Wheelman: Vin Diesel és járművek közötti ugrabugra

2009. március 22.
7.6871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A következő héten a Wanted: Weapons of Fate mellett egy másik akciójáték is az üzletek polcaira kerül, amely nem más, mint a Vin Diesel által alapított Tigon Studios édesgyermeke, a Wheelman.

Ennek okán pedig a kiadók (Midway Games és Ubisoft) nem voltak restek összehozni egy újabb - de valószínűleg még nem utolsó - trailert, amellyel megpróbálnak még néhány játékost rávenni arra, hogy március 25-én fáradjanak el a legközelebbi szoftverkereskedéssel foglalkozó boltba, és áldozzanak némi pénzmagot a Wheelmanre.

A videóban mindent bemutatnak, amit az alkotás nyújtani fog: Barcelona, lövöldözés, autósüldözés, pörgős zenék, dögös leányok és egy kopasz akciósztár virtuális kivetülése. Külön érdemes még megemlíteni az egyik járműről a másikra való hatalmas ugrásokat, amelyeket hősünk nem éppen totyogós tempónál is elegánsan, hibamentesen hajt végre, hogy utána erőfeszítés nélkül hajítsa ki a közlekedési eszközből szegény tulajdonost. Kicsit viccesen hatnak ezek a részek, de ha már belekerültek a játékba, remélhetőleg egyszer-egyszer oda tudjuk majd verni Vin buksiját az aszfalthoz is.

Ettől eltekintve jó mókának ígérkezik a Wheelman, tökéletesnek egy fárasztó nap utáni kikapcsolódásra PC, X360 és PS3 tulajoknak.
#tv#
Wheelman.'>
4 hozzászólás

Braddock

13 éve, 8 hónapja és 4 napja

Ez az ugrabugrálás nem tetszik benne!Elég meseszerű!

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 14 napja

nekem már rég megvan és csalások kellenének de angolból nem vok jókacsintó smileymeglepődött smiley

válasz erre

Shade

16 éve, 3 napja

Ez egész komoly. Bár hallottam hogy ezt is leszólták. Monoton mert nagyon erőltetni akarták benne ezt a gta-s dolgot és unalom lett belőle.

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 12 napja

nem rosz elmegy én is majd ki fogom probálni szerintem jó lesz van egy 7300gt ezel majd kiproszintom

válasz erre
Wheelman
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljaKisember001 profilja