árszabással fog felkerülni a PlayStation 3, az Xbox 360 és természetesen a Nintendo Wii online szolgáltatásaira.
Rock Band 3-at, amint ugyanis kiderült, többek között a hard rock és a glam metal képviselői örülhetnek az új tételeknek.'>
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Ingyenes,lesz vajon?
Biztos hogy nem.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 24 napja

Ingyenes,lesz vajon?

válasz erre
Rock Band 3
nincs ár
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja