Volt Nokia mérnökök dolgoznak a Huawei mobil rendszerén

2016. június 24.
3.7501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az okostelefonok piacán az Android és az Apple rendszerei a legnépszerűbbek, ugyanakkor csak az utóbbi érhető el több gyártó számára, így nem csoda, hogy a legtöbb gyártó Androidra épít, ugyanakkor ez a jövőben megváltozhat.

Egyre többen fognak saját rendszer fejlesztésébe, melynek több oka is lehet. Egyfelől nem lehet tudni, hogy a Google mikor sajátítja ki az Androidot, másfelől pedig az egyedi rendszer akár előnyös tulajdonság is lehet a piacon, bár ahhoz nagyon jónak kell lennie.

Nem véletlen, hogy a Samsung és hosszú évekig tesztelgeti a Tizen rendszerét, míg a Huawei tapasztalt mérnökökre bízza a fejlesztést. Állítólag Skandináviában volt Nokia mérnökök fejlesztik a kínai cég rendszerét, melyet néhány éven belül dobnának piacra. Ez illik ahhoz a tervhez, melyben arról beszéltek, hogy 2020 környékére a legnagyobbak akarnak lenni.
5 hozzászólás

kpal

3 éve, 3 hónapja és 3 napja

Nokia-nak a Symbian rendszere volt jó , most jelenleg ami nekem a legjobb és amire használom abban is maximálisan kiszolgál win phone.

válasz erre

WarriorAutobot

3 éve, 3 hónapja és 3 napja

Hát majd meglesem, de lehet tiszavirág életű lesz.

válasz erre

totyak

3 éve, 3 hónapja és 3 napja

Droidban az a jó, hogy a legtöbb cég használja, szinte minden márkából kapni droidos készülékeket. Apple egy külön kaszt, ők képviselték régen a prémium kategóriát, most abból élnek, amit akkor felépítettek. Huawei-nek nehéz lesz ezek mellé egy csak a saját telefonját ellátó OS-t bepréselni a piacra.

válasz erre

Elisorne

3 éve, 3 hónapja és 3 napja

Érdekes viszont jó hír, csak ugye foglalkozzanak is vele rendesen

válasz erre

rDAVE

3 éve, 3 hónapja és 3 napja

Én nyitott vagyok. Az egyetlen érvem az android mellett, hogy sok minden elérhető rá, viszont minden mást rühellek benne. Lehet egy androidos tabletet kellene szereznem, mert telefonban az egyik legmegbiztatatlanabb rendszer, pedig pont az lenne a fő, hogy telefonként jó legyen.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaWarriorAutobot profiljagery1113 profiljaManiac profilja