Visszatért és már tölthető is a Yars Revenge!

2011. április 13.
3.1301
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Ímhol, napvilágot látott egy újabb játéktermi legenda remake-je! A Yars' Revenge újjászületett, hála az Atari-nak, a játékfejlesztő-vállalatok vén tengerészének, aki kereken harminc éve örvendeztette meg első ízben közönségét a címmel, amely most új köntösben jelent meg a Nagyérdemű színe előtt.

Bizony, a Yars' Revenge a mai naptól fogva hivatalosan is letölthető az Xbox LIVE Arcade-on keresztül, ráadásul még egy in-game trailer-t is közreadtak, a jeles eseményt koronázandó.

#tv#A Yars' Revenge első ízben 1981-ben, az akkor még meglehetősen ifjonc Atari keze által jött létre, s világszerte nagy sikernek örvendett az Atari 2600-as platformon. Ugyan a csenevész cég időközben felnőtt, a játék pedig alaposan modernizálódott, az Atari mégsem fordult el a műfaj kedvelőitől. A Yars' Revenge ma is, mint annak idején, egy ízig-vérig arcade-típusú játék, épp csak eggyel több dimenziót mondhat a magáénak - mindazonáltal ez semmiképp sem jelenti azt, hogy az ifjabbak kimaradnak a szórakozásból, hisz a stílus mindmáig közkedvelt, akciódús, lenyűgöző; ráadásul olyan finomságokkal is megfűszerezték a játékot, mint a local co-op mód!

A Yars' Revenge elérhető az Xbox LIVE Arcade-on keresztül, 800 Microsoft pont, vagy 8.99 euró/7.19 font fejében.
4 hozzászólás

Vendég

14 éve, 1 hónapja

zsír!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!röhögő smileymeglepődött smileymenő smileymosolygó smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileykacsintó smiley

válasz erre

marco

14 éve, 1 hónapja és 1 napja

Cpt_Nihil írta:
Ha úgy vesszük, akkor megelőztelek, mert már lehúztam egy atari 2600-as emulátort és tolom ezerrel röhögő smiley
Hasonló az élmény valóban...röhögő smiley

válasz erre

Cpt_Nihil

14 éve, 1 hónapja és 1 napja

Ha úgy vesszük, akkor megelőztelek, mert már lehúztam egy atari 2600-as emulátort és tolom ezerrel röhögő smiley

válasz erre

marco

14 éve, 1 hónapja és 1 napja

...És készülj Kapitány, mert a tesztgépre már megérkezett, hozzád meg a tesztgép érkezik hamarosan!kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja