Visszatért a Golden Gun árkád játékmód a Rainbow Six: Siege-be

2020. október 02.
2.0191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már megszoktuk, hogy a Ubisoft minden évadban elérhetővé tesz a Rainbow Six: Siege-hez két-három korlátozott idejű árkád játékmódot, amihez egyedi szabályokat és témákat kínálnak, az Operation Shadow Legacy esetében pedig most egy kedves ismerőst köszönthetünk.

Történetesen a Golden Gun 2.0-t, mely a korábban ismert Golden Gun szabályaira épül fel, de a karakterek és a térképek között akadnak azért fontos eltérések, az alapok viszont változatlanok, ennek megfelelően a főszerepet ismét egy arany D-50-es pisztoly kapja majd.

Ez a fegyver lesz ugyanis az egyetlen, ami a játékmód indítását követően nálunk lehet, érdekessége pedig, hogy minden egyes újratöltés után csak egyetlen golyót lő ki, az viszont bárhol is sebezze az ellenfelet, azonnal meghal tőle. Ha már először is tetszett a Golden Gun, próbáld ki a második generációját, mely már elérhető a Rainbow Six Siege szerverein!
Rainbow Six: Siege-hez két-három korlátozott idejű árkád játékmódot, amihez egyedi szabályokat és témákat kínálnak, az Operation Shadow Legacy esetében pedig most egy kedves ismerőst köszönthetünk.'>
3 hozzászólás

Patrik94

3 éve, 9 hónapja és 13 napja

Sajna már nincs meg a játék, szóval ez már kimarad.

válasz erre

bekecs

3 éve, 9 hónapja és 13 napja

Ez nem rossz mód.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 9 hónapja és 13 napja

Uhh az nagyon király.

válasz erre
Rainbow Six: Siege
11.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja